Cigánykérdés: létjogosultságuk van az etnikai alapú ösztöndíjaknak
Csaknem félezer diáknak nyújtott tanulmányi ösztöndíjat idén a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ. Balogh Tímea oktatásszervező szerint az utóbbi pár évben már piacképes szakmákat választanak az ösztöndíjasaik. A budapesti Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnáziumban belügyi és rendészeti ismeretekből érettségizhetnek a nappali tagozatos gimnazisták. Messing Vera, az MTA Szociológiai Intézetének kutatója szerint a roma diákokat nem csak szociális helyzetük miatt éri hátrány, hanem etnikai hovatartozásuk miatt is.
A roma ösztöndíjak egyik legnagyobb gyengéje az, hogy a támogatás célja és eszközrendszere nincs összhangban egymással — mondta Messing Vera, az MTA Szociológiai Intézetének kutatója a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ (FROKK) „Jövőnk- most” című műhelybeszélgetésén.
A Társadalomkutató Intézet 2007-es „Tanulmányi ösztöndíjak etnikai vagy szociális alapon” című kutatása során olyan diákokat kérdeztek, akik a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (MACIKA), illetve az Útravaló Ösztöndíjprogram támogatottjai voltak. Az adatok szerint a MACIKA ösztöndíjakat szociális juttatásnak tartotta szinte valamennyi érintett: az iskolák, a kisebbségi önkormányzatok, a hátrányos helyzetű roma és nem roma családok.
Messing Vera azonban elmondta, hogy a MACIKA ösztöndíjak nagysága a tanulmányi átlagtól függ, és azt az általános iskolásoktól a főiskolásokig, egyetemistákig minden arra érdemes tanuló megkaphatja. Az Útravaló ösztöndíjak viszont a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű hetedikes, nyolcadikos diákoknak, középiskolásoknak, és részben egyetemistáknak nyújtanak támogatást. Közölte azt is, hogy a roma diákok hátránya nem csupán szociális helyzetükből adódott, hanem etnikai hovatartozásukból is, ezért létjogosultságuk van az etnikai alapú ösztöndíjaknak. Kiemelte, hogy a roma ösztöndíjasok harmada, az Útravaló ösztöndíjasok 14 százaléka szegregált osztályban tanult, és az ösztöndíjrendszer igazi kárvallottjai a halmozottan hátrányos helyzetű roma diákok, akik közel két-harmada semmilyen ösztöndíjat nem kap.
Az utóbbi években piacképes szakmákat szereznek, például közgazdásznak, orvosnak tanulnak az ösztöndíjasaink, öt-hat évvel ezelőtt pedig még népszerű hivatás volt a szociális munkás szak — közölte Balogh Tímea, a FROKK oktatásszervezője. Hozzátette, hogy alaptevékenységük a nappali tagozaton tanuló budapesti roma középiskolások, főiskolások, egyetemisták ösztöndíjban részesítése, tehetséggondozása, táboroztatása. Az idei tanévben csaknem ötszáz diákot támogatnak.
Dani Csaba, a budapesti Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium igazgatója azt mondta, hogy nagyjából 120 diák jár az intézmény általános iskolájába, döntő többségük roma. A gimnázium nappali tagozatára 130 diák jár, többek közt belügyi és rendészeti ismereteket tanulnak, és érettségizhetnek is ebből a tárgyból. A felnőttoktatásban tanulók létszáma megközelíti a háromszáz főt, nekik egy héten három napot kell iskolába járniuk. Az igazgató arra az érdekességre hívta fel a figyelmet, hogy egyre több az olyan vidéki diák, aki budapesti rokonokhoz költözve jelentkezik hozzájuk, és hogy egy erdélyi falu majdnem minden diákja náluk tanul.
Közben csütörtökön Varga József fideszes parlamenti képviselő egyéni módosító indítványt nyújtott be az Országgyűléshez, amely a Költségvetési Tanács jövő évi működésére szánt 835 millió forintot mindössze 10 millió forintra csökkentené. A kormánypárti politikus az elvont pénzt a MACIKÁ-hoz csoportosítaná át. A szintén fideszes Farkas Flórián néhány hete módosító javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez arról, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózást segítő projektjei között szereplő Roma Oktatási Programok támogatását további kétszázmillió forinttal növeljék. Az indoklás szerint a pénzt hatásvizsgálatra, tanulmányok készítésére, monitoring rendszer kialakítására, illetve az ösztöndíjprogram minőségbiztosítási rendszerének kidolgozására kell fordítani.
Keretes:
2006-ban Kézdi Gábor és Kertesi Gábor közgazdász egy, a Roma Education Fund (Roma Oktatási Alap) megbízásából készített kutatásban megerősítette, hogy megéri befektetni a roma diákok oktatásába. A kutatók szerint jelentős és hosszú távú haszonnal jár a költségvetés számára az a befektetés, amely lehetővé teszi, hogy egy roma fiatal érettségit szerezzen. A kormányzat 2003 óta külön integrációs és képesség-kibontakoztató támogatást biztosított az együtt nevelő, integráló iskoláknak, és 2007-től az ilyen óvodáknak is.