Egyre több diák tanul külföldön, minden harmadik kint is marad
Egyre több diák gondolkodik külföldi továbbtanulásban, jelenleg több mint 13 ezren járnak külföldi felsőoktatási intézményekbe, főként nyugat-európai egyetemekre. Csak tavaly 12 százalékkal nőtt a külföldön tanuló diákok száma, akik közül minden harmadik külföldön is marad – írja az Index.
A portál az Engame Akadémia felmérését dolgozta fel, ami az EUROSTAT, az OECD, a UCAS, a US Institute of International Education statisztikái, valamint a kormányadatok alapján becsülte meg a külföldön tanuló magyar egyetemisták számát.
Csak 2017-ben több mint 12 százalékkal nőtt a külföldön teljes egyetemi képzésben résztvevő magyar diákok száma, és a tapasztalatok alapján további növekedés várható. A legnépszerűbb célországok a magyar diákság körében továbbra is Ausztria, Németország és az Egyesült Királyság.
Az Egyesült Királyság iránti érdeklődés tavaly 3 százalékkal csökkent, amit valószínűleg a brexit körüli bizonytalanság okozott. Miután viszont a brit kormány bejelentette, hogy a tanulmányaikat a 2018/19-es évben megkezdők továbbra is az elmúlt években megszokott támogatásokra és kedvező tandíjra jogosultak, a jelentkezések száma 2018-ban ismét fellendült, sőt a 2016-os adatot is meghaladta. Ezzel párhuzamosan hirtelen megugrott a német és osztrák területekre felvételizők száma. Tavaly Ausztriába 19 százalékkal, Németországba pedig 22 százalékkal többen jelentkeztek.
Egyre népszerűbb célország Hollandia és Dánia. Míg Hollandiában 32 százalékkal, Dániában 54 százalékkal több magyar diák jelentkezett 2013 és 2016 között. Hollandiát sokan választják az Egyesült Királyság alternatívájaként, Dániába pedig főleg azok jelentkeznek, akik mesterszinten folytatnak tanulmányokat, ott ugyanis több képzés érhető el angol nyelven. Alapszinten kevés az angol nyelvű képzés.
A kutatásból az is kiderül, hogy a külföldön élő diákok majdnem 30 százaléka egyáltalán nem tervezi, hogy hazaköltözik Magyarországra.