Brutális adatok: itt a tankötelezettség leszállításának eredménye
A 168 Óra megdöbbentő adat birtokába jutott, amelynek alapja egy, az Emberi Erőforrások Minisztériumában készített belső felmérés. E szerint „egy 2014–2015-ben elvégzett módszertani kísérlet alapján a referencianapon (2014. február 1-jén) az oktatási rendszerből lemorzsolódottak száma 42 254 fő volt”.
A szakképzésben a legnagyobb a lemorzsolódás. Fotó: MTI
Ez a tragikus szám több elemből áll össze. Így a szakközépiskolai tanulmányait szakképesítés megszerzése nélkül 1852 tanuló szakította félbe, a szakiskolai tanulmányait – szintén a képzettség megszerzése nélkül – 2818 diák hagyta abba. Külön kategória a „tanulmányait saját döntés alapján megszakította” kitétel, amely – ha a minisztériumi virágnyelvet lefordítjuk – azt jelenti, a kormány esetükben elmulasztotta, hogy a lehető legnagyobb erőfeszítést téve segítse a gyerekeket végzettséget szerezni. Ők 25 146-an vannak, mindannyian 16 év felettiek, nem tankötelesek. Jogszerűen maradnak ki az iskolából. Mi lesz velük? Igazolatlan hiányzás miatt 8123 gyerek tanulói jogviszonya szűnt meg, ők sem tankötelesek. Ez is jogszerű. Mi lesz velük?
1759, 16 év feletti tanuló azért zuhant ki a rendszerből, mert a tanulmányi kötelezettségét adott évfolyamon második alkalommal sem teljesítette. A felső korhatára miatt 888 gyerek hagyta el végzettség nélkül az oktatási rendszert, kizárással pedig 494. 45 254 fiatal: ez Orbán Viktor miniszterelnök és minisztere, Balog Zoltán tevékenységének szomorú egyenlege. Ezek a fiatalok végzettség nélkül várhatóan a reménytelen szegénységbe zuhannak, s egész életükben kiszolgáltatottjai lesznek a szociális ellátórendszernek, illetve a közmunkaprogramoknak. Végső soron az államnak kell gondoskodnia róluk.
A minisztérium belső anyaga rámutat, hogy a 16 évre csökkentett tankötelezettség része a problémának. „A tankötelezettségi kor elérése alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy a tanulók jogviszonya befejezett (legalább) ISCED 3 végzettségi szint megszerzése nélkül szűnik meg. A második legmarkánsabb tényező az igazolatlan hiányzás miatti kizárás, amely szintén a tankötelezettségi kort elérő fiatalokra jellemző” – olvasható az anyagban. Ezek azok a fiatalok, akikről tudatosan mondott le a kormány, hiszen a tankötelezettség leszállítását szövegbe foglaló törvény elfogadásakor nem volt olyan mértékadó oktatási szakember, aki erre ne figyelmeztette volna a kabinet tagjait és a miniszterelnököt. A pedagógus-sztrájkbizottság egyik követelése volt a tankötelezettség idejének visszaállítása. A kormány képviselői nem támogatták azt a kezdeményezést.
Arról később akarnak dönteni, hogy szükséges-e a módosítás, mert szerintük még nincs elég tapasztalat a 16 évre csökkentett tankötelezettség hatásairól. Addig pedig még több gyerek esik majd ki a rendszerből.
A tanulmány azt is megállapítja, hogy „a lemorzsolódás nem pusztán szakiskolai probléma, megállapítható azonban, hogy a szakképzést markánsan érinti, beleértve tehát a szakközépiskolai képzést is”. Ezért különösen brutális, hogy a kormány lényegében felszámolta a közismereti tárgyak oktatását a szakképzésben. Vagyis a gyerekek egy része nem csak hogy végzettség nélkül, de a leggyakrabban az írás, az olvasás vagy a számolási készség megszerzése nélkül kerülnek ki az iskolarendszerből. De akik végeznek, azok sem szerzik meg a jártasságot ahhoz, hogy ismereteiket saját erőből fejlesszék.
A brutális lemorzsolódási adatokon tetten érhető a kormány alapítványi iskolákat érintő politikája is. 2010-ben az Orbán-kabinet hadat üzent az alapítványi iskoláknak. A közhiedelemmel ellentétben ezek az intézmények nagyrészt nem az elitnek nyújtottak drága, tandíjas képzést (ez volt a kisebb részük), hanem valamilyen problémával, hátránnyal küszködő gyerekeknek. Olyanoknak, akik speciális törődés, innovatív pedagógiai módszerek nélkül kiestek volna az iskolarendszerből. A kormány alapítványi szektort sújtó intézkedéseire ezek az iskolák mentek rá elsőként. Így a speciális igényekkel rendelkező gyerekek számára immáron alig-alig akad fogadó iskola.
A brutális lemorzsolódási adatok mögött ott áll a kormány integrációs politikájának hiánya is. Nem véletlenül indított az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást a roma gyerekek oktatási elkülönítése ellen. A szegregátumokban a tanári fluktuáció, az egyre lejjebb szállított követelmények szükségszerű következménye, hogy ezekbe az iskolákba a gyerekek utálnak bejárni. A bejárást ugyanakkor az is nehezítette, hogy 16 évesen, a tankötelezettség megszűnésével a legszegényebb családok gyerekei inkább elmentek közmunkára, hiszen ott, ahol az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a harmincezer forintot sem, az 52 ezer forintos közmunkabér is számít.
A dokumentum szerint a korai iskolaelhagyás elleni stratégia „alapvető célkitűzése a korai iskolaelhagyók arányának 10 százalékos célértékének elérése”, vagyis a 2014-es 11,4 százalékos arány 1,4 százalékpontos csökkentése. Nem vádolható azzal a kormány, hogy ezzel túl nagy célt tűzne ki maga elé. Az anyag készítői egy mondat erejéig sem merték felvetni azt, hogy a problémák forrása az elhibázott oktatáspolitika, azaz az túlzott centralizálás, némi túlzással a hatvanas évek iskolarendszerének visszaállítása. Nem esik szó a dokumentumban a szétvert gyerekvédelemről, a pedagógiai szakszolgálatok tönkretételéről és az előkészítetlen döntések hátrányos következményeit egyre nehezebben cipelő, szétzilált közoktatásról.
A korai iskolaelhagyást nem csökkenteni, hanem előreláthatóan növelni fogja a kormány által bedobott újabb ötlet, a kötelező középiskolai felvételi rendszer bevezetése. Ez az intézkedés megint olyan, amelyről előre lehet tudni, hogy káros a gyerekeknek. Ám eddig is hiábavaló volt minden jelzés: Orbán Viktor mindent bevezetett, amit gondolt.
