Elképesztő összegeket költöttünk az IMF-tárgyalókra
Felfüggesztették a hiteltárgyalásokat Magyarországgal – jelentette be tegnap Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója, aki ezt azzal magyarázta, hogy teljesen eltér a két fél álláspontja egymástól.
A véleménykülönbségeket Orbán Viktor miniszterelnök is elismerte egy szerdai brüsszeli előadásában, ennek ellenére egyelőre nem eresztik szélnek az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli minisztert és csapatát, írja a
Blikk.– A miniszterelnök és kormánya még fenntartja megállapodási szándékát – válaszolt Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke arra a kérdésre, hogy szükségesnek tartanak-e továbbra is egy tárca nélküli miniszteri posztot fenntartani erre a feladatra.
A Blikk információi szerint 13 fős apparátus segíti a tárca nélküli miniszter munkáját. A stáb tagjai a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kossuth téri épületében dolgoznak, összesen nyolc helyiséget foglalva el. A számításaink szerint az éves bértömegük elérheti a 90 millió forintot a miniszterével együtt. A nyári IMF-tárgyalásokra ráadásul öt külső szakértőt is igénybe vettek megbízási szerződés útján, 3,9 millió forint értékben. Szinkrontolmácsi és egyéb fordítási feladatokra pedig egy betéti társaságot is megbíztak 6 millió forint erejéig.