„Egy fenét, mondta a főnök" – Kubatov ördögűző és lepellerántó szeánsza

Sötétedik. Vizenyős, sápadt ködben áll a solymári Templom tér. Az átriumos udvar végén pislogó lámpafény. Macskaléptekkel próbálunk beosonni a terembe, mert késtünk, de nagy dördüléssel fellökünk egy széket. Tizenöt haragos tekintet fordul felénk, megtörtük a varázst. „A Gábor” – a teremben csak így szólítják – a forgatókönyv szerint épp a lefizetős részeknél jár. Majdnem mindenki le van fizetve. Fél füllel halljuk, hogy Brüsszelben listát is köröznek, amelyen nagy számú képviselő neve szerepel. Botrány. Épp ekkor rontottunk a titkok közepébe.

Az a legkevesebb, hogy a hazai sajtó tekintélyes része Soros zsebében van. Kicsattintjuk a golyóstollat, és gyorsan fel is jegyezzük: a 444, a HVG, az Átlátszó, a Magyar Narancs, a Direkt36, a K-Monitor és a Tilos Rádió. Ezeket Soros fizeti. Szívdobogva várjuk a bűvös számot (168), de semmi. Sehol sem vagyunk. Bástya elvtársat már lefizetni sem akarják. A civil szervezetek közül Soros pikszisében a Milla, a Norvég Alap, a Krétakör, a TASZ, az Ökotárs, a Helsinki bizottság és a Tanítanék. Utóbbi annak ellenére állt át, hogy a tanárok „a Viktortól” komoly béremelést kaptak.

A Viktor szónak Kubatov szótárában kiemelt jelentősége van. Több mint törleszkedés vagy bizalmaskodás. Bajtársiasság, bensőségesség, fegyverbarátság. És nagyon fiatalos. Kubatov bárkit is említ, a keresztnevén hívja. Selmeczi neki csak Gabi, Lázár meg Jani, aki „szívós munkával átszervezte a magyar közigazgatást” a Tibor (Navracsics) tervei alapján. Deutsch Thomas írt egy udvarias levelet Junckernek: tájékoztassa már arról, miről folyt a szó a Sorossal megejtett találkozóján. A válasz négy rövid szóból állt. „Találkoztunk. Beszélgettünk. Elköszöntünk. Üdvözlettel.”

– Ha semmi simli sem történt, nem lehetne rendesen válaszolni? – háborog Kubatov.

– Hohó! – horkan fel mellettünk Béla bácsi, aki eleve szörnyülködni jött. – Hohó!

A szürke szvetteres hadfi takarékosan osztja be erejét. Ciklikusan ingadozik a méla elbóbiskolás és a zajos felháborodás között. Feje lebillen, néha halkan horkol, egy perc múlva nevet vagy tapsol.

Fotó: Bazánth Ivola

Most a nagy témánál, Sorosnál és a Soros-tervnél tartunk. Gábor ezt fogja nekünk „tényfeltárni”. A teremben száz-száztíz érdeklődő, a solymári kemény mag legjava, hátunk mögött a helyi tévé, elöl neonkopárság, a mikrofonok mögött Kubatov és egy demonstrációs kivetítő. Kubatov eszmerendszere olyan bonyolult, hogy ábrák nélkül helyi szinten képtelenség felfogni. Ha az előadó kimondja Soros nevét, megjelenik a falon maga Soros és az EP. Kubatov szerint Magyarország az egyetlen uniós ország (pontosabban a visegrádi négyekkel együtt), amely az inváziónak még ellenáll. Pedig mi nem teszünk mást, csak betartjuk a schengeni megállapodást. Ennyi a „populista, rasszista” bűnünk.

Belső árulók, sajnos, itthon is vannak. Lényegében mindenki az, aki nem Fidesz. Az előadó kiragadott szövegekkel bizonyítja, ha Orbánék elveszítenék a választást, lebontanák a kerítést.

– Szegény Botka is bontana, pedig neki már kár a gőzért, őt már keresztüllőtték – ironizál Kubatov. Nem az a vérengző fajta. Kimérten beszél, tapintatosan. Az ellenfelek ócsárlása is családias („az a jóember”, „szegény bolond”), épp csak annyira, amennyire a hely szelleme megköveteli. Az életkor kiapadhatatlan humorforrás. Kubatov él is vele bőven. „Lendvai Ildikó grószmami” (halk nevetés), „Kovács Laci bácsi, a brüsszeli Viagrahuszár”. De az utóbbit kínos csönd fogadja, a solymári törzsközönség nyugdíjasabb annál, hogy ezt a remek poént feldolgozza. Nagy csalódás Kubatovnak az egykori nemzeti vérfarkas, Vona Gábor kétkulacsossága. Szerinte a Jobbik-vezér azt mondta: „Fölmerült, hogy bizonyos kvóták alapján pár ezer bevándorlót be kell fogadni. Na, ha csak ennyit, azt mondom, oké.”

– Na, innen üzenem az úrnak, hogy nekünk nem oké – villogtatja a szemét Kubatov. – Nagyon nem oké.

A megjegyzés egyúttal jelzi a választások fő csapásirányát is, megfejelve azzal, hogy Kubatovnak a szocikról is akad pár jó szava. Például Mesterházyról, aki szerinte sokat javult, magába szállhatott. Bocsánatot kért erdélyi véreinktől, és a csuklóján piros-fehér-zöld szalagot hord.

Nem lelkesedik mindenki

Miközben a fideszes nagyágyúk bejárták az országot, két miniszter visszavonult a Soros-fórumoktól, pontosabban egyikük csak annak nyilvánosságától. A Fidesz honlapján hetente frissül a fórumok listája, de a Magyar Nemzet kiszúrta: Rogán Antal propagandaminiszter nem tartott egyetlen előadást sem. Megkérdezték a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy is van ez, mire a Borsod Online Rogán Debrecenben tartott fórumáról szóló cikkének linkjét küldték el nekik, na meg azt az intelmet: „Javasoljuk, hogy máskor a kérdés feltevése előtt alaposabban tájékozódjon.” Ám Rogán debreceni fórumát nemhogy a Fidesz honlapján nem hirdették meg, még az MTI sem számolt be róla.

Eközben Lázár János bojkottálta a konzultációs haknit. Bár számos lakossági fogadóórát és fórumot tartott egyéni választókerületében, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ezek egyikén sem a Soros-konzultációról tartott előadást. Sőt, információink szerint, csupán egyetlen „engedményre” volt hajlandó a kampányban: maga helyett delegálta helyettesét, Csepreghy Nándor.

Biró Marianna

Csöndesen ringatózunk az árulás és a megtérés tengerén. Meleg van, a hazai pártügyek a közönséget nem izgatják. Az állandó győzelembe is bele lehet fásulni egy idő után. Kubatov érzi a lanyhulást, fel akarja dobni a hangulatot. A választás tétje – mint mindig – történelmi. Zsinórban háromszor választást nyerni nem akármi. Figyelmeztet is: ne mafláskodjunk, emlékezzünk 2002-re!

– Akkor is ünnepeltünk, majd váratlanul megzuhantunk – borzongat.

A mostani meccs Kubatov szerint óriási lesz: a vonalak a végén majd összeérnek. Beküldték már a konzultációs íveket? A számuk 1,1 millió. Szép, de lehet javítani. Mindenki szerezzen be még egy beküldőembert! (Egyúttal lakcímet, e-mailt, telefonszámot.) Kubatovból a legváratlanabb helyzetekben bukkan elő a pártigazgató. A listáira nagyon büszke. Alig titkolt derűvel mondja: a 21. században kétfajta táblázat létezik. A Mengyelejev-féle periódusos rendszer és Kubatov-féle listás rendszer.

De vissza a muszlimokhoz és Soroshoz. Kubatov a konfliktust családi példákon át ragadja meg. A müncheni „szapora szír” esetén, akinek négy felesége, huszonkét gyermeke és persze négy anyósa van. A Soros-terv alapján az első két évben mindenki után 15 ezer euró életkezdési segély járna.

– Ez az ember – emeli ujját Kubatov – kilencvenmillió forintot kapna.

Hogy ez hogyan jött ki, rejtély. Mindenesetre a hatás elemi.

– Hogy a jó édes… – háborog mellettünk Béla bácsi.

Akkor zúdul fel a terem igazán, amikor Kubatov felkonferálja, miből fedezné Soros a roppant költséget az unió rovására.

– Fölemeltetné az áfát, az üzemanyag árát, a turisztikai adót és így tovább. Ezt felfoghatnám zsarolásnak is, de egyesekben az is fölmerült, hogy megkurtítsák a kohéziós alapokat.

A magyarok pénzét is. A mi pénzünket. Béla bácsi majdnem lefordul a székről.

– Sőt – dörgi az oktató – egyesek azt is javasolják, hogy enyhítsük a migránsok büntetési tételeit (erőszakért, gyilkosságokért), mivel ők kulturálisan még nem alkalmazkodtak.

Ez mind nyilvánvaló hazugság.

A családi példatár alkalmas rá, hogy Kubatov átevezzen hazai vizekre.

– Mert hogy is alakul nálunk a korfa? Mikor a kormányzást megkaptuk, 1,27 volt a magyar anyák által egy élet során vállalt gyermekek száma. Kettőt terveztek, egyet szültek. Mi felhoztuk ezt 1,44-re. Páratlan siker Európában. Mikor a Viktort kérdeztük: akkor most mi legyen? Emeljük fel 1,7-re? Egy fenét, mondta a főnök, menjünk fel kettő fölé!

Ez kellene ahhoz, hogy a lakosság ne csökkenjen. Merthogy a lakossággal baj van. Fogytán a szorgos magyar munkáskéz. Aki volt, az is az unióba ment. Reaktiválnánk a nyugdíjasokat.

– De a megoldás akkor sem a bevándorlás – szögezi le az éber Kubatov. Marad a felszaporodás.

Csönd üli meg a kopár termet. A jelenlévők zöme ebben nem érintett. A projektor is kikapcsol. Kubatov azonban nem tűri az ernyedést. Most, amikor jön a döntő ütközet, mindenkinek kell egy vezérgondolat. Valami, ami az urnákhoz viszi. Gondoljon például arra, hogy leseperték a komcsik a padlást. Hogy üldözték a keresztény vallást, hogy ráment a fél életünk. Ő is bevallja, mi az, ami családapaként a Fidesz karjaiba hajtotta. A nagyfia. Érte él. Meg a lányaiért. Megismerjük a Fradi-elnök családi hátterét. Gábornak két nagylánya van. Sorsuk egyenes vonalú, rájuk vigyázni fognak párjaik.

– De a fiamon ki segít, ha nem az apja? – kérdi szívet tépő őszinteséggel.

Ez már a drámai zárás. A helyi Fidesz-főnök lép a mikrofonhoz, megigazítja aranykeretes szemüvegét, megköszöni Gábornak a tájékoztatót. A „mélyrehatót, lélekemelőt és… – hosszasan keresi a szót – mélyenszántót”.

– Kérdések nincsenek? – néz körbe könyörgő tekintettel.

De vannak. A feltüzelt solymári nép lázadni kezd, a kirohanások az uniót sorozzák. Brüsszelben miért nem fog össze a keresztény létközösség, kérdi valaki, hogy ezt a muszlim társaságot lerendezze? Miért kényezteti a magyar állam házi terroristánkat, H. Ahmedot, aki Röszkén kővel támadt honunkra? Egy éltes hölgy megadja az előadás summázatát. Igazi klasszikust idéz. „Van élet az unión kívül is.” Ha másképp nem megy, ki kell lépni. A britek nem hülyék. Európa ramatyabb állapotban van, mint valaha. Az lehet a nyerő, aki előbb kilép.

– És ha Soros lehunyja kék szemét – mondja –, és két méter húsznál mélyebbre teszik, támadnak újabb és újabb Sorosok.

Kubatov kicsit leizzad. A szeánsz túl jól sikerült, ezt ő sem várta.

– Hát, lehet benne valami. Persze mindent meg lehet fontolni – kerülgeti a választ. – Az az igazság, hogy morgunk, de az unióhoz Európában a legjobban ragaszkodunk. Hát nem az a szép, hogy ha bajunk támad, mindent közösen átbeszélünk? – mondja Gábor békülékenyen. – És ugye, mégis jobb bent lenni, mint kint. A végén úgyis mi nyerünk, mert dörzsöltebbek és okosabbak leszünk.

Hideg zuhany.

Oszlik a nép. Csak az utcán vesszük észre, jobb itt, mint odabent.