Egy európai
Angela Merkel budapesti látogatását tudós és tudálékos politikusok, publicisták elemezgették, az egyszerű „mezei” polgár pedig válogathat a vélekedések között: melyik áll közelebb hozzá vagy az igazsághoz.
Az elemzések sokaságában megkönnyíti az eligazodást a kancellár asszonynak az Andrássy Egyetemen tartott beszéde és a hallgatók kérdéseire adott válaszai. Határozott állásfoglalása a liberális demokrácia évszázadok során kialakult értékei, a pluralizmus, a tolerancia mellett; erőteljesen hangsúlyozva a civileknek és intézményeiknek az állam fontos társadalmi partnereként játszott szerepét (nem úgy, mint nálunk, ahol idegen ügynököknek állítja be őket a hatalom).
Nem kevésbé emlékezetes Frau Merkelnek a zsidó közösségek vezetőivel a Dohány utcai zsinagógában történt találkozása, amely inkább volt oldott légkörű beszélgetés, mint kimérten hivatalos tárgyalás, s amely jóval tovább tartott, mint tervezték. Éppen ez utóbbiak vetületében volt finoman szólva is disszonáns a Mazsihisz elnökének a találkozást követő balga nyilatkozata, Adolf Eichmann nevével példálózva.
Mi tagadás, a kancellár asszony beszéde engem is elgondolkodtatott. Míg hallgattam az egyetemen tartott előadását, József Attila versének (Thomas Mann üdvözlése) szép sorai jutottak eszembe:
„Párnás szavadon át nem üt a zaj – /mesélj arról, mi a szép, mi a baj.--” És eszembe ötlött Orbán Viktor „illiberális demokráciája”, amellyel Merkel asszony nem tudott mit kezdeni. És innen már csak néhány lépés, hogy „borzadozva kérdezzük, mi lesz még, / honnan uszulnak ránk új ordas eszmék. / Fő-e új méreg, mely közénk hatol – / meddig lesz hely, hol fölolvashatol?” – kérdezte közel 80 éve üdvözlő versében József Attila a hazánkban járt nagy német humanista írótól.
A kérdéseket időnként újra föl kell tennünk.
Ezt juttatta eszembe Angela Merkel, akinek személyében ismét láthattunk itt – magyar fehérek közt – egy európait.
Zágon Ernő, e-mail
