Egymilliárd forint áfát csalt el a repceolajjal trükköző bűnbanda

2018. február 19., 10:03

Szerző:

Csaknem egymilliárd forintos kárt okozó költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy ipari repceolajjal kereskedő bűnbanda ügyében – írja a Privátbankár.

A gyanú szerint az elkövetők úgy csaltak el 920 millió forintot, hogy az unióból nettó áron vásárolt árut cégről cégre számlázták bruttó áron, azonban az áfát egyik társaság sem fizette meg. A fiktív számlázással kizárólag az volt a céljuk, hogy a közösségi beszerzést belföldi ügyletnek álcázzák, kijátszva ezzel az uniós áfaszabályokat.

Sárgán virágzik a repce
Fotó: wikiwand

Fotó: pxhere.com

Egyszerre mintegy húsz helyszínen jelentek meg a NAV pénzügyi nyomozói, járőrei és informatikus szakemberei. A céghálózat vezetőjét a NAV kommandósai ébresztették, mivel fel kellett készülni arra, hogy fegyvert használ és drogot rejteget. Három embert vettek őrizetbe, közülük a fő gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. 

Az áfacsalással gyanúsított két férfinak különösen nagy értékű költségvetési csalás miatt kell felelnie a bíróság előtt, és akár nyolc év szabadságvesztésre is számíthatnak. Közülük a hálózat vezetője, aki a háttérből irányította a cégeket, a halmazati szabályok miatt ennél is többet, akár 12 évet is kaphat.