Egyetlen javaslat sem érkezett eddig a kormányzati rozsdabizottsághoz
Az ötfős testületnek így még nem volt miről döntenie.
Még egyetlen barnamezős akcióterületre vonatkozó kezdeményezés vagy javaslat sem érkezett a kormány által felállított Rozsdaövezeti Bizottsághoz, így nem is volt miről döntenie az ötfős testületnek – válaszolta a Népszava megkeresésére a bizottságot létrehozó Miniszterelnökség. A portál szerint mindez azért is meglepő, mert bárki tehet javaslatot: magánemberek, fejlesztő beruházók és települési vagy kerületi önkormányzatok is kérhetik a rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánítást.
A fővárosi önkormányzat barnamezős kataszterében összesen 2945 hektár, azaz több mint 4200 focipályányi elhagyatott gyártelep, régi vasúti üzem és bánya szerepel. A fővárosi önkormányzat még decemberben kapta meg a javaslatot a tervezett akcióterületekről a Budapest Fejlesztési Központtól (BFK), amelyet véleményezett is a városvezetés. Elküldték az azonnali akcióterületek kijelölésére vonatkozó javaslatukat is, de választ nem kaptak.
Helyette a sajtóból értesültek a területkijelölő állami rozsdabizottság felállításáról. Ezt Karácsony Gergely zokon is vette, ugyanis szerinte "megint a budapestiek feje felett, a fővárosi önkormányzat nélkül terveznek dönteni arról, milyen beruházások valósuljanak meg a városban." A Miniszterelnökség szerint az önkormányzatok bevonása a döntéshozatalba összeférhetetlen lenne, ugyanis az nem elvárható, hogy egy javaslattevő önkormányzat objektíven döntsön a saját maga által javasolt területről és fejlesztésről.
A portál arról is beszámolt, hogy a testületbe egyébként az egész programot kitaláló Fürjes Balázs sem került be, akitől legutóbb a Diákváros projektet vették el, hogy Palkovics László kormánybiztosként szabadon levezényelhesse a kínai Fudan Egyetem budapesti campusépítését. A bizottság elnöke Füleky Zsolt lett, a Miniszterelnökség építészeti helyettes államtitkára
(Kiemelt kép: A Nagyvásártelep központi épülete Budapesten 2021. április 27-én. A déli városkapu komplex fejlesztése alkalmas lesz a diákváros és a Fudan Egyetem befogadására is, vagyis az újonnan létesülő felsőoktatási intézmény nem vesz el területet a diákvárostól - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Budapest Diákváros - Nagyvásártelep és környezete nemzetközi építészeti tervpályázat eredményhirdetésén. Fotó: MTI | Koszticsák Szilárd)