Dajcstomi tobzódik a Twitteren
Tovább folytatja igencsak nagy port kavart tevékenységét a Twitter közösségi portálon Deutsch Tamás, alias dajcstomi.
Emlékezetes, a Fidesz EP-képviselője március 7-én indította az oldalát – névnapi meglepetésnek szánta magának – és eleinte még a Subba blog kifejezetten unalmasnak találta. Dajcstomi nem jól vette a kritikát, mindössze annyit reagált: lószar. Már erre a képviselőktől szokatlan megnyilvánulásra is felfigyeltek, ám az igazi „áttörést” Gyurcsány-ellenes kirohanásaival érte el. A Figyelőnet adatai szerint ezek a megjegyzések 25-ről 1000-re növelték látogatói számát.
„Vannak szemét alakok.Vannak aljas emberek. Vannak rosszindulatú örültek.Vannak irtózatos gecik.Vannak gusztustalan rohadékok. És van Gyurcsány” – így szólt az elhíresült bejegyzés. Talán a kétes sikerre való tekintettel, de dajcstomi ennél is tovább ment: néhány napja már azt írta a volt miniszterelnökről: „egyszer és mindenkorra elmehet a picsába”, egy másik bejegyzésben „szánalmas fehérje halmaznak” nevezi.
De az EP-képviselő nem csak Gyurcsányt pécézte ki magának, hanem Kolláth György alkotmányjogászt is. Egyik friss bejegyzésében azt írja:
„Kolláth évek óta hazudik,amikor alkotmányjogásznak mondja magát!Soha nem foglalkozott alkotmányjoggal,csak azért mondja,hogy szerepelhessen”
Majd arra is regált, hogy Kolláth szerint alkotmányellenes, hogy Orbán a Magyarország miniszterelnöke megnevezést használja, amikor egyelőre az ország neve Magyar Köztársaság: „Kolláth szerint ellentétes a jelenlegi Alkotmánnyal,hogy Orbán a »Magyarország miniszterelnöke« megnevezést használja” „Azt még miért nem fedezte fel,hogy az összes sportágban az összes sportolónk és csapatunk alkotmány ellenesen Magyarország néven szerepel?”
Majd hozzáteszi: „Lehet,hogy annak tűnik,de nem az-mármint Kolláth.Iszonyú sületlenségeket beszél.Izgága szoci agitátor,nem alkotmányjogász.”
Amúgy Deutsch már a párttársait is célba vette: „a legjobb Fideszes barátaim körében is tombol a járványos meghülyülés”.
Deutsch az Index kérdésére azt mondta, nagyon tetszik neki a twittelés, mert végre kimondhatja, amit gondol. Hozzátette: nem szeretné „visszahívni” a bejegyzéseit, mert „ahogy minden műfajnak, ennek is megvan a maga stílusa”.
A Klubrádiónak pedig azt nyilatkozta, hogy nem gondolja, hogy rosszat csinált volna és magyarázkodnia kéne. „A jövőben is, ha úgy érzem, hogy abban a pillanatban közlendőm van és ilyen stílusteremtő, vagy mondanivalómat ilyen stíluselemekkel jobban megjelenítő kifejezés az odavaló, akkor ezt fogom használni. Mert az a véleményem, hogy ez így emberi, ez így természetes” – nyilatkozta a rádiónak, majd hozzátette: furcsa, hogy egy liberális rádió a szabad stílusválasztást kéri rajta számon.