Botka László az igazságos államról és Orbán fő bűneiről

Nagy baj van a magyar társadalmi berendezkedéssel. Nem beszélhetünk igazságos államról, ha egy szegényebb település kórházában nem születnek, mert nem születhetnek olyan gyerekek, akik majdan orvosok, mérnökök, bírók vagy vállalatvezetők lesznek. Magyarország nagy részén a fővároshoz képest alapvetően rosszabb kilátásokkal születnek az emberek. A szegény család gyermeke nagy valószínűséggel szegényen is fog meghalni. Az orbáni feudalizmus elvette a társadalmi felemelkedés lehetőségét és reményét. Az Orbán-rendszer aszerint zárja skatulyába az embereket, hogy mennyire tartja őket hasznosnak.

A közkeletű vélekedés szerint az Orbán-rendszer túlságosan államközpontú. Szerintem azonban nem ez a fő probléma. Kétségtelen tény, hogy az Orbán-rendszer egyre inkább pártállami vonásokat mutat, a korábban függetlenséget megkívánó közhatalmi pozíciókat pártkatonákkal töltik fel. A független intézményeknek nincs helyük, mivel gátolnák a hatalommaximalizálást. Valójában nem is államközpontúságról, hanem Orbán-központúságról kell beszélnünk.

Nem lett volna minden elképzelés eleve rossz. A kormányablakok létrehozása például komoly előrelépést jelent, a megyék élén ispánként pöffeszkedő kormánymegbízottak kinevezése annál kevésbé. Orbánék helyesen ismerték fel, hogy a devizahitelek problémájára megoldást kell találni, de sajnos a legszegényebb adósok helyett csak a jobb módúakon segítettek. Szintén jó elképzelés lehetett volna az ágazati különadók bevezetése: a bankadó, a kommunikációs szektorra kivetett különadó elvileg elfogadható. Valóban eljött az ideje a profit visszaforgatásának. Csak éppen a Fidesz a bevételeket a szegénység mérséklése helyett politikai zsarolásra és a sajátjai kistafírozására használta fel.

Nem általában az állami eszközök használata, hanem azok mikéntje okoz tehát súlyos problémát. Először is, Orbán az állam felelősségét áthárítja az egyénekre és a családokra. Arra kényszeríti az állampolgárt, hogy egészségügyi helyzetéről, gyermekeinek oktatásáról, szüleinek gondozásáról jóval erején felül, minimális állami segítség mellett maga gondoskodjon. Az orbáni ideológia szerint mindenkinek megadatott a lehetőség, hogy versenyképes oktatáshoz, jó egészségügyi ellátáshoz jusson, jól fizető és értelmes munkát szerezzen. Sikereiért és kudarcaiért az egyén tehető felelőssé, neki kell viselnie balszerencséjének minden következményét. Bár Orbán az illiberális állam elkötelezett híve és terjesztője, az egyéni felelősségen alapuló ideológiája valójában azonos a Margaret Thatcher és Ronald Reagan fémjelezte neoliberalizmussal, nyakon öntve a két világháború közötti Horthy-féle urambátyám rendszerével.

A gazdaság fellendülésének és visszaesésének váltakozásai a piac kapzsiságával kiegészülve számos veszélynek teszik ki az embereket, függetlenül attól, mennyire szorgalmasak és igyekvők. Ehhez jön még az orbáni újfeudalizmus mérhetetlen igazságtalansága. Az „akinek nincs semmije, az annyit is ér” nem csupán aljas, de hazug állítás is. Pontosan kifejezi azonban az orbáni államfelfogás lényegét, amely az embereket annak alapján ítéli meg, hogyan képesek boldogulni a haveri kapitalizmusban.

A modern jóléti államok arra a felismerésre épültek, hogy bizonyos problémákat az egyén és a család nem tud elhárítani. Ilyen lehet a komoly egészségkárosodás, ami miatt az ember elveszíti munkáját és amelynek gyógyítását képtelen finanszírozni, vagy a világpiaci változás, amely miatt egész iparágak épülnek le, szűnnek meg. A jóléti állam nem hagyja magára az embereket a bajban. Orbán azonban úgy döntött, nem vállal felelősséget a leszakadókért, inkább ráerősít a meglévő különbségekre.

Az állítólag erős orbáni állam számos területről egyszerűen kivonta magát. Példa erre a nyugdíjrendszer szétverése. Orbán Viktor egyik legelső lényegi intézkedése a nyugdíj-megtakarítások elkobzása volt. A nyugdíjvagyont az állam tőzsdézte el, veszélybe sodorva több millió ember nyugdíját. A magánmegtakarításról kiderült, hogy az állam elveheti, miközben a társadalombiztosítás alkotmányos védelme is megszűnt. Az Orbán-rendszer most azon van, hogy minél nagyobb mértékben a családtagokra hárítsa idős hozzátartozóik eltartását, és bizonytalanságba vész a ma dolgozók nyugellátása is. Az orbáni állam csődöt mondott, hiszen nem képes ellátni alapvető feladatát, az időskorúak biztosítását.

Ezzel meg is érkeztünk az orbáni állam második jellegzetes vonásához: a hozzá nem értéshez. Ahová csak beteszi a lábát, a káosz lesz az úr. Kizárólag Orbán akaratának kérdése, hogy az állam egyáltalán mivel akar foglalkozni. A probléma az oktatás területén jelentkezik a legfájdalmasabban. A Klik létrehozásával, az általános és középfokú oktatás államosításával a kormány kiegyenlíthette volna a hatalmas területi különbségeket. A központosítás ehelyett korábban nem látott nehézségeket okozott, a segítségre szoruló intézményeket viszont semmivel sem tette jobbá. Számos iskolát, politikai gesztusként, egyházi szervezeteknek passzoltak le.

Az orbáni állam harmadik főbűne a végzetes rövidlátás. Csakis akkor tud távlatosan gondolkodni, ha oligarchái és káderei gazdagodásáról, hatalmuk biztosításáról van szó. Az üresen kongó stadionok építése nem használ senkinek a rendszer kedvenc építési vállalkozóin kívül. De még a stadionláz is eltörpül a paksi beruházás kártékonysága mögött. Ezzel nemcsak évtizedekre eladósítanak minden magyar embert az ismét birodalmi státusra törő Oroszországgal szemben, de lemondanak a megújuló energiákról és több tízezer új munkahelyről.

Az orbáni állam csak a saját érdekeit nézi, ezeket előtérbe tolva tudatosan okoz súlyos károkat az országnak. Gyermekeink háromszorosan is rosszul járnak: a versenyképes tudást sem sajátíthatják el, így lemondhatnak felnőtt életük esélyeiről és a majdani nyugdíjukról is.

A következő kormány legfontosabb feladata az lesz, hogy jól működő, hatékony és aktív államot hozzon vissza azokra a kulcsterületekre, amelyekről az Orbán-rendszer szándékosan kivonult vagy ahol alkalmatlannak bizonyult a feladatai ellátására. Kiemelt szerep jut majd az egészségügynek és az oktatásnak, amelyekkel egy későbbi írásomban majd részletesen foglalkozom. Mindent egybevetve, Magyarország akkor lesz sikeres ország, ha az állam a mai szegény emberek millióinak biztosít lehetőséget arra, hogy középosztályi életet éljenek.

Mindehhez olyan államra van szükség, amelynek elsődleges feladata a szociális különbségek radikális csökkentése. Olyan államra, amely felszámolja a szegénységet. Olyan államra, amely minden állampolgárát egyenlőnek ismeri el. Olyan államra, amely valódi segítséget és biztonságot nyújt a rászorulóknak és a munkaerőpiacról kint rekedteknek. Olyan államra, amely csak akkor kezd presztízsberuházásokba, amikor már minden alapfeladatát ellátta. Olyan államra, amely nem lép be oda, ahol nincs rá szükség, de nem tűnik el onnan, ahol feladata lenne. Ez nem a lehetetlen megkísértése, hanem elhatározás és szakpolitikai tudás kérdése.

Az igazságos állam létrehozása és működtetése érdekében újra kell szerveznünk a közteherviselést. A nehéz helyzetbe került emberek támogatásának megbélyegző jellegét meg kell szüntetni. Az államnak úgy kell tekintenie polgáraira, mint akik mind a szolidaritáson alapuló társadalmi együttműködés nélkülözhetetlen résztvevői. Ennek érdekében azonnal meg kell vizsgálni a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésének lehetőségét, kezdetben a finn példát követve, kísérleti jelleggel, a leghátrányosabb helyzetű megyékhez tartozó településeken. Szintén megfontolandó, hogy az alapjövedelem a nyugdíjkorhatár elérése után kiegészüljön egy alapnyugdíjjal, ami minden idős honfitársunknak tisztességes megélhetést biztosítana nyugdíjas éveire.

A magyar állampolgárok lakhatását is könnyítenünk kell. Ma nincs megfelelő bérlakáspiac, egyre drágább a lakhatás, ami több százezer embert tesz sérülékennyé és kiszolgáltatottá. Szegeden elindítottunk egy önkormányzati bérlakásprogramot, eddig már több mint kétszáz lakást újítottunk fel és adtunk rászorulóknak. Ezt a programot országos szintre fogjuk emelni.

A tehetősebbeknek végre nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk Magyarország közös költségeihez. A milliárdos adóelkerülőkre, a nagy vagyonokat offshore cégekbe menekítőkre az adóhatóság e célra létrehozott nyomozó szerve és az újjászervezett ügyészég kíméletlenül le fog csapni. A tisztességes embereknek, a munkahelyteremtőknek ellenben nem lesz többé félnivalójuk az adóhatóságtól.

Nem csak adóhatósági szigorra lesz szükség, hanem arra is, hogy a felső tízezer ne csupán az osztalékot vegye ki cégeiből, hanem részt vállaljon az ország problémáinak megoldásában. A nagyobb vagyon nagyobb felelősséget jelent. A százmilliós villák vagy több tízmilliós autók tulajdonosai különadóra számíthatnak. Az elit többet fog betenni a közösbe. Azt pedig végképp nem tűrjük tovább, hogy jónéhányan tízmilliós autókban ülve, ám minimálbérre bejelentve vegyék igénybe az állam szolgáltatásait.

E célok megvalósításához olyan vezetők kellenek, akiknek helyén van a szívük.

Közös érdekünk az igazságos és hatékony állam, amely zárja a szociális ollót, hogy végre a magyarok milliói élhessék meg az előrejutás valódi lehetőségét. Hogy a legeldugottabb faluban születő gyerekek is sikeres emberré válhassanak.