Külön engedélyhez kötik a kirúgott katonák kormányzati elhelyezkedését

Külön engedélyhez kötötték az év elején elbocsátott 45 év feletti katonák elhelyezkedését bármilyen más kormányzati szervnél. 

2023. december 4., 12:02

Szerző:

Csak külön engedéllyel helyezkedhetnek el kormányzati szervnél az év elején kirúgott 45 év feletti katonák – derült ki egy , nem nyilvános határozatból – tudta meg az rtl.hu. A 2023 elején hozott nem nyilvános jogszabály az igazgatási szerveknél, valamint a kormány és a miniszterek irányítása alá tartozó szerveknél való elhelyezkedést köti engedélyhez. Ez azt jelenti, hogy az érintettek többsége kénytelen volt a piacon munkát keresni, miközben a tudásukat az állami szerveknél inkább hasznosíthatták volna.

 

A szabály minden munkaviszonyra irányuló egyezségre vonatkozik, azaz a kinevezések, a szerződéskötések és az egyéb megállapodások is engedélykötelesek. A határozat visszavonásig érvényes, azt azonban a Honvédelmi Minisztérium nem árulta el, hogy hoztak-e olyan döntést az év eleje óta, amely alapján már érvényét vesztette a jogszabály.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.

A csütörtöki Kormányinfón kiderült, hogy Gulyás Gergely szerint kivel fog össze Magyar Péter, hogy elfogadja-e Orbán Viktor Zelenszkij meghívását, hogy mi a helyzet a kórházak adósságával és milyen megállapodása lesz Magyarországnak Kínával.