Devizahitelek

2011. augusztus 20., 19:07

Elöljáróban leszögezem: blogger vagyok. Nem közgazdász, nem bankár, nem jogász, nem az állam, nem devizahiteles. Csak egy a tízmillióból, aki gondolkodni próbál. Nincsenek pontos információim, adataim különböző helyekről ollóztam össze, amiket internetes cikkekben találtam. Nem ellenőriztem őket, valószínűleg itt-ott pontatlanok. Sok dologban meg hatalmasat tévedni fogok, de úgysem az lesz a lényeg. Mert a lényeg a látásmódom, ahogyan problémákra tekintek. Kicsi (láthatatlan) és nagy (mindenkinek érzékelhető) problémákra egyaránt. Ha ez a látásmód érthetővé válik, tudok segíteni. Ha nem, nem.

Miután egy blogbejegyzésem eddig soha nem látott módon berobbant a köztudatba, Facebook oldalamon feltettem egy kérdést: "melyik igazságtalanságról írjak konkrétan?" Megadtam néhány lehetséges opciót kezdetnek, de mindenki hozzáadhatta saját válaszát. Legnagyobb meglepetésemre valaki ezt írta: "Devizahitelesek", majd messze a legtöbben ezt az opciót jelölték meg. Csodálkoztam, mert ezt a problémát annyira tekintem igazságtalanságnak, mint mondjuk egy természeti katasztrófát. Azóta is hezitáltam, mit tudnék én ehhez hozzátenni? Minden nap, minden sajtótermék ezzel van tele. Megírta már a véleményét mindenki, aki számít. Miért pont én? Aki még csak munkát sem ad senkinek? Tőlem várnak megoldást olyan problémára, amihez végképp az élet csaknem minden területén a legnagyobb szakértelemre lenne szükség? Egy vállalkozótól, aki nem is vállalkozik? De a dolog újra és újra és újra felmerült a Facebook oldalamon, ezért végül úgy döntöttem, valamit mégis írok erről komolyabban én is.

Gazdálkodj Okosba

Első reakcióm tréfa volt. Vigyük le a CHF árfolyamát! Hogyan? Huszárvágással. Készítsük el a világhírű Monopoly (Gazdálkodj Okosan) társasjáték korrupt változatát. Kenőpénzekkel, adócsalással, megvesztegetéssel, politikusok megvásárlásával, fiktív költségekkel, pályázati pénzek lenyúlásával, minimálbérre bejelentéssel, közműépítéssel és ilyesmivel lehetne előre jutni. Lebukáskor különböző büntetések: tényfeltáró újságcikk, dutyi. Persze csak akkor, ha addigra nem sikerült elég magas pozíciókat megszerezni a játékosnak. Mindezt persze humoros formában. A huszárvágás pedig az lenne, hogy a dobozba csomagolt játékpénz igazi forint lenne. Fellendítenénk a turizmust is: jöjjön és nézze meg a csodálatos Magyarországot, ahol mindezt élőben is láthatja, a játékpénzt pedig tényleg elfogadják a boltokban, éttermekben! Így adhatnánk el svájci barátainknak egy csomó forintot svájci frankért, jóárasítva. Lemenne az árfolyam, probléma kipipálva. Tréfám tehát egy "Hungarian Monopoly" kampány lenne Svájcban, a magyar svájci frank károsultak megsegítésére, rendesen We are the world jellegű közös énekléssel, Rubik Ernő ajánlásával, fergeteges Milka majszolással, vegyen egy parádés társasjátékot, a játékpénzt pedig költse el a remekbe szabott magyar éttermekben. Oké, most már rátérhetek a tárgyra.

Mi a probléma?

1. Belátható időn belül nem lehet összespórolni egy lakás árát.
2. Lakásra hitelt veszünk fel.
3. A devizahitel törlesztőrészlete alacsonyabb volt, mint a forinthitelé.
4. Ezért sokan a devizahitelt választották.
5. Ennek kockázata volt, hogy ha drágul a deviza, nő a törlesztő.
6. Ezt a kockázatot az emberek fele elfogadta.
7. A bankok devizahitelt vettek fel, hogy adhassanak.
8. Gazdasági válság söpört végig az egész világon.
9. Váratlanul sokat drágult a deviza.
10. Nagyon megnőtt a törlesztő.
11. Így végképp rengetegen nem tudják fizetni.
12. Egyenlőre nem is látunk megnyugtató megoldást.
13. Egyre képtelenebb "megoldások" látnak napvilágot.

Kinek a problémája?

Első fokon a devizahiteleseké. Azok problémája ez, akik devizahitelt vettek fel. Szerződést kötöttek, a bankok a szerződés szerint járnak el, ám a szerződést ezek a családok nem tudják betartani. Első fokon ez az ő problémájuk.

Külföldön dolgoztam, egy szegény országban, alkalmazottként. Egy munkatársam teketória nélkül közölte, hogy csőtörés volt, mennyi az én részem. Néztem rá kerek szemekkel. Bírtam a csajt, de hát mi közöm nekem ehhez? Nem ragozom, kiderült, hogy ott ez a szokás. Ha egy cég valamelyik dolgozójának váratlanul magas, nagy kiadása keletkezik, amit feltétlenül meg kell oldani, teketória nélkül összedobják a szükséges pénzt. Ez nagyon rossz, amikor adni kell, hiszen előre nem tervezett kiadást jelent. Esetleg le kell mondanunk valamiről emiatt. Nagyon jó viszont, amikor nekünk megy tönkre a mosógépünk és nincs pénzünk megjavítani, számíthatunk a munkatársainkra. Most lényegtelen, hogy ez tényleg teljesen elterjedt volt-e abban az országban, vagy csak bennünket külföldieket vezetett meg egy helyi, a közösségi szolidaritás ilyen elv.

Második fokon tehát egy másik ember problémája az én problémám is. Több okból is. Az egyik a társadalmi szolidaritás maga. Tehát: segítenem kell most, hiszen legközelebb nekem lehet szükségem a többiek segítségére. Ha most nem segítek, én sem kapok majd segítséget, ha szükségem lesz rá. Egy másik ok az, hogy így vagy úgy mindenképpen pénzembe kerül, ha jelentős tömegek utcára kerülnek, elveszítik az állásukat. Az államnak így vagy úgy mindenképpen kell róluk gondoskodni, az pedig így vagy úgy mindenképpen pénzembe fog kerülni. Ha időben kap segítséget, aki segítségre szorul, hamarabb válik újra normális fogyasztóvá, a társadalom aktív tagjává, aki ügyfélként jelenik meg cégeknél, élénkíti a gazdaságot, nem pedig terhére van mindenkinek.

Mekkora a probléma?

– 287 000 család (kb. 1 000 000 ember)
– 2800 milliárd forint

A probléma tehát 10-ből 1 magyar embert érint. Az összeg nagyon sok. Ha össze akarnánk rá dobni a lét, fejenként 280 000 forintot kellene mindenkinek beleadni, beleértve a gyerekeket, nyugdíjasokat, munkanélkülieket. Ezt a pénzt hitelre kaptuk, külföldről, bankok segítségével. Ne felejtsük el: ennek köszönhető, hogy egymillió honfitársunknak fedél van a feje felett, új, szebb otthonra lelt. Nem szabad ezt a dolgot úgy kezelnünk, hogy be lettünk csapva. Hitelt vettünk fel, jó és fontos célra. Kezeljük hát a problémát ennek megfelelően, komolyan és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy normálisan kezeljük.

Kiket érint?

– Devizahitelesek ("károsultak")
– Forinthitelesek
– Nyugdíjasok
– Adófizetők
– Munkanélküliek
– Munkavállalók
– Munkáltatók
– Munkanélküliek

Meg kell érteni, hogy az ilyen problémák mindig mindenkit érintenek. A forinthitelesek mondhatják, tetszettek volna annak idején okosan dönteni, mint ők. A nemhitelesek mondhatják, nehogy már velük fizettessék meg mások felelőtlenségét, vakmerőségét. És így tovább, mindenki megmagyarázhatja, miért nem kellene segíteni.

De meg kell érteni, hogy az ilyen problémák így vagy úgy mindenképpen mindenkire hatással vannak. Méghozzá annál nagyobb és fájóbb hatással, minél kevésbé és minél később vállalunk társadalmi szolidaritást egy-egy probléma hatékony kezelésében. A legdrágább például mindannyiunknak az lenne, ha megnőne a gyilkosságok száma.

Minél tovább halogatunk, az államnak annál több helyen kell és annál többet beavatkozni. Annál több embert kell segélyezni, ezért egyre többet von el a vállalkozásoktól, így a fizetések egyre kisebb része vándorol a borítékba. Egyre több megy az államnak. A dolgozó csak akkor veszi észre, milyen rosszul járt azzal, hogy az állam annyira mellé állt ...

Ahol pedig sok a munkanélküli, motivációt vesztett, kilátástalan jövőjű ember, ott megnő a bűnözés. A bűnt pedig egyre drágább üldözni, egyre többet kell költeni a bíróságokra és az igazságszolgáltatásra. És börtönökre. Ahol fogva kell tartani és etetni és itatni kell olyan embereket, akikkel ha időben szolidárisak lettünk volna, most pénzt hoznának a társadalomnak, nem pedig költséget jelentének és gondot és fájdalmat okoznának.

Ki okozta?

– A kapzsi bankok?
– A felelőtlen devizahitelesek?
– Gyurcsány Ferenc?

Amikor baj van, mindenki ádázul bűnbakot keres. Kell találni valakit, lehetőség szerint egy személyt, akin látványosan bosszút lehet állni és meg lehet torolni a bajt. De ez nem vezet sehová és nem igaz. És mert igazságtalan, nem vezet eredményre sem. Azzal, ha sikerülne Gyurcsány Ferencet, Magyarország korábbi miniszterelnökét igazságtalanul börtönbe juttatni, csak hatalmas plusz költségbe verné magát az ország - azaz mindannyiunk. Csak nem képzelitek komolyan, hogy egy ember felelős minden bajért. Másrészt, mondom, az egész hercehurca végén, ami minimum évekig húzódna, pontosan ugyanott tartanánk, mint most. 287 000 család, egymillió ember, 2800 milliárd forint. Hasonlóképpen, komolyan azt sem lehet állítani, hogy a bankok megkárosítottak bennünket. Ez nem igaz, és ezért hasonlóképpen ez sem vezethet eredményre. A devizahitelesek pedig, ha követtek is el hibát, emberi hibát követtek el, amit mindannyian elkövetünk. Most pedig bajban vannak és a bajuk a mi bajunk is. Szóval indítványozom, hogy aki komoly és normális ember, kommentelő, újságíró, politikus, vagy csak egyszerű normális ember, aki a kocsmában, utcán, munkahelyen erről beszél, ne bűnbakot keressen és vért akarjon, hanem vegyen részt a probléma normális kezelésében.

Az írás folytatása itt olvasható:

Jakab Andor: Devizahitelek