Csalódtak Orbánban: „csak a Fidesz-tagkönyv a fontos”

„A Széll Kálmán Alapítvány már nem interaktív fórum Orbán Viktor számára, hanem háttérintézmény. Vannak olyan alapítványi kurátorok, akik úgy érzik, a miniszterelnök a gazdaságpolitikai kormánydöntések meghozatala előtt már nem igényli a gazdasági elitklub szakértelmét” – írta tavaly nyáron a NOL. Az állítólagos „morgolódásokról” akkor Lantos Csaba, az alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta: van együttműködés, de túlzás lenne azt állítani, hogy ez a kormányzati politika része lenne.

A mellőzés azért is okozhatott néhány kurátornak meglepetést, mert Orbán Viktor kormánya második akciótervének ismertetésekor arról beszélt, hogy hálás a Széll Kálmán Alapítványnak, mert amikor még másfajta szelek fújtak Magyarországon, képes volt összegyűjteni azokat a gazdasági életben érintett embereket, akiknek az eszméi nem álltak távol a Fideszétől, és afféle szellemi hátországként állt mögöttük.

A

Népszabadsága napokban a konzervatív holdudvar szellemi műhelyeihez tartozó személyiségekkel, közgazdászokkal, jogászokkal, véleményformálókkal beszélgetett. Az általános alaphang: a csalódottság. Volt, aki a Fidesz-kormányzás ciklusának a közepén úgy ítélte meg, „a kétharmados többség kegyelmi állapot, és Orbán Viktor olyan történelmi lehetőséget vesztegetett el, amilyen nem tér vissza többet”.

A lapnak név nélkül nyilatkozók mindenekelőtt „értelmiségi frusztrációról” beszéltek. Arról, hogy a Fidesz 2010-es kétharmados győzelmét hosszú évek során megalapozó „avantgárd” jobboldali gondolkodói körök „elfelejtődtek”, a tudományos-szellemi-szakmai műhelyeket az Orbán-kormány nem intézményesítette.

„Holott a nagy politikai fordulatokat mindig ezek a körök készítik elő. És a kurzusváltáshoz szükséges a kulturális életben való hatalomátvétel, a kulturális fordulat. Ez hiányzik. Holott erre várt a jobboldali értelmiség széles spektruma a tradicionálisan konzervatív gondolkodóktól egészen a royalistákig, a neokonokon, nemzeti liberálisokon keresztül” – mondta egy a Fidesz- és a miniszterelnöki tanácsadókkal is jó kapcsolatokat ápoló közgazdász.

Kellene a kultúrkampf

E körök, a tudományos, kulturális, akadémiai, irodalmi, színházi világ jobboldali személyiségei számára nehezen elfogadható az a logikai levezetés, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány deklaráltan nem akar kultúrkampfot. Orbánék szerint ugyanis „ha adott lesz a választásokra egy ideológiamentes kormányzási siker a nagy rendszerek átalakításával – közigazgatás, oktatás, egészségügy –, és ennek alapján a választók racionális döntést hoznak 2014-ben, azt nem szabad veszélyeztetni emocionális hatású kulturális kurzusváltással”. Erre az egyik konzervatív személyiségnek a válasza az, hogy túl sok a „ki nem kényszerített hiba”.

Azaz, ha már az Új Színház élén történt radikális váltással, a Dörner–Csurka páros kinevezésével össztüzet húzott magára a kormány – ugyanis nem sikerült elhitetni, hogy az Tarlós István főpolgármester döntése lett volna –, akár a kultúrkampfot is vállalhatta volna.

Kerülni kéne a felesleges pofonokat

– Ha forradalmi változást hirdetünk, akkor valóban legyen forradalmi változás. Ha radikális rendszerátalakítást, akkor a radikalizmust vigyék végig! – mondta az egyik megkérdezett, aki példák sorát említette. Véleménye szerint a történeti alkotmányra ne csak a sorszámok, betűjelzések emlékeztessenek. – Hiba volt csak a jogkört szűkíteni, meg kellett volna szüntetni az Alkotmánybíróságot azzal, hogy maga a jogrendszer, a bíróságok értelmezzék az alkotmányt.

A jogásztársadalom Sólyom László „láthatatlan” alkotmányértelmezésén nőtt fel, és ezért így értelmezik a „húsvéti” alaptörvényt is. Másrészt: a jognak az a felfogása, hogy „a paragrafusokkal” megoldunk minden kérdést – az Alkotmánybíróság hatáskörének a szűkítése, visszamenőleges hatályú jogalkotás, vaskos médiatörvény –, voluntarizmus, és nem működik.

A ki nem kényszerített hibákat sorra véve, jobboldali körökben azt sem értik, miért kényszerítette ki a kétharmad a bírói társadalom nyugdíjazását. „Különösen, hogy Tamás Gáspár Miklós azt írta a magyar bírói karról, hogy homofób, rasszista és nőgyűlölő” – jegyezte meg tréfálkozva a Népszabadság forrása. Komolyan szólva viszont hozzátette: nem kellene a bírói kart a kormánynak maga ellen fordítania, a felesleges pofonokat kerülni kellene.

Az irányok jók

A nagy rendszerek átalakításánál az irányok jók. Jó kezdeményezéseket lehetett érzékelni például az oktatáspolitikában – mondta egy másik nyilatkozó, emlékeztetve, hogy a tantestületek többsége a Magyar Bálint-féle oktatáspolitika ellen volt.

– Csakhogy most a Hoffmann Rózsához köthető csapdákkal, például a jogász-közgazdász keretszámok meghatározásával, fizetős-nemfizetős arányok megváltoztatásával szintén csak azt érik el, hogy a tantestületek többségében és a társadalomban ellenérzést váltanak ki. Áder János köztársasági elnök beszélt arról, hogy a teljesítmény az érték. De az értékelvűség helyett a magyarnak nevezett nagytőke irányítja az oktatáspolitikát, a Matolcsy-féle pénzügyi gazdálkodás pedig távol áll az értékelvűségtől, ideológiamentes – konstatálta a lap forrása.

A kormány gazdaságpolitikájáról jobboldalon is az a vélemény, hogy az a „világbanki elvárásokon alapul”, és a humán szféra megszorításával jár. A „szabadságharc” retorikai fogás. A multiadó nem unortodox. Ad absurdum: a béremelés a közszférában unortodox lett volna – mondta az egyik, a Nol által megkérdezett konzervatív közgazdász, aki úgy fogalmazott például az Orbán Viktor által meghirdetett iparosítás kapcsán, hogy az olyan, mint amikor „a régi vezérkari tábornokok a múlt csatáit nyerik meg”, feleresztve olyan léggömböket, mint az indiai, szaúd-arábiai kapcsolatok. És noha a miniszterelnök jól ismerte fel a keleti nyitás szükségességét, az orosz–kínai frontot tekintve az elmúlt két év kárba veszett. A Magyar Növekedési Terv helyett pedig ad hoc programok vannak – mondta egy másik ismert szakember.

Csak a tagkönyv a a fontos

Ami a gazdaságfilozófiát illeti, olyan elkeseredett véleményt fogalmaztak meg a jobboldal gondolkodói is, amely szerint „a Fidesz nem ismeri az élni és élni hagyni elvét”. Vagyis nem működik a nemzeti együttműködés rendszere, amit a Klubrádióval való packázással illusztrált a Népszabadságnak egy magát mélyen kereszténydemokratának minősítő személyiség.

Egy-másikuk a Videoton példáját említi – miért „csak ők lehetnek egyeduralkodók a pályán?” Az egyik NOL-forrás szerint az elmúlt két év alatt az látszott, hogy „csak a Fidesz-tagkönyv a fontos”, és a bizalom fontosabb, mint a szakértelem, vannak tárcák, ahol fidelitaszos juppikat tesznek több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek fölébe.

– Annak idején 800 ezer MSZMP-tag közül lehetett válogatni, most 20 ezres a Fidesz-tagság. De például a Németh-kormány alatt már nem volt szempont a párttagság – hívta fel a figyelmet a lap egyik forrása.

Hamis a jelszó, hogy nem leszünk gyarmat

Többen fájlalták, hogy nincs vidékpolitika, csak „hablaty”, no meg a különös haszonbérleti szerződések, „a Fidesz és az agrárértelmiség között fényévnyi a távolság”. Holott – tette hozzá egy másik jobboldali értelmiségi – a vidék nem versenyképességi, hanem fennmaradási kérdés, a „multikulti nagyvárosias létezéssel szemben”. Forrásaink ehhez kapcsolódva azt is nehezményezték, hogy a demográfiai „drámát” a Fidesz nem oldotta meg, a Kárpát-medencei nemzetpolitika pedig „kudarc”, „súlyos vereség”, ezt bizonyították a romániai választások is.

Mindezeken túl azt is szükségesnek tartották megjegyezni, hogy a kormány nem közvetít reális Európa-képet. „Antall József Európa-képe a kereszténydemokrata-keresztényszociális Európáról hamis volt. Ez nem a nemzetek Európája, és nincs szociális piacgazdaság. Így hamis az a jelszó is, hogy nem leszünk gyarmat. Azok vagyunk. Azzal az illúzióval pedig az Orbán-kormánynak le kell számolni, hogy Európában érvényes a baloldaliság és a jobboldaliság. Nem: csak a versenyképesség számít, és a multinacionális szempontok. Ebben a koordinátarendszerben kell gondolkodni.”

Volt, aki azt az álláspontot fogalmazta meg, hogy ha a kormányzati politika távol tartja magától a konzervatív gondolkodókat, akkor „kolostorokba” kell visszahúzódni; azaz baráti társaságokban, szalonokban, „négy fal” között kell szakmai programokat alkotni. A fontos, hogy tudjanak egymásról a jobboldal szellemi emberei.