Halálosan megfenyegette a szabolcsi rendőrt az ukrán csempész, küldött neki egy sírkoszorút, amelyre ráíratta a nevét

2019. október 30., 19:31

Szerző:

A rendőrség nyomozást indított zaklatás bűntette miatt, mert a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság egyik határrendésze a vidéki családi háza előtt október 20-ára virradóan, egy műanyag zsákban elhelyezett koszorút talált, melynek

szalagjaira a rendőr halálára utaló feliratot írtak.

A nagy erőkkel megkezdett nyomozás során öt napon belül sikerült elfogni két környékbeli magyar férfit, akikről megállapították, hogy egy ukrán férfi megbízásából jártak el, amiért 50 ezer forintot kaptak. Kiderült ugyanis, hogy az ukránnal szemben korábban a rendőr intézkedett, amiért az haragudott rá.

Ráadásul az ukrán férfi szerint a rendőr akadályozza a határ közelében végzett cigarettacsempészetet is, ezért meg kell őt félemlíteni.

A magyar férfiak elfogásáról videó is készült, íme:

A bíróság egy hónapra rendelte el a gyanúsítottak letartóztatását, akik védőikkel együtt fellebbeztek a döntés ellen – tudatta az Ügyészség.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.