Boltzár: tényleg a népakarat győzött?

Nem igazán látja a lényeget az, aki a vasárnapi boltzár hirtelen megszüntetésében a népakarat győzelmét és a Fidesz vereségét látja. Valójában Orbánék látványos hátraarca szerves része annak a cinikus, haszonelvű és a hatalmi szempontokat mindenek fölé helyező, gátlástalan politizálásnak, amelynek az elmúlt hat évben szenvedő alanyai vagyunk. Minden, ami a boltzár kapcsán történt és történik, bármennyire abszurd is, esettanulmánya a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, nem kirívó példa, hanem éppenséggel manapság a kormányzás általános gyakorlata.

Minden eleme ismerős a rögtönzött, végig nem gondolt és mégis erőből végigvitt döntésektől kezdve a hazudozásokon át a közérdek semmibe vételéig. Kezdődött még 2011-ben azzal, hogy mikor a nem mérhető támogatottságú

KDNP bedobta a vasárnapi boltzár ötletét, maga Orbán Viktor zárta ki azt a vásárlói szokásokra és a gazdasági következményekre hivatkozva. Ugyanaz történt tehát, mint a magán-nyugdíjpénztári vagyon esetében, ahol a Fidesz határozottan tagadta, hogy államosítani fogják, sőt azt állította, hogy meg fogják védeni azt.

A pillanatnyi politikai érdekek akkor ezt diktálták, később viszont már mást. A nyugdíjvagyon ügyében a költségvetés helyzete miatt gyorsan jött a fordulat, és a 3000 milliárd forint eltűnt az állam feneketlen zsebében. A boltzárnál kellett néhány év addig, amíg Orbán a kereskedelmi multik elleni harc jegyében sutba dobta korábbi véleményét és jó ötletnek tartotta bevetni ezt a fegyvert is.

Tette ezt úgy, mint szinte minden más intézkedésnél: előzetes hatástanulmányok, szakmai egyeztetés és megfelelő felkészülési időszak nélkül, figyelmen kívül hagyva a figyelmeztetéseket és kritikákat. A parlamenti mameluksereg simán megszavazta a vasárnapi nyitva tartás tilalmát, annak ellenére hogy pontosan tudták, ez szemben áll az emberek régóta megszokott életrendjével, és a lakosság legnagyobb része ellenzi.

Bekövetkezett az, ami előre látható volt: a hétvégi vásárlási nap kiesése szinte mindenkinek kellemetlenséget okozott, pénteken és szombaton hatalmas zsúfoltság alakult ki a boltokban. Gyorsan kiderült az is, hogy nem a célpontnak kijelölt nagy kereskedelmi hálózatokat érte veszteség, hanem éppen az állítólag támogatni kívánt kisboltokat, közülük csaknem ezer zárt be egy év alatt, a nagy diszkontok forgalma pedig tovább nőtt a kicsik rovására.

Orbánék azonban – ahogy máshol sem – itt sem voltak hajlandók beismerni, hogy hibáztak. A közhangulat ellenére kitartottak a boltzár mellett, és akár statisztikai trükközéssel is bizonygatni próbálták, minden rendben van. Így például a foglalkoztatási adatokat értelmezték sajátosan, azt állítva, nincs rájuk hatással a boltzár, holott kimutathatóan közel tízezres csökkenés volt a következmény.

Pontosan tisztában voltak azzal, hogy minden szempontból öngólt rúgtak, de a hatalmi dölyf nem tűri a meghátrálást, ezért nem válogattak az eszközökben a vereség elkerülésére. A legfelháborítóbb példája ennek a népszavazási kezdeményezések elszabotálása volt, amelyet az általuk elfogadott, nevetséges törvényi szabályokra és az elvileg független választási hatóság szégyenletes közreműködésére alapoztak.

A mélypontot a nyílt erőszak, a kopaszok bevetése jelentette, ami még a fideszes szimpatizánsok körében is megdöbbenést keltett. Jellemző, mi volt Orbánék első reakciója a történtekre: közleményükben előbb lényegében lehülyézték az MSZP-t, mert úgymond képtelen beadni egy népszavazási kezdeményezést, majd egy laza csavarral megvádolták azzal, saját maguk szabotálták el a kérelem beadását, mert csak botrányt akartak kelteni. Erre az önleleplező cinizmusra nehéz jelzőket találni.

Bármilyen furcsa, a kopaszok és megbízóik nagy szolgálatot tettek mindannyiunknak: a nyilvánvaló törvénysértés és az NVI, valamint a Fidesz reakciója akkora felháborodást keltett, hogy a bíróságok tették a dolgukat és végre átengedték a boltzár elleni valódi népszavazást. Orbánék ekkor sem hazudtolták meg magukat: továbbra is vehemensen védték a dolgot, olyannyira, hogy pénteken a kormányfő a vasárnapi pihenő kiterjesztését helyezte kilátásba a szokásos rádiós szónoklatában. Valójában viszont szűk körben a háttérben már folytak a boltzár megszüntetésének előkészületei!

Ami ennek kapcsán történt, iskolapéldája a fideszes hatalmi gépezet működésének. Miközben vasárnap este a kormányszóvivő még teljes mellszélességgel kiállt a boltzár mellett és

Orbán pénteki mondataitszajkózta, hétfőn délelőtt Rogán bejelentette, visszavonják az egészet. Ezzel még a pártapparátust, sőt a vezetés egy részét is meglepte, akiket elfelejtettek bevonni a döntésbe, sőt értesíteni a pálfordulóról.

Ismét nyilvánvalóvá vált, hogyan születnek a döntések a Fideszben: minden a vezér és a legszűkebb környezete kezében összpontosul, kényük-kedvük szerint, kézi irányítással határoznak az ország egészét érintő kérdésekről. A végrehajtás is jellemző: hétfőn döntenek, kedden már törvény is születik, nem törődve a hirtelen váltás következményeivel. A politikai károk minimalizálása a fő szempont, ehhez képest mellékes, hogy saját korábbi önmagukat köpik szemen, ide-oda rángatnak egy egész ágazatot és szórakoznak a lakossággal.

Első ránézésre a vasárnapi boltzár története teljesen irracionális, értelmetlen, és más célját nem látni, mint a hatalmi önkény tobzódását: látjátok, íme, azt csinálunk veletek, amit akarunk. Valójában a helyzet ennél is súlyosabb: minden külső kontroll leépítésével az önkontrollt is elvesztő rendszer működésének lényege és logikája mutatkozik meg. Mert nem egyedi esetről van szó, és még csak nem is a legfontosabbról, gondoljunk például a paksi beruházásra, a Klikre, az államosításokra, a földügyekre, az uniós támogatások szervezett lenyúlására, a Liget- és Vár-projektre, az MNB alapítványaira, hogy csak a jövőnket leginkább befolyásoló ügyeket említsük.