ELI, a nagy ígéret

Negyvennégy. Sok, avagy kevéske? Attól függ. Ha az Európai Unió által indított nagy tudományos programok számát nézzük, akkor nem csekély, még akkor sem, ha tudjuk, sok száz pályázatból maradt ennyi. A negyvennégyek egyike az ELI, amelyet Kelet-Közép-Európában első közösségi tudományos lehetőségként kapott néhány újonnan belépett ország. Vagyis mi hárman: csehek, románok és magyarok.

Az indítás persze régen kezdődött, az ilyen óriásprojektek hosszú ideig érlelődnek, évekig lobbiznak, hajtanak értük a pályázók. A tizenhárom tagországból álló konzorciumban először a franciák látszottak a legesélyesebbnek, fizikusaik akarták is erősen, ám nekik közben bejött a jócskán pénznyelő nemzetközi óriásfejlesztés, a fúziós-energetikai ITER, amellett ott van még Grenoble-ban a nagy szinkrotron, nem is szólva arról, hogy a francia föld alá is benyúló CERN nemzetközi részecskefizikai létesítményben is meghatározó a szerepük. Aztán sokáig nem is foglalkoztak a helyszínnel, amíg két éve meg nem született a döntés.

Az ELI lézerberendezéseken alapuló kutatási projekt

És most megkaptuk (hármasban, ne feledjük). Hogy mit is? Egy olyan, eddig soha nem létezett fizikai kísérletek előkészítő munkáinak, előkísérleteinek a feladatát, amely sok évre lendítőerő lehet a magyar tudományos kutatásokban. Ha sikerül. És miért ne sikerülne, hiszen Magyarországon jó technológiai háttérrel ellátott, erős lézeres közösség, nemzetközileg is elismert tudós kutatók jelentik a garanciát.

Elnézést, és figyelem! Nagyon rövid és rettentően leegyszerűsített magyarázat következik, de ígérem, nem fog fájni. Tehát: az ELI lézerberendezéseken alapuló kutatási projekt, amelynek keretében a három részt vevő országban különböző, de egymással összehangolt munkákat fognak végezni.

A cseheknél Prága közelében megépülő berendezés szinte hihetetlen teljesítményt adó óriáslézer sugárnyalábjának kidolgozására, kísérletezésére hivatott. A végleges változat gigantikus, mintegy kétszáz petawatt teljesítményt is elér majd. Azoknak, akik régen jártak iskolába: a peta tizenöt nullát jelent, milliószorosa a gigának, amelyben például a hazánkat ellátó villamos rendszer teljesítményét számoljuk (Paks teljesítménye 2 gigawatt, tehát százmilliomod része a leendő óriáslézerének). Igen ám, de ez a hihetetlen teljesítmény rendkívül rövid impulzusokban jelenik meg.

A magyar feladat éppen a roppant rövid időtartamok elérése. Ez még hihetetlenebb nagyságrendeket jelent. Az elérendő impulzus-időtartamoknak attosecundumosoknak kell lenniük (az atto esetében 18 nullát rakjunk az egyes mögé, de a nevezőben, mivel törtrészről van szó). Ez a napi életben még jól felfogható millisecundumnak milliárdszor milliomod része! Körülbelül úgy aránylik ez az idő a tizedmásodperchez, mint az utóbbi a világmindenség korához.

Szegeden épül meg

Eddig tartott a röpke magyarázat. És lássuk most, mire vállalkoztunk.

Az elnyert létesítmény Szegeden épül meg, az egykori szovjet laktanya helyén, mintegy hat hektár területen. Amikor kész lesz, valamikor a jövő évtized közepén, mintegy 300 kutató fog ott dolgozni, meg persze legalább ekkora vagy még nagyobb létszámban a kiszolgáló személyzet. Ezért is fontos, hogy elnyertük ezt a lehetőséget. Nemcsak – bár persze elsősorban – tudományos szempontból nagy horderejű, hanem azért is, mert jelentős mértékű munkalehetőséget teremt a beszállítókkal, kiszolgálókkal együtt. Nyilván benne van a hazai lézerfizikai iskolák elismerése, de nagy érték az a kultúra is, amit egy másik tudományos intézménnyel (a biotechnológiai kutatóközponttal) is bíró szép város teremt meg kristályosodási magként.

Különösen jó húzás, hogy nem a fővárosi vízfej dagad tovább, bár természetesen a budapesti tudományos iskolák, a Központi Fizikai Kutató Intézet meg az egyetemek meghatározó szerepet fognak játszani. Csak egyetlen példát említek: a KFKI előrehaladott eredményeit az optikai eszközök-rendszerek, a méréstechnika, a nagyon rövid impulzusok előállítása terén.

Ötször annyiba fog kerülni

Azért gubancos csomók is akadnak az ELI szép sima fonalán. Mert jó, hogy nekünk, újonnan jött tagoknak itt az EU keleti szélén „jár” már valamilyen kisebb-nagyobb, de lehetőleg nagyobb falat, hiszen a közös intézetek kivétel nélkül a régebbi tagokéi. Ám ne tessék emlegetni, hogy megkaptuk a nemzetközi technológiai és innovációs központot! Az egy hivatal. Koordinál, ha éppen akad rá igény, meg gyártja a beválasztott politikusaitól jövő stratégiákat-koncepciókat, szaporítva az EU-adminisztráció által kibocsátott, jó sok nyelvre iszonyú pénzekért lefordított tízezer oldalak tömegét.

Volt azonban más jelölt is, pályáztunk másik, nagyon értékes indítvánnyal is, a Debrecenbe telepítendő ESS neutronforrással. Szép nagy falat lett volna, nem is olcsón, körülbelül négyszer annyiba kerülne a magyar adófizetőknek, mint az ELI. Amennyiben persze az „ennyi az annyi” igaz, mert például a már emlegetett ITER valószínűleg legalább ötször annyiba fog kerülni, mint amennyit induláskor terveztek. De nem is emiatt veszett el számunkra, hanem azért, mert a régi, gazdagabb tagországok is nagyon akarták.

Hozzá kell még tenni, hogy a magyar fizikustársadalom is igencsak megosztottnak bizonyult az ESS ügyében, jelentős része sokallta a ráfordításokat, hiszen más ágaktól vonná el hosszú időre a pénzt. Így hát kompromisszumok során át végül is ez a harmad-ELI a miénk, kormányzati hátszéllel, a Tudományos Akadémia elnökének üdvözletével és remélhetőleg tudományos műhelyeink kellő összefogásával is.

Lelassíthatjuk az atomerőművekben végbemenő öregedési folyamatokat

Hanem hát mire jók a büszkén emlegetett extrém értékek, mi jöhet ki az ELI-ből, a kísérletekből? Mire lesz használható a jelenlegi legnagyobb lézereknél akár milliószor nagyobb intenzitású berendezés?

A tudományos megismerés természetesen sokat profitálhat belőle, a relativisztikus elméletek, a téridő fogalom átértékelhetők, illetve a továbbfejlesztésekkel akár teljesen új informatikai eszközök is előállíthatók. Az anyagtudomány hatalmas lökéseket kaphat, és nemcsak az élettelen világban, például a mindennapjainkban rendkívül fontos katalitikus folyamatok jobb megismerésében, hanem nagyon gyors „fényképek” készülhetnek a biomolekuláris folyamatokról, a gyógyászatban pedig teljesen új terápiás eljárások jelenhetnek meg. (Ki gondolta volna fél évszázada, hogy az ezredforduló utáni medicina egyik legértékesebb eszköze a pozitronkibocsátáson fog alapulni?)

Komoly ígéretet jelent, hogy ha többet tudunk meg az anyagok legmélyén végbemenő folyamatokról, akkor akár lelassíthatjuk az atomerőművekben végbemenő öregedési folyamatokat, vagy előnyösebb eljárásokat használhatunk a sugárzó hulladékok kezelésére. És ez már természetmegőrzésben meg pénzben is kifejezhető óriási előnyöket hordoz.

Kész válaszok egyelőre aligha sorolhatók, elvégre kísérletekről van szó, merőben új, eddig nem ismert eljárásokról, amelyek lehetőségek fellelését és majdan alkalmazásokat szolgálhatnak. A munkák megkezdődtek, az illetékes hivatal már meghirdetett egy félmilliárd forintos pályázatot oktatásra és a megalapozó munkák támogatására. Az előkészítések 2010 végéig tartanak, amit azután ötéves építési szakasz követ.

Most már a békés együttműködés korszakának kell beindulnia.