Akár százezer magyar diák is kieshet a digitális oktatásból a szegénység és az elszigeteltség miatt

2020. április 21., 10:38

Szerző:

A Klebelsberg Központ (KK) nagyjából 750 ezer diákjának öt százaléka nem rendelkezik a szükséges eszközökkel, vagy még internettel sem a digitális távoktatáshoz – mondta Hajnal Gabriella, a KK elnöke múlt pénteken az InfoRádióban – írja a Népszava.

Az öt százálék rengeteg diákot jelent: a KK-elnök által ismertetett számok alapján durván 37,5 ezret.

Vagyis ennyien biztosan vannak, akik kiesnek a koronavírus-járvány miatt március 16-tól elrendelt tantermen kívüli, digitális tanulásból.

„Az érintett diákok száma még ennél is magasabb lehet, a fenti adat csak a KK által fenntartott intézményekre vonatkozik. De az egyházi fenntartású iskolákban és a szakképzésben is nagyon sokan lehetnek, akik eszközök hiányában kimaradnak az online távoktatásból – mutatott rá Ercse Kriszta oktatáskutató. Becslései szerint

a 100 ezret is meghaladhatja azoknak a tanulóknak a száma, akiknek az oktatását nem lehet digitális módszerekkel biztosítani.

Hermann Zoltán, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa is hasonló következtetésekre jutott. Az országos kompetenciamérés 2017-es adatait alapján azt állapította meg, hogy például általános iskola felső tagozatában

minden ötödik diák elérhetetlen az online oktatás számára.

Erre alapozva 21 szakmai szervezet, alapítvány petíciót is indított a távoktatásból kieső tanulók támogatására. Felhívták a figyelmet, a Digitális Jólét pontok közül sok zárva van, de sokan a nyitva tartó pontokhoz sem tudnak eljutni a megfelelő közlekedés és információ hiányában.