Egy DK-s politikus szerint már rendelkezni kéne a negyedik oltásról

Komáromi Zoltán azonban a háziorvosoknál történő oltási akció menetével nem teljesen ért egyet.

2021. december 28., 06:59

Szerző:

A DK-s politikus és egyben háziorvos, Komáromi Zoltán az ATV Egyenes beszéd című műsorában kifejtette: sok olyan beteg jelentkezik nála, aki augusztusban kapta meg a harmadik oltást, azonban már érdekelné őket a negyedik dózis.

A DK szakpolitikusa ugyanakkor azt is elmondta, protokoll híján nem tud mit válaszolni betegeinek a negyedik vakcinát illetően, szerinte „a járványügynek rendelkeznie kellene a negyedik oltásról”. Komáromi Zoltán azzal sem ért egyet, hogy januárban a háziorvosoknak is előzetes bejelentkezés nélkül kell majd oltaniuk.

„Előre meg kell szervezni egy háziorvosi rendelőben. Ha tudom, hogy harminc ember be fog jönni, akkor szét kell húzni időben, hogy ne egyszerre jöjjön a harminc ember és akkor tudom, hogy mennyi ampullát rendeljek, hogy legyen a hűtőszekrényben”

– indokolta nézetét a politikus.

(Kiemelt kép: Komáromi Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Fotó: metszet, ATV Egyenes Beszéd)

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.