Egy újabb utazási iroda került csődbe

Az előzetes kalkuláció szerint a befizetett pénz nagyobb részét visszakaphatják a kedden csődbe jutott KBT Avantgarde Idegenforgalmi és Személyszállító Bt. uatasai, a társaságot a QBE Insurance (Europe) Ltd. Magyarországi Fióktelepe biztosítja - mondta az MTI-nek Horváth Péter utasbiztosítási ágazati igazgató

2009. július 29., 14:32

A KBT Avantgarde 19 éve tevékenykedik a magyar piacon, és autóbuszos körutazások szervezésével foglalkozott keddig. Miután sem elutaztatni, sem a befizetett díjakat visszafizetni nem tudta, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal törölte a társaságot a nyilvántartásból.

Horváth Péter elmondta, hogy az utazási iroda kauciója 21 millió forint, és 360-370 utasnak tartozik. A végleges kártalanítás csak a kárbejelentések lezárultával kalkulálható, de annyi azért látszik, hogy a követelések viszonylag magas arányban fizethetők ki.

Az utasbiztosítási ágazati igazgató rossz jelnek tartja, hogy idén már 6 irodát kellett törölni. Az igazi csődszezon ugyan is augusztus közepén kezdődik, a szállodák akkor kezdik a nem fizető utazási irodákat "revolverezni" azzal, hogy nem fogadják az utasaikat.

Az MKEH honlapja szerint az Avantgarde Idegenforgalmi és Személyszállító Bt. mellett az idén csődbe került a QUITT TOURS Utazási Iroda néven ismert Qahirah Utazásszervező Kft., az 5 Kontinens Utazási Iroda Kft., a CENTER TOURS Utazási és Kereskedelmi Kft., a SIRIUS TRAVEL Utazásszervezési és Szolgáltató Kft., valamint az Ariadne-Quatra Utazási Iroda Kft.