Egymásra mutogat az Országgyűlés sajtóirodája és a minisztérium, senki nem akarja magára vállalni Zaid Naffát

2018. május 11., 08:41

Szerző:

Kölcsönösen cáfolja egymást az Országgyűlés sajtóirodája és a Külgazdasági és Külügyminisztérium arról, hogy pontosan ki hívta meg Zaid Naffa Jordánia tiszteletbeli konzulját a Parlamentbe, aki azért nem kaphatott magyar állampolgárságot, mert a Terrorelhárítási Központ (TEK) 2016-ban kockázatosnak minősítette – írja a Népszava.

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő üzletember mégis a karzatról ülhette végig a keddi parlamenti alakuló ülést, és tegnap Orbán Viktor eskütételét is.

Zaid Naffa

A lap megkereste az Országgyűlés sajtóirodáját a meghívással kapcsolatban, ahol azt válaszolták, hogy Zaid Naffa diplomáciai testület tagjaként a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) meghívására, Jordánia képviseletében vett részt az alakuló ülésen. A KKM-et is megkérdezték, ők viszont azt válaszolták, hogy az Országgyűlés döntött arról, hogy kik vehetnek részt az ülésen, a KKM csak kézbesítette a meghívókat. Amikor a sajtóirodánál visszakérdeztek arra, hogy ki döntött az Országgyűlés nevében a meghívottakról, akkor már nem válaszoltak.

Arra egyik hivatal sem válaszolt, hogy miért nem tartották aggályosnak a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott Naffa részvételét az eseményeken. Se arra, hogy milyen más tiszteletbeli konzulokat hívtak még meg Naffán kívül.

Az évtizedek óta itt élő jordán Naffa a tavaly elhunyt Gaith Pharaon szaúdi milliárdossal is szoros üzleti kapcsolatot ápolt, akit az FBI és az Interpol is körözött. Mindketten találkoztak Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal is.

A csütörtöki eskütételen az Elios-ügyben kompromittálódott Tiborcz is részt vett, illetve a vele és a magyar állammal üzletelő Adnan Polat török milliárdos is.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.