„Elég a szolgaságból” – Összekötözve ültek a minisztérium bejáratánál

A Párbeszéd Magyarországért (PM) határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyben arra szólítják fel a kormányt, hogy a munkavállalók érdekében dolgozzon ki cselekvési terveket, és módosítsa a munka törvénykönyvét, valamint a kapcsolódó törvényeket – jelentette be Tordai Bence, a PM elnökségi tagja a hétvégén Budapesten, sajtótájékoztatón. Álláspontja szerint erre azért van szükség, mert az Orbán-kormány legnagyobb kárvallottjai a munkavállalók.

2013. május 21., 06:32

Tordai Bence hozzátette: társadalmi párbeszédet indítottak az interneten, ahol arról kérdezték a polgárokat, hogy a munka világával kapcsolatban milyen észrevételeik vannak, ezeket feldolgozva, illetve az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség kampánykörútja során összegyűjtött tapasztalatokat összesítve dolgozták ki programcsomagjukat. Ezt határozati javaslat formájában fogják benyújtani az Országgyűlésnek a jövő kedden.

Az ellenzéki politikus szerint Orbán Viktor keleti modellre épülő gazdaságpolitikája már Kínában is meghaladottá vált, hiszen ott is egyre többet költenek felsőoktatásra. Eközben Magyarországon három év alatt 40 százalékos forráskivonással sújtották a felsőoktatást. A kormány legnagyobb bűne azonban az új munkatörvénykönyv megalkotása volt – tette hozzá.
A PM három területen javasol módosításokat. Álláspontjuk szerint rendezni kell a jövedelmi viszonyokat, vissza kell vezetni a többkulcsos adót és az adójóváírást, így a legkevesebbet keresők 8-10 ezer nettó jövedelemnövekedést érhetnek el. A nettó minimálbérnek belátható időn belül el kell érnie a létminimum szintjét, és a gyermekek utáni adókedvezményt is igazságosabbá kell tenni.

Hangsúlyozzák: kevesebb, de jobb minőségű közmunkaprogramra van szükség, azt pedig fizessék meg legalább a minimálbér szintjén. Az álláskeresési járadék folyósítását a jelenlegi háromról emeljék vissza 9 hónapra, hiszen jelenleg 16 hónap az átlagos munkakereséssel töltött idő, így a PM javaslatai között annak 12 hónapra növelése is szerepel.

A 25 év alatti fiatalok 30 százaléka nem talál munkát, így arra kérik a kormányt, hogy uniós forrásokból hirdessen ifjúsági garanciaprogramot. Ez azt jelentené, hogy ha a pályakezdő fiatal hat hónapon belül nem talál állást, akkor garantálják neki az elhelyezkedését segítő képzést vagy a tényleges munkához jutást.

A PM követelései között szerepel, hogy ne lehessen kirúgni a gyesről visszatérő kismamákat, munkába állásuk esetén is végig kaphassák a gyest, valamint bővüljön a bölcsődei és óvodai férőhelyek száma.

A javaslat szeptember elsejéig adna időt a kormánynak arra, hogy az egyéni munkavállalói jogok esetében helyreállító lépéssorozatot tegyen. Ez egyrészt a pótlékok újraszabályozását, másrészt a távolléti és szabadságolási szabályok újraírását jelentené, de szorgalmazzák azt is, hogy ne lehessen képességhiányra hivatkozva megfosztani a végkielégítéstől az elbocsátott munkavállalót.

A sajtótájékoztató ideje alatt a PM öt aktivistája egymással összekötözve ült a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épületének bejárata előtt, nyakukban „Elég a szolgaságból” felirattal. Tordai Bence a javaslatok ismertetése után a minisztérium kapujára ragasztotta a határozati javaslatot.