Elfogyott a magyar krumpli, iszonyatosan elszabadultak az árak
Általában csak január végéig, február közepéig tart ki a magyarországi burgonyatermés, az ok a tárolókapacitás hiánya és a gyengébb minőség – mondta a Világgazdaságnak Tasnádi László, a komáromi Solum Zrt. burgonyatermesztési igazgatója.
Mostanra a hazai burgonya gyakorlatilag elfogyott, az árak a magasba szöktek.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az idei második héten a Budapesti Nagybani Piacon kilogrammonként 140 forint volt a burgonya bruttó termelői átlagára, miközben egy évvel ezelőtt 80 forintot kellett fizetni érte. A kiskereskedelemben
a mosott, csomagolt burgonya már 300 forint körüli áron kapható.
A rossz időjárás miatt a nagy európai burgonyatermesztő országokban is kevesebb termett, Franciaországban például 30 százalékkal lett kisebb a jó minőségű áru mennyisége.
A KSH szerint 1960-ban még hárommillió tonnás volt a termés, ez 1990-ben 1,2 millióra, a 2000-es évek elejére 780 ezer tonnára csökkent. Üzemi méretekben mostanában 200 ezer tonna termést takarítanak be – írja a lap.