Elfehéredett média: tiltakozás Orbán einstandja ellen
Folytatódik az üres címlapos tiltakozás a Fidesz „totális” médiatörvénye ellen. A kiterjesztett fennhatóságú médiahatóság és csatolt szervei százmilliárd forintból gazdálkodhatnak jövőre – megsarcolnák a kereskedelmi tévéket is - írja a Népszabadság.
A lap beszámol arról, hogy az előzetes bejelentésnek megfelelően, üres címlappal jelent meg a Magyar Narancs, illetve az Élet és Irodalom.
Az akcióhoz a Népszabadság is csatlakozott: az orgánum tiltakozó cikket közölt, és Alkotmánybírósághoz is fordul. A Hírszerző csütörtökre „forradalmi” címoldalt készített, kommunista röpiratokat idéző cikkekkel („Elég volt! – Adjunk csattanós választ a Nemzeti Együttműködés ellenségeinek!” című vezércikkel). A stop.hu egy hibaüzenetet tett címoldalára, valamint felkérte olvasóit, hogy segítsenek eldönteni, vajon megfelelne-e Szalai Annamáriának mondjuk a „Bréking – Átírják a görög mitológiát! Szalai Annamária az istenek közé kerül” című írásuk. Miután az elfogadás előtt álló új médiatörvény nemcsak a nyomtatott és az internetes hírlapokra, de a szerkesztett blogokra is kiterjesztené a médiahatóság hatáskörét, a blogoszférában is gyorsan elterjedt a tiltakozás. Az ismert közéleti naplók közül a hvg.hu-n futó Médiablog, illetve a Piroslap is üres nyitóoldallal sztrájkolt. Az akció nemzetközi sajtóvisszhangot is kiváltott, többek között a BBC is hírt adott róla.
A Népszava ma üres címlappal tiltakozott a Fidesz médiatörvény-tervezete ellen,a napilap internetes portáljának nyitólapja is üres volt. Az összefogás nem véletlen, a törvényjavaslat szerint az országos napilapokat 25 millió, a hetilapokat 10 millió forintra bírságolhatja a kizárólag fideszes tagokból álló médiahatóság. De nemcsak a testület, hanem a média- és hírközlési biztos is lecsaphat a szerkesztőségekre. Ő bármilyen adatot, jegyzetet is bekérhet, olyanokat is, amelyek üzleti titoknak minősülnek. A szervezet irányítója, és a biztos munkáltatója Szalai Annamária, akinek egyetlen főnöke van, Orbán Viktor – írja a Népszava.
A tiltakozás a BBC-n is hír. A többi között jelzik, hogy a törvényt támogatja "a jobbközép kormánypártok elsöprő többsége", amely kétharmados többségét korábban sem félt felhasználni, például "megfosztotta az Alkotmánybíróságot a legtöbb jogától". Menczer Erzsébet, a törvényjavaslat egyik beterjesztője szerint a tiltakozás jelzi, hogy sajtószabadság van, így "mindeki azt csinál, amit akar". Ha a vevők megveszik az újságot, "akár 40 üres lapot is tartalmazhat" - tette hozzá.
A Népszava felidézi azt is, hogyan vált Orbán Viktor forradalmárból diktátorrá:
"1848-ban Petőfi Sándor, 1988-ban - többek között - Orbán Viktor követelte a sajtó szabadságát. 2010-ben ismét ideje megszólalni nekünk, demokratáknak, mert az 1989-es forradalmárok egy részéből mára diktátor lett - fogalmazott az MSZP szóvivője. Török Zsolt szerint a sajtószabadság a szólásszabadság egyik legfontosabb alapja. Ma ezt fenyegeti, veszélyezteti a Fidesz-KDNP kormány, zsarolva a médiumokat. "
A Népszava - több más szerkesztőséggel egyeztetve - úgy döntött, hogy nem adja fel. "Amennyiben nem tudjuk a kormányt eltántorítani attól, hogy adja fel a sajtószabadságot alapvetően sértő törvényjavaslatát, amennyiben nem tudunk elég tisztességes kormánypárti képviselőt megnyerni annak, hogy ne szavazzon meg egy ilyen diktatórikus törvényt, folytatjuk a tiltakozást"