Egy roma és a világhír

A felsőőrsi iskolában előny lesz a hátrány. Leginkább olyan diákokat vesznek fel, akiknek a tehetségükön kívül tényleg nincs semmijük. Snétberger Ferenc azt mondja, teljesen más pedagógia módszerrel kell tanítani az ilyen gyerekeket:
– A legfontosabb, hogy az önbizalmukat erősítsük. A romáknak kétszáz százalékot kell teljesíteniük, ha el akarnak érni valamit. De az én példám is bizonyítja: nagyon mélyről is el lehet jutni a rivaldáig. Azért hoztuk létre az iskolát, hogy megkönnyítsük a fiatalok indulását. Hogy elhitessük velük: kemény munkával le lehet győzni az akadályokat.

Snétberger Ferenc szintó családból származik. A szintók nyugat-európai romák, többségük Németországban, Franciaországban él. Valaha lovas kocsival vándoroltak az országutakon, és ahol letáboroztak, mutatványossátrakat állítottak fel. Ringlispíllel, céllövöldével szórakoztatták a népet, pengetős hangszereiken játszották a talpalávalót.

Snétbergerék ősei is „mutatványos” romák voltak. Graz felől érkeztek Magyarországra, Salgótarjánban telepedtek le. Ferenc már itt született 1957-ben. Édesapja helyi vendéglőkben hárfázott, trombitált. Mivel muzsikálással nem tudta eltartani hét gyermekét, délelőttönként napszámban dolgozott a földeken. Nagy szegénységben éltek, kilencen a szűk másfél szobában.

Aztán egyik nap a hárfa eltörött, és megélhetés nélkül maradt a család. Megtakarított fillérjeikből csak egy ócska gitárra futotta. A férfi magától tanulta meg a fogásokat, és játékával hamarosan elkápráztatta a helyi mulatók közönségét.

A gyerekei is zenéltek volna, de nem volt hangszerük. Amikor apjuk otthon hagyta a gitárt, a testvérek összevesztek, ki játsszon rajta először. Mivel Ferenc volt a legkisebb fiú, ő maradt utoljára. Pedig hallás után megjegyzett minden dallamot. Arról álmodozott, ha felnő, saját gitárja lesz, és a fényes színpadon neki szól a taps.

De a komor hétköznapokból még nem talált kiutat.

A helyi általános iskolában kiközösítették a cigány gyerekeket. Egyszer tanítás után Ferenc egyik diáktársához indult. „Anyám megtiltotta, hogy veled játsszak, mert cigány vagy” – zavarta el a pajtása. Hetedikben a romákat elkülönítették a többiektől, szegregált osztályba kellett járniuk. „Csak azért is megmutatom nekik, hogy híres művész leszek” – fogadkozott a kisfiú.

De csak tizenhárom évesen kezdhetett el zenét tanulni. Mestere nem tudott gitározni, viszont kitűnően oktatta a komoly műfajokat. Növendéke Bach és Vivaldi muzsikáját írta át hat húrra.

Ferenc kocsmai „haknikból” vette meg első fémhúros gitárját.

Trio Stendhal

Öt évvel később feljött a fővárosba egy hangszerkiállításra. Ott fogott a kezébe először akusztikus gitárt, egy Gibsont. Kipróbált rajta néhány akkordot. Ahogy játszani kezdett, egyre többen gyűltek köré, és a rögtönzött koncert nem akart véget érni. Amikor a tapsvihar elült, egy férfi lépett oda hozzá: „Babos Gyula vagyok. Dzsessztanszék alakul a Zeneakadémián, én tanítok gitár szakon. Nem akar jelentkezni?” Másnap Snétberger megjelent a felvételiztető grémium előtt. Gonda János is meghallgatta, s csak annyit kérdezett: „Tudja, hogy nagyon tehetséges?”

A dzsessz virtuózai közt sok roma barátra talált a gitáros, de a diplomáig nagyon nehéz volt eljutnia. Szülei nem segíthették, pesti szállásra sokáig nem tellett. Ismerősök fogadták be egy-egy éjszakára. Az esti gimnáziumot is be kellett fejeznie: ezzel a feltétellel járhatott a Zeneakadémiára.

Muzsikusi karrierje mégis gyorsan indult. A nyolcvanas évek közepén egy ljubljanai koncertre magyar szólistákat hívtak meg. Snétberger Ferencen kívül Dés Lászlót is. Gitár-szaxofon duettjükkel nagy sikert arattak, majd improvizációikat itthon folytatták. Csatlakozott hozzájuk Horváth Kornél is az ütőhangszereivel. Hárman alakították meg 1987-ben a Trio Stendhalt, amely különleges hangzásával új fejezetet nyitott a hazai dzsessztörténelemben. Lemezeiket elkapkodták, koncertsorozatot adtak a Vígszínházban. Snétberger ott állt a színpadon, reflektorfényben – ahogy gyerekkorában elképzelte.

Mégis úgy érezte, tovább kell lépnie, külföldön is meg kell méretnie magát. Akkoriban már házas volt. Német feleségével Budapesten éltek, majd 1988-ban Berlinbe költöztek. A Trio Stendhal fellépéseit egyre nehezebb volt megszervezni. Az együttes 1993-ban felbomlott.

Snétbergernek Németországban mindent elölről kellett kezdenie. Felvételeit sokáig hiába küldözgette a zenei kiadóknak. Az ismeretlen gitáros kazettáit meg se hallgatták. Berlin a világkultúra egyik központja, tele kitűnő zenészekkel. Kiemelkedni közülük szinte lehetetlen.

Cigány rekviem

Ám a magyar gitárosnak ez is sikerült. Igaz, tízévi kemény munkába került. Sokat köszönhet feleségének, aki a menedzsere lett. Ferencet később meghívták egy berlini dzsesszfesztiválra: Al Di Meola szólóestje előtt kellett felhangolnia a közönséget. Mindenki a nagy sztárt várta, és amikor megjelent a magyar előadó, az emberek nevetgéltek, füttyögtek. Aztán lassan csend lett, és már le sem akarták engedni a színpadról. Játékát Al Di Meola is ámulva hallgatta a színfalak mögött.

Snétberger nevét megismerte a világ, és a dzsessz számos nagyságával koncertezhetett. Játszott többek között Anthony Jacksonnal, Richard Bonával, Trilok Gurtuval, Bobby McFerrinnel, Tony Lakatossal, David Friedmannel, Arild Andersennel. Albumot adott ki a híres német trombitással, Markus Stockhausennel.

Berlinben ismerkedett meg egy izraeli zeneszerzővel, aki a holokauszt 50. évfordulójára komponált művet. Ő biztatta: írjon darabot a haláltáborokban elpusztított romák emlékére. A gitárosnak eszébe jutott egy régi cigány dalocska, amelyet a nagymamájától hallott. Erre a dallamra fűzte fel For my People című, többtételes művét. Az emlékezés akkordjait a Liszt Ferenc Kamarazenekar kísérte, a hangszerelésben Szakcsi Lakatos Béla segített. A roma rekviem nemzetközi elismerést hozott, 2007-ben a New York-i ENSZ-palotában is előadták.

Ám Snétberger talán legfontosabb fellépése itthon, a Zeneakadémián volt. Még élt az édesapja, eljött a koncertre. Utána bement világhírű fiának öltözőjébe, és csak annyit mondott: „Kisfiam, a h húr kicsit alacsony volt.” De a szeme párás volt a büszkeségtől.

– Apámból óriási művész lehetett volna, csak nem tanulhatott. Nem kapott lehetőséget. Amit ő elkezdett a zenében, én próbáltam továbbvinni.

A gitáros mindig is úgy érezte, nem elég a pódiumon képviselni a cigányságot. Egy német lapnak adott interjújában arról beszélt: létre kellene hozni egy zeneiskolát a tehetséges roma gyerekeknek. Másnap felhívta Berlinben egy nő: szívesen támogatná az elképzeléseit. Rengetegen fogtak össze, és az iskola finanszírozását a német parlament is vállalta.

A zene békít

Ám a nagy álma az lett, hogy hasonló roma intézmény nyílhasson Magyarországon is. Persze tudta, az itteni közhangulat miatt ezt már jóval nehezebb lesz megvalósítani.

Bármekkora utat tett meg, az előítéletek falait nem mindig sikerült megkerülnie. A zene számára ma is a legbiztonságosabb menedék.

Ám a szerencsének és a barátainak köszönhetően mégis felépülhet a tehetséggondozó intézet. A gitáros iskolaalapító tervei mellé állt magyarországi menedzsere, Mészáros Zoltán, a Veszprémi Ünnepi Játékok főszervezője. Pályázatukkal 720 millió forintot nyertek a Norvég Alaptól. (A pénzalapot a norvég állam hozta létre, egyebek között azzal a céllal, hogy az unióhoz csatlakozott volt szocialista államokban támogassák a hátrányos helyzetű kisebbségeket.)

Felsőörsön először bizalmatlanul fogadták a kollégium hírét. Megijedtek, hogy cigányok költöznek a településre. A szervezők falugyűléseken csillapították a kedélyeket. Sikerült megnyerniük a lakosságot. Munkát adtak nekik az építkezésen, és a kész iskolában is dolgozhatnak majd.

A dzsesszgitáros nem törődik a „felhangokkal”. Úgy véli, az előítéletek abból fakadnak, hogy nem ismerik a romákat. De a zene békít, befogadja az idegent. Széppé teszi a kulturális másságot is. Az iskolában demokratikus jogokat, önmenedzselést is tanulnak majd a diákok.

Mert a tehetségeknek csak a megmérettetés bátorsága adhat esélyt.

A dzsesszgitáros menedzsere, Mészáros Zoltán egyben ügyvezetője a felsőörsi beruházásokat végző Camp Europe Nonprofit Kft.-nek. Elmondta, a Norvég Alap támogatásán kívül a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Intézet három esztendőn át évi százezer dollárral segíti az iskolát. A magyar állam több mint 120 millió forint hozzájárulást vállalt.

A felvételiket Budapesten és vidéki városokban folytatják. Januárig jelentkezhetnek – határon túli magyarok is. A vizsgán nem az iskolázottságot mérik, hanem a muzikalitást. A 12–18 év közötti fiatalokat évente 12 hetes, ingyenes kurzusokon tanítják. Snétbergeren kívül például Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, László Attila, Tony és Roby Lakatos, David Friedman. Mellettük több jelentős külföldi művész is erősítheti az oktatást. Az intézményben fontosnak tartják a kulturális, szociális felzárkóztatást is. Mentorok tartják a kapcsolatot a diákok családjával.