Gy. Németh Erzsébet megvédte Németh Angéla fiának bizottsági kinevezését, aki a botrány után felajánlotta fizetését

2019. november 25., 13:57

Szerző:

Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettes részletes interjút adott a 24.hu-nak, amelyben szóba került, hogy a XV. kerületi ellenzéki polgármester, Németh Angéla egyetemista fia a népjóléti bizottság külsős tagja lett.

November közepén derült ki, hogy az önkormányzati bizottságban helyet kapott a polgármester fia. Mihály Gergő szociális munkásnak tanul az egyetemen, valamint korábban a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat polgármestere volt a kerületben. A polgármester a döntést a fia szakértelmére és arra hivatkozva védte meg, hogy az ellenzéké a többség. Később a fia Facebook-oldalán azt írta, hogy a 133 ezer forintos havi tiszteletdíját minden hónapban nyilvánosan felajánlja egy-egy szociális vagy ifjúsági szervezetnek, és dolgozik egy ösztöndíj létrehozásán is a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítéséért. Emellett belép a Demokratikus Koalícióba, hogy politikusként is bizonyíthasson.

A döntés miatt Németh Angélát sokan bírálták az ellenzéki oldalról is. Mivel a kerületi polgármesterek is ott ülnek a fővárosi közgyűlésben, ezért a 24.hu megkérdezte a főpolgármester-helyettest, hogy van-e a véleménye az ügyről.

– Van, és azt gondolom, hogy itt túlzottan hamar ítélt a sajtó. Németh Angéla fia a fiatal kora ellenére öt éve részt vesz annak a kerületnek a közéletében, diákpolgármester volt, szociális ügyekkel foglalkozott, tényleg nagyon régóta eljegyezte magát a kerületi közélettel. Az ő jelölését a bizottsági tagságra tudomásom szerint minden ellenzéki párt támogatta is, a Momentumtól kezdve a Párbeszédig, ő pedig pont az ilyen támadások kikerülésére azt ajánlotta fel, hogy jótékony célra ajánlja föl a bizottsági tagsággal járó jövedelmét, követhetően és folyamatosan

– válaszolta Gy. Németh Erzsébet.

Fotó: Facebook

Hozzátette, hogy szerinte,

ha egy fiatalember ennyire tudatosan a közélettel és szociális kérdésekkel foglalkozik, rászorultakat segít, jóval korábban, hogy az édesanyját ott polgármesterré választották, azt támogatni érdemes, nem pedig támadni.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.