Demeter Szilárd megmagyarázta, hogy miért a saját zenekarát lépteti fel a PIM-ben

Demeter szerint arra mindenki felkapja a fejét, ha egy főigazgató basszusgitározik.

2023. január 10., 18:25

Szerző:

„Számomra egyértelmű, hogy le kell hozni Petőfit a magaskultúrából a tömegkultúrába. A Petőfi-szobor lábát le kell tenni a földre. Ha rockzenét hozol be a PIM-be, ráadásul olyan zenekarral, ahol a főigazgató basszusgitározik, az olyan üzenet, amire mindenki felkapja a fejét” – mondta Demeter Szilárd az Indexnek. 

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Demeter saját zenekarát, a Loyal Apples’ Clubot lépteti fel január 13-án az általa vezetett Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). A basszusgitáros főigazgató továbbá azzal magyarázta az esetet, hogy gerillamarketingnek szánta saját zenekara szereplését, mert arra számított, hogy a teljes ellenzéki sajtó hírt ad nem éppen hétköznapi választásáról. 

„A teljes ellenzéki sajtó szó szerint közölte az erről szóló Facebook-posztunkat. Tehát az üzenet anélkül ment át, hogy egy fillért is ki kellett volna érte fizetnünk” – fogalmazott Demeter, aki Tóth Gabi meghívását nemes egyszerűséggel azzal magyarázta, hogy „nagyon jó énekesnő”. 

(Fotó: Facebook)

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Tegnap 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.