Drágán, keveseknek – Ez volna a kormány megoldása a népesedési problémákra

Ha a kormány csak a termékenység javítására összpontosít, az önmagában nem változtat a trendeken – így összegezhető a mértékadó szakértők véleménye. Szerintük nehezen képzelhető el, hogy sikerül a jelenlegi 1,5 százalékról 2030-ig 2,1 százalékra emelni a termékenységi rátát.

Orbán Viktor a Családok világkongresszusán jelentette be azokat az intézkedéseket, amelyek reményei szerint megalapoznák a nagy növekedést, a társadalom természetes reprodukcióját. A tervek szerint megemelik a kétgyermekes családok adókedvezményét, a három- vagy többgyerekes családok a jelzáloghitel-tartozásukból egy-egymillió forintot leírhatnak. Emellett a kormány átvállalja azoknak a fiatal nőknek a diákhitel-tartozását, akik felsőfokú tanulmányaik alatt vállalnak gyereket, és bölcsődefejlesztési programot is indít.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök a nagy tervet filozófiai fejtegetéssel alapozta meg. E szerint „Európa öreg, gazdag és gyenge. A világnak az a része, amely az elmúlt években újabb és újabb embertömegeket bocsátott ki, viszont fiatal, szegény és erős. A világ erőteljesen népesedik, Európa fogy. A mozgás iránya törvényszerű, csak idő és politikai alkalom kérdése, hogy ismét becsatornázzák az útra kész milliós embertömegeket. A jogvédők és az embercsempészek bizarr koalíciója bármikor hajlandó arra, hogy némi bütykölés után újraindítsa a szállítószalagot.”

Orbán szerint az öregedő Európában a népesedési problémák megoldására két válasz született. „Az egyiket azok képviselik, akik Európa demográfiai problémáit bevándorlással akarják kezelni, és van egy másik álláspont is, amit Közép-Európa s benne Magyarország magáénak vall. A mi véleményünk az, hogy a demográfiai problémákat saját erőforrásainkra támaszkodva, saját tartalékainkat mozgósítva és – valljuk be – saját magunk lelki megújításán keresztül kell megoldanunk.” Azt is hangsúlyozta, hogy a kormány a demográfiai trendet a magyar családok megsegítésével kívánja megfordítani, vagyis az esetleges bevándorlók befogadásáról – bár egyelőre senki nem akar Magyarországon letelepedni – szó sem lehet.

Az új program várhatóan a kormánypártok kommunikációjának egyik központi eleme lesz, így aztán Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke rögvest értelmezni kezdte a miniszterelnök szavait: „2030-ra azt szeretné elérni a kormány, hogy harmincezerrel nőjön a magyar lakosság száma. (…) Minden döntésünket az alá kell rendelnünk, hogy ne fogyjunk el, nagyon egyszerű ennek a magyarázata, aki teleszüli a világot, azé a világ.”

Gyerekmatek

Ami a Családok világtalálkozóján bejelentett családpolitikai intézkedéseket illeti: ezek egy 130 milliárdos csomagban szerepeltek, a paksi térség fejlesztésével együtt. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy interjúban elismerte, hogy nincsenek betervezve a 2018-as büdzsébe, mert azt már korábban benyújtották. De persze – mondta a miniszter – az újonnan jelentkező családpolitikai kiadásokra meglesz a fedezet. Az alap a jobban teljesítő gazdaság, de ha valami közbejönne, hozzá lehet nyúlni a tartalékhoz is.

Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője szerint erre semmi szükség nincs, mert szó sincs százmilliárdos nagyságrendű tételről.

– Ez varázslat. Ha akarom, benne van a költségvetésben, ha akarom, nincs. A bölcsődei fejlesztéseket például uniós forrásból oldják meg, oda tehát Brüsszeltől érkezik a pénz. Ezek akkor válnak költségvetési tétellé, ha el is készülnek, és fent kell majd tartani őket.

Az emelkedő családi adókedvezményeket egyszer már bejelentették, a parlament előtt lévő adócsomagban már benne van – vagyis ez sem igényel többletköltséget. A gyed kiterjesztése a felsőoktatásban tanulókra pedig legfeljebb néhány száz nőt érinthet, ez sem lesz tehát nagy tétel. A határon túli magyarok anyasági támogatása sem jelentős összeg, miként a babakötvény határon túli kiterjesztése is fiktív tétel, annak kifizetése ugyanis csak a megszületett gyerek 18. életévénél lesz érdekes a költségvetés számára. Kiss Ambrus szerint tízmilliárd forintnyi kiadást jelenthet a jelzáloghitel átvállalása bizonyos összegig, de ennek részletszabályairól nem tudni semmit, ahogy arról sem, hogy miként vállalja át a diákhitel törlesztését az állam gyerekvállalás esetén. Ezt is tízmilliárd forintnyira becsüli a kormány.

– Tehát a csomag összessége nagyságrendileg 25 mil­­liárd forint – összegez az elemző. – Ehhez képest a családi pótlékra a jövő évi költségvetésben 312 milliárdot különítettek el, míg a családi adókedvezményre 270 milliárdot. Ez azt is mutatja, hogy a kormány a középosztály megerősítésében hisz, így az magával húzza az alsóbb rétegeket. Ez korántsem számít unortodox nézetnek. Csakhogy nem megy a felfelé húzás: a legalsó jövedelmi kategóriában csaknem egymillió ember él. Ezekben a szegény háztartásokban az összes jövedelem 35 százalékát teszik ki a családtámogatások, míg mindössze 45 százalék a munkabér. A családi pótlék összege 2008 óta változatlan, 2017-ben pedig a támogatás elveszítette 2008-as értékének csaknem a harmadát.

De vajon teleszülik-e a magyar anyák a Kárpát-medencét a tervezett intézkedések hatására? Kapitány Balázs és Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársai a napokban megjelent Hegymenet című kötetben egyebek mellett arról írnak, hogy a legfrissebb statisztikák szerint Magyarországon a teljes termékenységi arányszám 1,5 gyermek egy nőre vetítve. Ez a reprodukciót biztosító 2,1-es értékhez viszonyítva alacsony, ugyanakkor az elmúlt két évtizedben a legmagasabb érték. A 2011-es mélypont óta (ekkor volt a legalacsonyabban ez az arányszám) a második és a harmadik Orbán-kormány időszaka alatt kismértékben növekedett a gyermekvállalási és a házasságkötési kedv (1,5 százalékos születésszám-emelkedés mutatható ki).

Kapitány és Spéder arra hívják fel a figyelmet, hogy a családi adókedvezmény, ha minimálisan is, de hathatott a termékenységre. Emellett kedvező lehetett a gyed extra és a testvérgyes bevezetése is. A harmadik gyerek megszületését ösztönző családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatásai azonban még nem mutathatók ki, sőt a kutatók azt prognosztizálják, hogy ez a drága intézkedés nem növeli majd a szülési kedvet. Összegezve: az elmúlt hét évben az Orbán-kormány családpolitikája valóban hozott némi javulást a demográfiai trendekben, de az eszközök hatásukhoz képest nagyon drágák. Ráadásul – s ez is összefügg a kormány tevékenységével – éppen a szülési korban lévő fiatalok tömegei hagyták el az országot. Az LMP társelnöke, Szél Bernadett kikérte a Fővárosi Kormányhivataltól a 2010 óta eltelt hét év adatait, s ezekből kiderül: 78 ezer gyermek, vagyis minden hatodik külföldön született.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Kapitány és Spéder hangsúlyozzák, hogy számos körülmény alakítja a családalapítással és a gyermekvállalással kapcsolatos attitűdöket. „1989-et követően a magyar társadalomban olyan jelentős és gyors változások történtek, amelyek alapvetően rendezték át az életutakat (az oktatási boomtól a munkapiaci bizonytalanságon át a szabad költözés lehetőségéig). Egy ennyire gyorsan változó – és alapvetően a korai gyermekvállalási minta ellen ható – társadalmi környezetben igen korlátozott lehetett a mozgásterük a különféle családpolitikai intézkedéseknek” – írják, hozzátéve, hogy ezeknek még így is volt mérhető hatásuk. Példaként említik a gyermeknevelési támogatás 1993-as bevezetését, amely az alacsonyan iskolázott csoportokban növelte a harmadik gyermek vállalásának az esélyét. Hasonlóképp a 2010-es adókedvezmény bevezetésének is volt pozitív hatása a harmadik gyermek megszületésére, csak éppen a jobb keresetűek, a felsőfokú végzettségűek körében.

Legyen menő!

A Három királyfi, három királylány mozgalom egy cél köré szerveződött: szülessenek meg a kívánt, tervezett gyerekek. A civilekből és szakértőkből álló mozgalom alapítója a Népesedési Kerekasztal szervezője, a 2012-ben elhunyt Kopp Mária. A szervezet Magyarország egyik legsúlyosabb gondjának a népességcsökkenést tartja, amely már most gazdasági, szo­­ciá­­lis problémákat okoz. Kutatásokból ismert tény, hogy a magyar fiatalok gyerekbarátok, és a képzettebbek sokkal több gyermeket szeretnének, mint ahány végül megszületik. A mozgalomnak 2013-ban még ötpárti konszenzust is sikerült elérnie. Valamennyi parlamenti párt elfogadta és aláírta ugyanis azt a nyilatkozatot, amelyben a frakcióvezetők a gyermekvállalás ösztönzéséért és a gyermekesek segítéséért vállaltak kötelezettséget. A mozgalom a dokumentumban vállaltakat rendszeresen számon kéri.

– Az, hogy a kormány gyakran és támogatóan beszél családról, gyerekvállalásról, már eredmény. Ettől ugyanis egyszerűen elkezd élni a fiatalok fejében a gyerekvállalás gondolata – mondta lapunknak Skrabski Fruzsina, a mozgalom vezetője. Szerinte kulcskérdés, hogy olyan körülmények legyenek egy országban, amelyek azt üzenik: menő dolog gyereket vállalni. A mozgalom azon dolgozik, hogy ez az üzenet minél több kisközösséghez eljusson, így a munkahelyekre is. Ennek érdekében évről évre díjazzák is azokat a cégeket, amelyek fontosnak tartják a kisgyermekes munkavállalók támogatását.

Skrabski Fruzsina szerint a kormány eddigi intézkedései jók, a családi otthonteremtési kedvezmény bevezetése kapcsán például több olyan történetet is megismert a mozgalmuk, amelyek a harmadik gyerek megszületéséről szólnak. Felvetettük: ha megszületnek is a kormány által áhított gyerekek, hatoduk nem Magyarországon. Erre azt mondja: őket nem érdekli, ki és hol szül.

– Mi azt szeretnénk, ha megszületnének a gyerekek – hangsúlyozza. Úgy véli, sokan hazajönnek majd, mert ha van aktív nagymama Magyarországon, akkor sokat segíthet a fiataloknak, másrészt a családi adókedvezmények is csábítók. A mozgalom most egy olyan javaslatcsomagon dolgozik, amely a felsőoktatásban tanuló lányok gyerekvállalását segítené. Skrabski Fruzsina példaként említi a családbarát kollégiumi szobák kialakítását, a gyerekfelügyelet megszervezését. A mozgalom emellett párkereső és családerősítő programokkal is igyekszik segíteni.

A Policy Agenda vezető elemzője, Kiss Ambrus szerint a családi adókedvezmények további növeléséből visszaköszön a már más intézkedésekből megismert kormányzati filozófia: a kormány azoknak a gyerekes családoknak segít, ahol a szülők jó helyzetben vannak, dolgoznak, és nem alkalmi munkából, közmunkából élnek. Az elemző úgy véli, a demográfiai trendek alakulását jelentősen befolyásolja, hogy a szülőkorban lévő nők milyen jövőképet látnak maguk előtt, bíznak-e abban, hogy fel tudják nevelni gyermeküket. Nem mindegy tehát, hogy a nők vissza tudnak-e menni a munkaerőpiacra, vagy szociális támogatásra szorulnak, ami kiszámíthatatlan: hol van, hol nincs. Márpedig a gyermeket nevelő családok 51 százaléka a létminimum alatt él.

Ezt már nem a KSH-tól tudjuk, a statisztikai hivatal ugyanis az 1991-től bevezetett létminimumérték-számítással, állítólagos szakmai indokokra hivatkozva, felhagyott. Azóta a Policy Agenda végzi a számításokat, méghozzá a KSH által korábban alkalmazott módszertan alapján. E szerint: a két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartások létminimumértéke 2016-ban 256 995 forint volt, egy ilyen háztartásban az egy főre jutó átlagos létminimumérték 64 249 forint.

– Ha az összes háztartásra kivetítjük a létminimumot, azt látjuk, hogy a magyar háztartások harmada az alatt él – mondja Kiss Ambrus.

S hogy miért érdekes ez demográfiai szempontból?

Kiss Ambrus – nem vitatva a családi adókedvezmény gyerekvállalásra gyakorolt kedvező hatását – azt hangsúlyozza: nem támaszkodhat csak erre egy kormány, ha ösztönözni akarja a gyerekvállalást. Felidézi a KSH egy 2015-ös felmérését, amelyben kisgyerekes anyáktól kérdezték meg, mik a terveik, hogyan akarnak visszatérni a munkaerőpiacra. A válaszadók 41 százaléka a munkáltatói oldalról érkező segítséget tartja a legfontosabbnak, és leginkább ez növeli a biztonságérzetüket is, ami elengedhetetlen feltétele a gyerekvállalásnak.

– Nem a családi napközit, nem az adókedvezményeket említették elsősorban, hanem az egyéni élethelyzethez igazodó munkahelyeket – magyarázza Kiss Ambrus. – Ha azt érzik a nők, hogy a munka világa biztonságos és alkalmazkodó, összeegyeztethető a gyerekneveléssel, az ösztönző lehet a gyerekvállalásra. Az állam itt úgy tudna segíteni a családoknak, ha nem egyoldalúan a munkaadók érdekeit figyelembe véve szabályozná a munka törvénykönyvét, hanem a nehezebb, kiszolgáltatottabb helyzetben lévő munkavállaló oldalára állna. Az egyéni élethelyzetekhez alkalmazkodó munkarend különösen fontos lenne egy munkaerő-hiányos időszakban.

Kapitány és Spéder tanulmánya egy másik fontos szempontot is említ: Magyarországon a demográfiai helyzet javítását célzó intézkedések a gyermekvállalásra koncentrálnak, lényegesen kevesebb figyelem jut a várható élettartam növelésére, például „a fiatalok és a középkorúak halálozásának csökkentésére vagy az egészségben várható élettartam növelésére, valamint a migrációs politikákra”. (E körbe a demográfusok szerint nemcsak a bevándorlás, hanem a magyarok külföldre vándorlása és visszatérése is beletartozik.) A tanulmány szerzői szerint a kormány nem foglalkozik eléggé az egészségüggyel és az oktatással, holott ezek is összefüggésben állnak a demográfiai trendekkel. Márpedig e két ágazatból rengeteg pénzt szivattyúztak ki az elmúlt években. Az egészségügyben egyes területek az orvos- és a nővérhiány miatt az összeomlás szélén állnak, sok helyütt elviselhetetlen hosszúságúak a várólisták, a kórházak és a rendelők némelyikében középkori állapotok uralkodnak. Uniós átlagban Magyarország a legrosszabbak között van a halálozási statisztikákban. Az oktatás terén pedig elzárják a társadalmi mobilitási utakat, csak egy szűk rétegnek engedik a felsőoktatásba jutást, csökkentik a gimnáziumi férőhelyek számát, s tanulók tömegei kerülnek ki rossz alapkészségekkel a közoktatásból. Ezek a tények csak látszólag állnak távol a szülési hajlandóságtól – alapvetően határozzák meg ugyanis a tervezett gyerekek jövőjét, így a családok róluk szóló döntéseit is.

Spéder Zsolt és Kapitány Balázs felhívja rá a figyelmet, hogy a „Ratkó-unokák”, vagyis a hetvenes években születettek generációja éppen most öregszik ki a szülőképes korból. Az utánuk következő demográfiai apály miatt viszont jóval alacsonyabb lesz a gyermekvállalási korban lévők aránya az ország teljes népességéhez viszonyítva. Vagyis több évtizedig kizárt, hogy csupán a gyermekvállalási hajlandóság növelését célzó szakpolitikákkal stabilizálni lehessen az ország népességszámát. „Modellezéssel igazolható – írják a szerzők –, hogy az ország jelenlegi demográfiai helyzetében (már) tévedés arra alapozni, hogy csupán egyetlen tényező, a hatékony születésösztönző családpolitika önmagában képes lenne Magyarországot a célként kitűzhető fenntartható népesedési pályára állítani.”

A demográfusok lehetséges pozitív forgatókönyvként említik a kivándorlás mértékének feltételezhető lassulását, és úgy vélik, talán arra is számítani lehet, hogy lesznek, akik majd visszavándorolnak. Az egyenleg azonban még így is bizonyosan negatív marad: többen maradnak kint, mint ahányan visszajönnek. A kivándorlás okozta veszteséget évi ötezerre becsülik. A szakértők legfőképpen a megfelelő és egymáshoz illeszkedő szakpolitikák kialakítását sürgetik, többek között az egészségügyi ágazat forrásainak bővítését, hogy a várható élettartam emelkedhessen. Tabutémát is említenek: „A nem magyarországi születésű népesség bevándorlása terén évi tizenötezer fős pozitív egyenleg elérését tartjuk reálisnak” – írják. Úgy kalkulálnak, hogy ennek a számnak a harmadát adnák a határon túli magyar területekről végleg Magyarországra költözők, s évi tízezer főt jelenthetnének „a távolabbról érkezők”, azaz a kormánypropaganda célkeresztjében álló migránsok.

Gyerekek, akikre nincs pénz

A támogató, biztonságos és kiszámítható oktatás – amely fontos feltétel a gyerekvállaláshoz – totális hiányának mintapéldája a múlt héten elfogadott, Taigetosz-törvényként elhíresült köznevelésitörvény-módosítás. Ez a különböző nehézségekkel küszködő tanulóktól megvonja azt az eddigi lehetőséget, hogy felmentést kapjanak az osztályzás alól. A jogszabály-módosítás a beilleszkedési, tanulási, magatartásbeli (BTMN) problémákkal küzdő tanulókat érinti (az ő nehézségeik gyakran átmenetiek), a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekeket nem. Utóbbiak valamilyen fogyatékossággal, autizmussal élnek, közéjük tartoznak a hiperaktív gyerekek, valamint az írási, olvasási vagy számolási zavarral küzdők is. Csakhogy SNI-s papírt nem szívesen állítanak ki az illetékes szakértői bizottságok, mert az ilyen gyerekhez a törvény kötelező fejlesztést rendel, és külön normatívát. Vagyis: drágábbak.

A tanulók két százaléka SNI-s, öt százalék pedig BTMN kategóriás, a szakértők szerint a probléma ennél jóval nagyobb, csak a tanulókat nem diagnosztizálják.

A törvénymódosítás ellen széles körű tiltakozás alakult ki, amelynek élén a Civil Közoktatási Platform állt. A CKP szakértője, Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektan-szakpszichológus, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa arra hívja fel a döntéshozók figyelmét, hogy „az atipikus fejlődésű gyerekek nem fognak megtanulni írni, olvasni vagy számolni attól, hogy megbuknak vagy gyenge osztályzatokat kapnak, ha továbbra sem hatékony módszereket használó oktatásban részesülnek”. Hangsúlyozza: súlyos hiba a felmentéseket úgy megvonni, hogy a pedagógusok nem készülnek fel a szokásostól eltérő képességű gyerekek differenciált oktatására. A szervezet szerint a Taigetosz-törvény a felkészült pedagógusok hiánya miatt az érintett gyermekek számára jóvátehetetlen következményekkel jár, drasztikusan nehezíti a továbbtanulásukat, rendkívül kedvezőtlen hatással lesz nemcsak az iskolai karrierjükre, hanem a későbbi munkavállalási lehetőségeikre is. A törvénymódosítás különösen nehéz helyzetbe hozza a rosszabb érdekérvényesítő erejű alsó-középosztálybeli, illetve szegénységben élő szülőket. Az ő gyerekeik előtt még egy ajtó bezárult a piacképes szakmához, illetve a felsőoktatásba vezető úton.