Bűnözői csoport épült be a BKV-ba?
Meghallgatnák a rendőrök a BKV informatikai igazgatóját is a lebukott jogászok kapcsán, ám sehol sem találják – értesült az FN.hu. A főpolgármester már a BKV szervezetébe beépült bűnözői csoportról beszél.
További előállítások sem kizártak a Budapest Airport-BKV jogi igazgatóinak ügyében. Bár a rendőrség nem erősítette meg, a lap úgy tudja, a nyomozók szeretnék meghallgatni a BKV informatikai igazgatóját, Fuzik Zsoltot is, aki azonban péntek óta ismeretlen helyen tartózkodik.
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) több hónapon át nyomozott, mielőtt múlt pénteken őrizetbe vette a BA Zrt. és BKV Zrt. jogi igazgatóját. A sajtóban R.-V. Krisztina és Sziebert György néven említett igazgatók ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított eljárást az RRI, illetve kezdeményezte előzetes letartóztatásukat a Fővárosi Ügyészségnél. A rendőrség rajtuk kívül az ügyben további három ember ellen indított büntető eljárást vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt.
A több hónapig tartó nyomozás során a rendőrség adatokat és bizonyítékokat talált arra, hogy a Budapest Airport Zrt. jogi igazgatója - összejátszva korábbi beosztottjával, a BKV Zrt. jelenlegi jogi igazgatójával - a Budapest Airport Zrt.-vel szerződésben álló ügyvédi irodáknak teljesítés címén kifizetett összeg jelentős részét jogtalan előny formájában visszakapta, illetve ezen ügyvédi irodák „túlszámláztak”, azaz el nem végzett teljesítést is kiszámláztak a Budapest Airport Zrt. részére. A nyomozás során arra is bizonyítékokat talált a rendőrség, hogy a BKV Zrt. jogi igazgatója hasonló jellegű bűncselekményeket követ el.
Zámbó Gyula, ügyvéd elmondta, hogy ügyfelei az őrizetbe vételen és a gyanúsításon mindketten megdöbbentek. Hozzátette, hogy a BKV Zrt. jogi igazgatója elmondta neki, hogy valóban átvett tízmillió forintot, de az nem vesztegetési pénz, hanem legálisan kapta.
A rendőrség tetten érte a BKV Zrt. jogi igazgatóját, amint egy III. kerületi bevásárlóközpont mélygarázsában közel tízmillió forintnyi „kenőpénzt” vett át egy, a BKV Zrt.-vel szerződésben álló cég munkatársától. Az egyik gyanúsított az elfogás során passzív ellenállást tanúsított a rendőri intézkedéssel szemben, míg a pénzt átadó személy megpróbált a helyszínről gépkocsijával elmenekülni. A gyanúsítottat a Nemzeti Nyomozó Iroda bevetési szolgálatának segítségével fogták el.
A lap BKV-s forrásai elmondták, hogy a közlekedési vállalatnál Sziebert érkezése előtt nem volt jogi osztály, a cég rendszeresen külső ügyvédekkel dolgoztatott. A jogi osztály végül Sziebert érkeztével jött létre, ám a BKV ügyvédi költségei azóta csak növekedtek.
A BKV előkészítette Sziebert György jogi igazgató menesztését a BKV-tól - mondta Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese hétfőn újságíróknak, hivatalosan először megnevezve az egyebek között vesztegetéssel gyanúsított érintettet.
Az intézkedésre azért van szükség, hogy a cég működőképességét fenn tudják tartani, amennyiben a jogi igazgatónak a rendőrségi nyomozás miatt távozni kellene a cégtől - mondta Bolla Tibor, hozzátéve: amíg nem bizonyosodik be, hogy a jogi igazgató miben, és egyáltalán bűnös-e, a BKV-nak megmarad benne a bizalma.
A tetten ért jogi igazgatót egyébként abban az időszakban vették fel a BKV-hoz, amikor – vezérigazgató híján – Balogh Zsolt általános és műszaki vezérigazgató-helyettes vezette a céget. A Népszabadság szerint Sziebert pályázat nélkül került a BKV-hoz, az igazgatótanács elnökének ajánlására - holott erre a funkcióra általában pályázat útján választják ki az arra alkalmas embert.
Demszky Gábor főpolgármester közben utasította a BKV-t, hogy minden segítséget adjon meg a nyomozó hatóságnak a közlekedési cég vesztegetéssel gyanúsított jogi igazgatója ügyének feltárásában - közölte a Főváros Önkormányzat.
Demszky arra kéri a Budapest Airportot, hogy a belső vizsgálatok gyorsítása érdekében a korábban náluk tevékenykedő gyanúsítottra vonatkozó információikat osszák meg a BKV-val is. „A főváros vezetése köszönetét fejezi ki a rendőrségnek a bravúros nyomozásért, amely a Budapest Airport és a BKV szervezetébe beépült bűnözői csoport tettenéréséhez vezetett" - olvasható az MTI-nek elküldött közleményben.