Kikapcsolnak több mint ezer utcai lámpát Nyíregyházán

Az energiaárak drasztikus emelkedése miatt, a költségcsökkentés érdekében a közvilágítás üzemben lévő 17 600 lámpatestje közül várhatóan több mint ezret kikapcsolnak a hónap végéig Nyíregyházán – tájékoztatta a város önkormányzata pénteken az MTI-t.

2023. január 13., 16:53

Szerző:

Azt írták, a közvilágítási rendszerben rejlő megtakarítási lehetőségekkel már korábban is foglalkozott a város közgyűlése, most a megvalósítási szakasz következik a biztonsági szempontok figyelembevételével. A város közigazgatási területén a közvilágítással kapcsolatos feladatokat a NYÍRVV Nonprofit Kft. látja el. „Az energiaköltségek csökkentésére a szakemberek a működő fényforrások egy részének leszerelés nélküli kikapcsolását látták megvalósíthatónak” – közölte az önkormányzat.

A közlemény szerint ez a közvilágítás megritkítását jelenti, a nem egymás melletti fényforrások kikapcsolásával.

A beépített teljesítménycsökkenés a nagykörutat, a Nyíregyházára bevezető főutakat és az egyéb jelentősebb utakat érinti.

A lakóutcákban a lakosság biztonságérzete, az élet- és vagyonbiztonság, valamint a közlekedésbiztonság megőrzése miatt nem tervezik lámpák kikapcsolását, és változatlan marad a gyalogátkelőhelyek és lehetőség szerint a csomópontok megvilágítása is. Hozzátették, a jelenlegi árakkal számolva a döntés nagyságrendileg 100 millió forintos megtakarítást eredményez. „Az intézkedés megvalósításának várható végső időpontja január 31.” – áll a közleményben.

(Kiemelt képünk illusztráció: Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Megszűnik november 4-től a Keszthelyi Kórház szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg osztálya, ugyanakkor a szülészet-nőgyógyászati járóbeteg ellátás, a terhesgondozás és a nőgyógyászati szakellátás változatlanul elérhető lesz.