Egyre többet költ magára a takarékos, olcsó állam

A Fidesz kommunikációjának egyik oszlopa, hogy mer nagyokat álmodni és ígérgetni, és ha nem teljesülnek az ígéretek, vagy ejti a témát és előáll valami mással, vagy egyszerűen tagadja a nyilvánvaló tényeket. Látványos példája ennek a 2010-es választások előtti főbb vállalások sorsa, így például az egyszeri, nagy arányú és általános adócsökkentés, az államadósság gyors és drasztikus lefaragása, valamint az állami kiadások jelentős visszafogásának szépen hangzó ígérete. Ezek között kétségkívül egyenes összefüggés van, mert ha a költségvetési bevételeket csökkentik, akkor a kiadásokat is le kell faragni, különben csak az adósságok nőnek.

A közgazdaságtanhoz valamit is konyítók pontosan tudták, hogy a három cél egyszerre nem teljesíthető, mert csupán a bevételek visszaesésének ellensúlyozásához is olyan mértékű költségcsökkentés kellene, hogy az adósság lefaragására már nem maradhat pénz. Azt azonban kevesen gondolták, hogy éppen az ellenkezője történik mindannak, amit ígértek. Az adócsökkentés nem csupán elmaradt, de két tucat új adófajta jelent meg és a teljes adóterhelési arány is növekedett, az állami kiadások is csak nőttek, annak ellenére, hogy az egészségügyből és az oktatásból százmilliárdokat vontak ki, az államadósság abszolút és nettó nagyságrendje pedig emelkedett, GDP-aránya is alig csökkent.

Magyarország és az állami vízfej erősödik   Fotó: Bazánth Ivola

A folyamatos költségvetési korrekciók sem javítottak a súlyos szerkezeti problémákon, a hiány tartására „unortodox” módszereket alkalmaztak, főként átmenetinek beállított  különadók sokaságának rendszerét. Eközben az állam nemhogy visszafogta magát, de terjeszkedett, nőtt a bürokratikus vízfej, az egészségügy, az oktatás, a közszolgáltatások közvetlen állami kézbe vételével kis gömböcként burjánzott a közszféra. Eljutottunk oda, hogy a KSH adatai szerint a hazai foglalkoztatottak negyedét a költségvetés fizeti, ez kétszerese a visegrádi országok és háromszorosa Németország átlagának.

Az államháztartás GDP-arányos kiadásai ennek megfelelően emelkedtek: az Eurostat legfrissebb adatsora szerint az utóbbi öt év alatt 48,5 százalékról 50,5 százalékra, miközben a többi uniós tagállam átlaga 49-ről 45,5 százalékra esett. Ezen belül az élen járunk a végrehajtó és törvényhozó szervekre fordított kiadásokban, amelyek 3-ról 4 százalékra nőttek, azaz csupán a kormányzásra és az Országgyűlésre évente közel 1300 milliárd forint megy el, több, mint a teljes adósságszolgálatra. Nem csoda, hiszen jelenleg a miniszterelnöki hivatalban és a 8 minisztériumban 56 államtitkárt, 108 helyettes államtitkárt, 20 kormány- és 66 miniszteri biztost fizetnek a mi pénzünkből! Ez több mint háromszoros növekedés 2010 óta, amikor még Orbánék a bürokrácia nagyarányú lefaragását ígérték.

Most ismét ugyanezt ígérgetik, Lázár János nagy munkaerőtartalékként beszélt erről, ami szerinte jelentősen enyhíthetné a versenyszféra egyre nyomasztóbb munkaerőhiányát. Hasonlót már mondtak kormánytagok egy évvel ezelőtt is, 100-150 ezres leépítést helyezvén kilátásba az államgépezetben, de ebből gyakorlatilag semmi sem lett. Több háttérintézményt megszüntettek vagy átszerveztek ugyan, az állami foglalkoztatottak száma azonban nem csökkent, sőt a bürokrácia összköltsége az idei költségvetésben számottevően emelkedett. Az állami vízfej nem csupán súlyos teher az ország számára, de hatékonytalan működést eredményez, elmélyíti a gazdaság szerkezeti gondjait és akadálya a fenntartható növekedésnek.

Ezzel vélhetően Orbánék is tisztában vannak, mégsem látni valódi változtatási szándékot, a hatalmi érdekek felülírják azokat. Az autokratikus rendszer, amelyet nagy erővel építenek, elsősorban az állam és az azt irányítók túlhatalmára támaszkodik, azon keresztül szolgálja ki a kedvezményezett érdekcsoportok gazdasági érdekeit. Ehhez szükség van egy mindent ellenőrző és a hatalmat kiszolgáló bürokratikus gépezetre, amelyet fenntartani és etetni kell. Naivitás tehát abban bíznunk, hogy miközben az Orbánék által irányított állam egyre terjeszkedik, valóban jelentősen csökkenteni akarják a vízfejet.

A kettő kizárja egymást, azaz legfeljebb látszatintézkedések lesznek, ahogy eddig is. Az ország fejlődésének érdeke hiába kívánná az államgépezet és a közszféra átfogó változását, erre belátható időn belül esély sincs.