Bújócska

A rendőrség a helyszínen és korábban is hallgatott. Fenn a hegyen nem volt mit tennie, „tekintettel arra, hogy jogsértő magatartás nem történt”. A budapesti rendőrség illetékesének leveléből idéztem, az meg „baráti infó”, hogy a rendezvény bejelentése után nem közölhetik a helyszínt és az időpontot, mert azok személyes adatok. Az egyesületek, mozgalmak (felsorolásukkal jelentős mennyiségű karaktert veszítenénk) meg azért titkolóztak, mert nem akarták magukra vonni a rendőrség figyelmét: megfigyelés, motozások, igazoltatások, kinek kell ez? Vártak csendesen. De aki magyar, négy-ötszáz velük tartott. Meg néhány nem magyar is. Profik lévén vigyáztak, hogy hegyre fel meg a hegyen a rend ne bomoljon, a kirándulók, szánkózók meg ne botránkozzanak, legfeljebb néhány amúgy is reszkető cinegemadár keressen menedéket a fagyos szélben. Tudták, hogy a belváros ingoványos terep, „ott könnyen felizgul néhány deportálásból megmenekült vén zsidó, és a végén még elkezd uszulni”. Az „elvonuláson” kívül egyéb kíméletet nem gyakoroltak, szépen kaptak a beszédekben zsidók, liberálisok, magyarság elleni különféle összeesküvők. Nem idéznék.

Igen, a nácik vonulhatnak és szónokolhatnak – mondja Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa. Önmagában nem jogellenes, ha öltözetük katonai, ha zászlóik, jelképeik rafináltan majdnem önkényuralmiak. Horogkeresztet, SS-jelvényt, sarlót-kalapácsot nem viselhetnek magukon – nem is viselnek, mert tudják, hogy tilos –, de emiatt különben sem szoktak eljárást indítani, mert akkor mi legyen azokkal, akik magukra tetováltatják ezeket? Abban is profik már, hogy viszonylag szolidan viselkednek, mert az alaptörvény csak a „békés gyülekezés jogát ismeri el”, vagyis ha nem békés, a rendőrség feloszlatja. Mégis, mi a korlátja a véleménynyilvánításnak? – vetem közbe, hiszen egyéb szabadságjogok is sérülhetnek. A jogvédő kifejti, hogy közösség elleni izgatás miatt csak akkor lehet fellépni, ha a magatartás közvetlenül és egyértelműen veszélyezteti meghatározott személyek, csoportok jogait.

Ismerik a jogaikat

Nehéz ügy, mondom én, de erre találta ki az Alkotmánybíróság a „fogva tartott közönség” fogalmát, mondja ő, ami azt jelenti, ha egy faluban a cigányok nem tudnak másfelé menni, csak arra, ahol a közvetlen fenyegetettséggel járó sértő gyalázkodás folyik, akkor ez jogellenes.

– Én elítélem a fasisztákat, de nem félek tőlük! Persze tudom, hogy sokan aggódnak a maguk meg a családjuk sorsa miatt a történelmi tapasztalatok alapján, és borzalmasnak tartják a gyűlöletkeltő, rasszista összejöveteleket – mondja Kuncze Gábor korábbi belügyminiszter. Az SZDSZ-ben is óriási viták voltak ennek büntethetőségéről. – A frakcióban az egyik tábor a lehető legtágabb véleményszabadságot pártolta: hadd masírozzanak, hadd üvöltsenek, hadd szitkozódjanak, a másik pedig az elfogadható korlátozás mellé állt. A parlamentben soha sem sikerült jó válaszokat adni a jogi kérdésekre, az Alkotmánybíróság rendre visszadobta a javaslatokat. Mi a képviselőink lelkiismeretére bíztuk a szavazást, és rendszerint ötven-ötven százalék jött ki. A vita azóta is tart, köztünk és mások között is.

A szakma és az igazságszolgáltatás csakugyan megosztott. Előfordult, hogy a melegek felvonulásán inzultálták a tarka ruhás résztvevőket, de nem közösség elleni izgatás, hanem garázdaság miatt indult eljárás ellenük. Arra is van példa, hogy a Legfelsőbb Bíróság másként indokolt, mint az Alkotmánybíróság 1992-es döntése a tágra szabott véleményszabadságról. Szabó Albert, a Világnemzeti Népuralmista Párt vezetője már-már átlépte az uszítás határát, de nem ingerelt aktív gyűlöletre – írta az LB.

Akkor mi is a „követelmény”? Elég a büntethetőséghez a gyűlöletre uszítás, vagy uszulni is kell, tehát a gyűlöltnek tennie is kell valamit? És mit? Spontán verőbrigád szervezése elég? Kirakat betörése sok? Húsz éve nem jár le a kérdések szavatossága.

– Mi ’96–97-ben ezt úgy csináltuk – idézi Kuncze Gábor –, hogy beültettünk a járőrkocsiba egy sokdiplomás embert, és amikor ő olyat hallott, ami szerinte izgatás volt, jelzett, és a rendőrök közbeléptek.
– Nem lehetett könnyű dolga, el kellett döntenie, hogy a szónok már „az erőszak megfelelő érzelmi előkészítésénél” tart, vagy még csak erőteljesen szitkozódik.

– Ez igaz – mosolyog az expolitikus –, a rendőrség bevitte Ekrem-Kemál Györgyöt, a bíróság meg elengedte.
A rendőrség csak akkor oszlathat fel egy szélsőséges rendezvényt, ha valamennyi jogi feltétel adott. De ez ritkán jön össze. Fleck Zoltán jogszociológus egyetért Hegyi Szabolccsal: a rendezők ismerik a jogaikat, ezért is mentek ki a városból. A Hősök terén több a járókelő, nagyobb lenne a félelemkeltés, a közbotrány. És a kirándulók? Kitérhetnek, nincsenek „fogva tartva”, a hatósági fellépést korábban kellene kezdeni: a hungarista, nemzetiszocialista szervezetek bejegyzésekor. Az ügyészségnek ellenőriznie kellene létüket, működésük jogszerűségét, például a Normafánál. Vizsgálni kellene a honlapjukat, ideológiájukat, hátha alkotmányellenes, jogállamellenes. Fleck külföldi példával él: Törökországban azért tiltottak be egy pártot, mert folyamatosan megsértette a vallási semlegességet, az iszlámot akarta államvallássá tenni. Strasbourg-ban jóváhagyták a döntést.

A közösség elleni izgatáshoz nagy nyilvánosság kell, szaknyelven ez az egyik tényállási eleme. A TASZ tavaly éppen a Szent Korona Rádióban elhangzott uszító kijelentései miatt jelentette fel Budaházy Györgyöt, az eljárás tart. Nem gyakoriak és nem súlyosak a jogerős ítéletek, ha mégis születik ilyen, nem országosan ismert elkövetők ügyeiben. Nyíregyházán például elítélték B. Tamást, mert Rakamazon plakáton hergelte a romákat: „Pusztulni fogtok rohadt büdös cigányok. Rettegjetek, féljetek, mert hamarosan jövünk!” – írta, majd otthagyta az ujjlenyomatát. Első fokon egy év négy hónap letöltendőt, másodfokon már csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Évekkel ezelőtt Mónus Áron ellen indult eljárás, mert kiadta a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét. A Fővárosi Ítélőtábla 2006-ban fölmentette, de előtte még visszavágott: ő jelentette fel Kertész Imrét, mert egy folyóiratban „kijelentéseivel bántotta az 1945 előtti zsidóságot”. Nobel-díjról tudunk, ítéletről nem.

A „galíciai jöttmentek hadáról” elhíresült Hegedűs Lóránt büntetése első fokon másfél év börtön volt, három évre felfüggesztve, majd felmentették, mivel „cikke lehet sértő, meghökkentő, aggodalmat keltő – de nem bűncselekmény”.

A perekben az Alkotmánybíróság már említett határozata az alap, amely szerint a szólás- és a véleményalkotás szabadsága csak kivételes esetekben korlátozható. Néhány politikus és közismert jogász – köztük Halmai Gábor – a gyűlöletbeszéd elterjedése, a Magyar Gárda fellépése idején úgy érezte, durvul a valóság, kövesse a jog! Arról írtak, hogy a legfőbb bírák merev álláspontja nincs összhangban a társadalom megváltozott igényeivel. De hiába. A parlament az elmúlt tizenöt évben ötször próbált módosítani a közösség elleni izgatás szabályozásán, de mindannyiszor falba ütközött.

Szavakon lovagoltak

Bárándy Gergely szocialista képviselő ebből írta a disszertációját, és az a véleménye, hogy a gyalázkodást is büntetni kellene, ahogyan az előző Btk. tette. Nemcsak nemzetközi kötelezettségünk figyelembe venni a különféle egyezmények ajánlásait az emberi méltóság védelmére, hanem belső kényszer is – állítja. – Soha nem sikerült elérni, hogy az egyes csoportokat sértő, lealacsonyító kifejezések bekerüljenek a törvénybe, szavakon lovagoltak a képviselők: melyik pontatlan, melyik gumifogalom, végül egyik formula sem felelt meg. Volt a „gyűlölet keltésére alkalmas”, volt a „riadalmat keltő”, volt az „egyéb cselekmény”, volt az „ilyen rendezvényekhez anyagi eszközöket szolgáltató” fordulat, kétbekezdéses, hárombekezdéses változat, olyan is, amely már az előkészületet is büntette volna – de a legfőbb bírák valamennyiről azt mutatták ki, hogy aránytalanul és szükségtelenül korlátozza a vélemény- és sajtószabadságot. Így aztán maradt a jelenlegi norma.

Az előző ciklus utolsó ülésnapján a parlament büntethetővé tette a holokauszt tagadását, majd az új parlament az elsők között változtatott rajta: holokauszt kifejezés nincs, helyette a „nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek tagadása” van. Jó, legyen, mondta az ellenzék, de ezzel meg az a baj, hogy ilyen bűncselekményt nem lehet elkövetni. Egyszerre kellene tagadni mindkét rendszer bűneit – mosolyog Bárándy.

Jogilag már Magyar Gárda sincs. Ez egyáltalán nem csoda, Orbán Viktor már 2008-ban megmondta, hogy úgy tesz velük, mint Horthy a nyilasokkal: kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket. Volt néhány vértelen és véres vonulás, de nem megtartotta a szavát? Vér és Becsület sincs, csak vér és becsület. Ma már mások a magyarok megmentői. Az utódok, a betyáros seregek leváltak, a Pax Hungarica felszólította a magukat nemzetiszocialistának tartó jobbikosokat: döntsék el, tovább szolgálják-e hűtlen gazdájukat!

A paramilitáris szervezetek szét lesznek zavarva – hallottuk az ígéretet, de nem lettek, mert nem lehettek. A jogi támfal erős, a politikai ugyancsak, így aztán a különféle alakulatok domesztikálódtak, a közönség fujolása alábbhagyott. Fleck Zoltánnak az a sejtése, hogy a jobboldalnak most nem érdeke véglegesen felszámolni a nácikat, mert hivatkozni lehet rájuk külföldön: nem mi vagyunk a probléma, hanem ők, ők jönnek, ha mi megyünk. A Jobbik is igyekszik szalonképesnek mutatkozni. Vona kijelentette, hogy ők nem nemzetiszocialisták, nem fasiszták.

Kiszelly Zoltán politológus azzal magyarázza az átrendeződést, hogy ami korábban a Fidesznek, illetve a Jobbiknak sikerült, azzal most mások próbálkoznak, jól láthatóan a Normafánál is. A huszárhagyományok ápolói a középosztályhoz tartoznak, ők a Fidesznél kötöttek ki. A többiek, az alsóbb osztályokhoz sorolhatók inkább a katonai hagyományok őrzői, és a Jobbikot támogatták. Vona elhatárolódó kijelentése után gazdátlan maradhat több ezer ember, és a hegyen megjelent szervezetek őket igyekeztek integrálni, leválasztani a Jobbikról. Nem fasiszták vagy nácik, hanem egy szubkultúra képviselői, akik a határvadászok, a csendőrség, a Waffen SS dicséretét zengik. Színes társaság, vannak köztük szkíták, pogányok, táltosok, solymászok, akad, aki II. Andrásig megy vissza. Szeretnek masírozni, jelképes hadrendbe állni, a legtöbbjük félrefutott életű macsó, aki egyenruhában éli ki mindazt, amit otthon nem tud. Hungaristának, nácinak mondják magukat – jegyzem meg, de Kiszelly szerint csak azok, akik a beszédeket tartják.

Védjük a testünket

Ők pedig azt mondanak, amit csak akarnak, mert a kirekesztő, durva, rasszista kijelentéseket tűrnünk kell. Sérthetik a méltóságunkat, erkölcsi normáinkat – meg másokét –, de jogainkat csak akkor, ha fennáll a közvetlen sérelem veszélye. A lelkünk legyen erős, de védjük a testünket, valahogy így. Hegyi Szabolcs a Magyar Gárdával példálózik: azért tiltották be, mert rendezvényeiken, vonulásaikon nemcsak kirekesztő, fajgyűlölő kijelentések hangzottak el, hanem fennállt a fenyegető veszélye a közvetlen fizikai erőszaknak.

Húsz éve tart a vita a gyűlöletbeszédről, az erőszakos demonstrációk és a mocskolódó nácik undorító jelenlétéről. Sokkal többen látnák őket rács mögött, mint szabadon. Mégis, ha kint vannak, erős a demokrácia, ha bent, gyenge. Különben meg egyértelmű, hogy nálunk erős, mert a készülő új büntetőkódex tervezete újabb húsz évre garantálja a vitát a közösség elleni izgatásról: egy szót sem változtattak rajta. Illetve mégis: közösség elleni uszítás lesz a neve.