Csak különös, de nem tilos: díszpolgár lett a regnáló diósdi polgármester

A díszpolgári címről a polgármester tehet javaslatot a képviselő-testületnek, így Spéth Gézát nem érhette meglepetésként a dolog, hogy ő maga lett a település legújabb díszpolgára.

2023. szeptember 19., 08:14

Szerző:

„A képviselő-testület nevében gratulálunk és köszönjük az elmúlt 33 évet, amit városunk szolgálatában tett” - olvasható a diósdi önkormányzat Facebook-bejegyzésében, amelyből kiderül, hogy Diósd képviselő-testülete díszpolgári címet adományozott a település hivatalban lévő polgármesterének, Spéth Gézának. Spéthnek alpolgármestere, a tavaly ugyancsak díszpolgári címmel kitüntetett Varga Dániel adta át a címet.

A 444 cikke szerint a szokatlan döntést nem tiltja jogszabály. Az önkormányzati rendeletben az áll, hogy az erre a célra felállított Előkészítő Bizottság ajánlása alapján a polgármester tesz javaslatot a díszpolgári címre a képviselő-testületnek, amely minősített többséggel dönt. 

A hatodik ciklusát töltő polgármester így hát önmagát avathatta díszpolgárrá.

Spéth Géza 1990-ben lett önkormányzati képviselő, négy évvel később pedig polgármesternek választották. Azóta - leszámítva a 2014-2019-es ciklust - ő vezeti a Pest vármegyei várost. Legutóbb függetlenként, a Diósdiak a Városért Egyesület színeiben indult.

(Kiemelt kép forrása: Spéth Géza polgármester átveszi a díszpolgári címet, amelyre saját magát ajánlotta. Diósd Önkormányzata / Facebook)

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének kezdeményezését követően a belügyminiszter az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot, 2024. május 24-i kezdettel.