Egészségügy: fizess, ha kedves az életed
Pénzed legyen, vagy szerencséd - Csak a negyedik kórházban tudta meg a súlyos autoimmun-diagnózissal élő, alig harmincéves nő: miért is nem jut hozzá hónapok óta a mozgásképességét visszaadó úgynevezett immunglobulin-terápiához. Ott, a Honvédkórházban az orvos végre egyenesen megmondta: a legbiztosabban akkor juthat hozzá az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által amúgy finanszírozott kezeléshez, ha maga vásárolja meg a hatmillió forintos kúra 2-3 milliós első adagját.
A kórház ugyanis nem tudja meghitelezni ezt az összeget, márpedig két-három hónap, amíg az egészségbiztosító fizet az ellátásért. Ha a beteg „áldozatkész”, akkor esély nyílik arra, hogy a következő adagot már az intézmény állja. Segítségként az orvos még a gyógyszert szállító cég képviselőjének a telefonszámát is megadta - írta a Népszabadság.
A példa nem rendkívüli: a milliós terápiák megtérülése a kórházaknak meglehetősen rizikós, ha utóbb a biztosító nem találja kellően indokoltnak a terápiát, akkor egyáltalán nem fizet. Az utóbbi hónapokban az úgynevezett csillagos elszámolási kóddal (ez a nagyon súlyos betegek drága terápiája, ezek közé tartozik az említett infúziós kúra is) jelentett esetek 50 százalékát visszadobta az egészségbiztosító, ezért a kórházi menedzsmentek nagyon is meggondolják, mi az, aminek használatát még bevállalják.
Az egészségügyi rendszer tömegével produkálja az ehhez hasonló eseteket: a fizetős egészségügy bevezetődött. Magától „termett meg”, hiszen az emberek azt tapasztalták, hogy az állami ellátás lassú, szűkös és bizonytalan. Aki tehát tudja, megveszi magának a gyógyulást, és lemarad róla, aki nem. Az egészségügyi szolgáltatásra szorulók a leggyakrabban diagnosztikára költenek. Erre készteti őket például az MR- és CT-vizsgálatokat megelőző több hónapos várakozás, ráadásul éppen ezek a magánszolgáltatások integrálódtak elsőként az állami egészségügybe.
– A betegek jó ideje háborús terepként tekintenek az egészségügyre, így 2004 óta romlik a lakosság bizalma – állítja Lantos Zoltán egészséggazdasági szakértő, a GfK HealthCare ügyfélkapcsolati igazgatója, aki szerint mind többen választják a fizetős rendelőket. Évente háromezermilliárd forintnyi gyógyító szolgáltatásra lenne igény, de az állam ennyit nem képes finanszírozni. Ha a beteg azt tapasztalja, hogy a korlátozott hatékonyságú ellátásra várva esetenként 6-8 órát kell töltenie egy zsúfolt váróban, embertelen körülmények között, akkor nem csoda, hogy inkább fizet, csak ezt elkerülje.
Lantos Zoltán szerint ma úgy egymillióan képesek vásárolni a magánszolgáltatóktól, s évente 17-35 százalékkal nő az arányuk. Tavaly az emberek 28 százaléka többet költött az egészségére, mint egy évvel korábban.
Egyre kevésbé viselik el az állami ellátórendszer kiszámíthatatlanságát, azt, hogy csak a vakszerencse dönti el, hogy ki mennyire felkészült orvoshoz kerül, az mennyi időt szán rá, milyen kapcsolatrendszere van, hová utalja tovább - írta a NOL.
Idén tavasszal két hasonló korú nő szinte azonos időben érkezett kissejtes tüdőrák gyanújával egy fővárosi kórházba. Helyi ismeretsége, vagy pénze a „hálája” kifejezésére egyiküknek sem volt. Két különböző orvoshoz kerültek.
Egyikük, akit a vakszerencse a lelkiismeretesebb orvosnak sorsolt, már túl van a kemoterápián, hamarosan megkezdődik a sugárkezelése is, egyre erősebbé válik, hiszi, hogy hamarosan meg gyógyul.
A másikkal, azon kívül, hogy ápolták, más nem nagyon történt, csendben haldoklik, egyetlen célzott kezelést sem kapott, és senki nem beszél vele az állapotáról.
Kérdezni sem mer. A szerencsétlenebb sorsú asszonynak még azt sem mondták, hogy fizessen, egyszerűen valahogy nem tartották fontosnak.
Mindezt a másik, a gyógyulófélben lévő asszony meséli, akit lelkifurdalás gyötör, mert neki a jobbik doktor jutott. Szerinte az a legrosszabb, hogy az ember nem is tudja, mi vár rá, ha megbetegszik. A kórral küzdő sokáig hiszi, hogy a vele szemközt álló fehér köpenyes éppúgy érdekelt a gyógyulásában, mint ő maga.
További részletek a
Népszabadságban.
