Rögtön az első adásra beszakadt A Dal nézettsége, már szinte mérhetetlen
A jelek szerint nem volt túl jó ötlet az Eurovízióra való kijutás nyereménye nélkül megcsinálni A Dalt. Miközben továbbra sem tudni, az MTVA miért döntött a nemzetközi verseny bojkottja mellett, az emberek figyelmét sem sikerült felkelteni. Az első, február 1-jei adást 204 ezren nézték a teljes lakosságban, vagyis az állami dalversenynek már az első része sem érdekelte túlságosan az embereket.
A legfontosabb piaci célcsoportnak számító 18-49-es korosztályban
a nézőknek pedig mindössze 1,6 százaléka kapcsolt a köztévére,
nagyjából 23 ezer ember, ami azt jelenti, hogy a 204 ezres nézettség túlnyomó részét 50 év felettiek adják. Az 1,6 százalék annyira határon mozog, hogy ha innen tovább romlik a nézettség, már nem lehet mérni.

A Köztévé Blog ábrát készített, amely jól mutatja: 2012-ben a teljes lakosság körében még 16,4-et hozott a műsor, ma már ez 5 százalék alá esett.
Érdekesség, hogy a rettenetes nézettségű első rész után négy nappal az egyik zsűritag, Apáti Bence arról nyilatkozott az MTI-nek, hogy
„A Dal utat tört magának, immár hangsúlyos helyet foglal el a zenei műsorok között, holott ezek alapvetően a kereskedelmi televíziózás sajátjai”.
A hírek szerint a multikulturális, toleranciát hirdető, a melegekkel és alapvetően a mássággal szemben elfogadó Eurovízió már túl sok lett a kormánynak és a közmédiának. Egyébként a március 7-i döntőben derül ki, melyik lesz az év magyar slágere, ugyanis mindössze ennyi a tétje a megmérettetésnek, valamint pénzbeli támogatás és köztévés promóció.