Dagad a botrány a német EU-biztos magyarországi útja miatt

Európai szintű botrány kerekedett a német uniós biztos májusi budapesti látogatásából. Günther Oettinger ugyanis egy közismerten jó orosz kapcsolatokkal rendelkező német lobbista, Klaus Mangold magánrepülőgépén érkezett a magyar fővárosba. Oettinger és Mangold sajtóinformációk szerint a hivatalos programok mellett a paksi bővítés útját is egyengették.

2016. november 18., 17:11

Először a 444.hu írta meg a nyár folyamán, hogy Günther Oettinger, az Európai Bizottság német biztosa (aki 2014-ig az energetikáért felelt, jelenleg a digitális gazdaságért és társadalomért felelős) egy magángépen látogathatott Budapestre. A lap többszöri próbálkozás ellenére sem kapott érdemi felvilágosítást az Európai Bizottságtól arról, hogy tényleg a lobbista-üzletember magángépén utazott-e Budapestre a német uniós biztos.

Jávor Benedek, a Párbeszéd párt EP-képviselője is csak több hónap után, november elején kapott választ ezirányú kérdésére. A Bizottság ebben azt írta: „Tekintve, hogy nem állt rendelkezésre olyan kereskedelmi légi járat, amellyel időben megérkezett volna az Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott találkozóra, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos Mangold úr magángépén utazott Budapestre.”

A fenti, Nemzetgazdasági Minisztérium által készített videón egyébként többször is feltűnik Klaus Mangold, aki a 444.hu cikke szerint régóta baráti viszonyt ápol Oettingerrel: együtt járnak vadászni, és a biztos jelen volt Mangold 70. születésnapi ünnepségén.

A 444.hu Berlinből származó információi szerint Klaus Mangold kezdettől érdekelt volt a paksi bővítésben. Sőt, egyes németországi vélemények szerint az egész üzletet eleve ő kezdeményezte.

Az Oettinger által felügyelt főigazgatóság írta azt a 2013 decemberi levelet, amelyben az Európai Bizottság az előzetes hozzájárulását adta, hogy az oroszok bővíthessék a paksi atomerőművet.

A 444.hu megtalálta azt az akkoriban elsikkadt sajtóközleményt az MTI archívumában, amely egy 2012-es, Orbán és Mangold közötti találkozóról szól, amelyen feltehetően már szóba került a paksi bővítés:

„Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Klaus Mangoldot, a Rothschild befektetési bank német társelnökét, a DaimlerChrysler Services AG volt vezérigazgatóját, aki a legnagyobb német és francia cégek felügyelőbizottsági tagja, illetve tanácsadója – közölte a kormányfő sajtófőnöke.

Havasi Bertalan tájékoztatása szerint Orbán Viktor és Klaus Mangold – aki a Gerhard Schröder korábbi német kancellár által 2003-ban alapított Keleti Vitafórum tagja is – áttekintették a magyar-német és a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok helyzetét, különös tekintettel az energetikai és a finanszírozási kérdésekre.”

A paksi bővítés előkészítő tárgyalásai azonban titokban zajlottak. A közvélemény csak 2014 elején értesülhetett a szerződés tervéről, amit január 14-én Orbán Viktor már alá is írt Putyin Moszkva melletti rezidenciáján.

Klaus Mangold annak a Rothschild befektetési banknak a társelnöke, amelynek tanácsadó cége 2015-ben tanulmányt készített a magyar kormánynak arról, hogy a paksi beruházás meg fog térülni. A tanulmányt a kormány be is nyújtotta az Európai Bizottságnak.

Az Európai Bizottság álláspontja szerint Günther Oettinger magánrepülőn megtett útját nem lehet ajándékként értelmezni (az uniós tisztviselőkre szigorú szabályok vonatkoznak az elfogadható ajándékok tekintetében), így nem látnak benne semmi kivetnivalót. Sőt, a Bizottság szóvivője szerint az sem problémás, hogy a német biztos Klaus Mangolddal közösen repült. Ez már csak azért is furcsa, mert a biztosoknak minden lobbistával történt találkozásukat le kellene jelenteniük. Mangold az EU átláthatósági jegyzékébe sem regisztrált – hívta fel a figyelmet az Eurológus. A jegyzékbe mindenkinek regisztrálnia kellene, aki uniós döntéshozókkal akar találkozni, éppen az átláthatóság megerősítése miatt hozták létre. Az Eurológus az üggyel kapcsolatban emlékeztetett arra is: Klaus Mangold neve felbukkant a legnagyobb romániai korrupciós botrányban, az EADS-ügyben.

Oettinger magánrepülős útjából európai szintű botrány növekszik: a témával foglalkozott a BBC, a Financial Times és az Observer is. A kérdést a csütörtöki Kormányinfón Lázár János igyekezett elbagatellizálni, tagadott mindent, és inkább az ügyet kirobbantó Jávor Benedek EP-képviselőt támadta. Lázár szerint az egész ügy Jávor kicsinyes bosszúja, aki korábban többször „feljelentette” a paksi beruházást.