Egy kis napsütést adj, uram
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire 15, 20 fok között valószínű, de délkeleten ennél melegebb is lehet.
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kezdetben inkább csak északon, majd az éjszaka második felétől már délen is egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra. Holnap többnyire borult, párás idő várható sokfelé ismétlődő esővel, záporral. A legtöbb csapadékra a Dunántúli-, valamint Északi-középhegység területén van kilátás. Általában gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire 15, 20 fok között valószínű, de délkeleten ennél melegebb is lehet.
Távolabbi kilátások
Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, legfeljebb keleten szakadozik fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé várható eső, záporeső. Az időszak második felében csökken a felhőzet, és a hajnali pára, köd feloszlása után túlnyomóan napos idő lesz, csapadék nem valószínű.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 90 százalékán valószínű.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 9, 15, majd 6, 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15, 21 fok között várható, csak vasárnap lehet ennél hűvösebb.