Boldog István tündöklése és bukása – Így került az ügyészség célkeresztjébe Jász-Nagykun-Szolnok megye mindenható fideszes ura

2020. április 3., 06:00

Szerző: Árpási Bence

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, a Legfőbb Ügyészség kezdeményezte Boldog István fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Ezzel összefüggésben ugyanis a Központi Nyomozó Főügyészség jelenleg eljárást folytat,

amelynek adatai szerint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, részben európai uniós finanszírozású Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) egyes pályázatai kapcsán felmerült, hogy a pályázatokkal összefüggésben különböző személyek bűncselekményeket követtek el.

A nyomozás során Boldog István országgyűlési képviselő érintettsége is felmerült. Boldog a vádhatóság szerint a bűncselekményekben oly módon vett részt, hogy a hivatali helyzetével, befolyásával visszaélt, jogellenesen befolyásolta a pályázatok elbírálásának eredményeit, amiért vállalkozóktól jogtalan előnyt kapott. 


A ügy lényege nagyon egyszerű: a vád szerint az érintettek meghívásos közbeszerzési pályázatokat "zsíroztak le" előre. Vagyis

olyan cégek lettek a nyertesek, akik aztán visszacsorgattak bizonyos összegeket a közbeszerzés eredményére hatással bíró személyeknek, akik előzetesen eldöntötték, ki nyeri a tendert.

Voltak előzetes jelei annak, hogy előbb-utóbb elérnek Boldog Istvánig a nyomozók. A politikus jobbkezének tartott F. P.-t már korábban előzetes letartóztatásba helyezték a pályázati pénzek körüli visszaélések miatt. Beszámolók szerint a hölgy volt Boldog mindenese, illetve a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés korábbi alelnöke, majd pedig megyei közgyűlési tag és Törökszentmiklóson fideszes önkormányzati képviselő.

Fokozatosan lépkedett fel a ranglétrán: előbb Boldog István asszisztense, majd kampányfőnöke lett. Boldog István Facebook-fiókját áttekintve gyakorlatilag minden fotón feltűnik F. P., aki a fideszes képviselő minden egyes kampány-és egyéb protokolláris eseményén megjelent. 

F.P. beszédet mond egy rendezvényen, mögötte a fideszes politikus

A jelek szerint viszont más feladatokat is ellátott. A tavaly november 29-én egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett F. P. a vádhatóság szerint „megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy több Településfejlesztési Operatív Programmal kapcsolatos pályázatnál irányított, jogellenesen befolyásolt közbeszerzéseket elnyert vállalkozóktól - mint a pályázatok elbírálásában döntési folyamatra ráhatással bíró hivatalos személy - jogtalan haszonra tett szert”
Köznapi nyelvre lefordítva:

a pályázatokon nyertes vállalkozók a hölgynek fizethették a kenőpénzt.

Az Index cikke szerint a TOP-os pályázatok elején, a pályázási szakaszban Boldog István a kétpói polgármesteri hivatalba rendelte F. P.-n keresztül a polgármestereket. A portálnak ezt az érintettek úgy írták le, mintha orvosi rendelőbe mentek volna: egy polgármester már bent, egy kint, a harmadik településvezető épp végzett, és távozott. Fehér Petra - elmondásuk szerint - mindenkitől elkérte a telefont, amit egy másik helyiségbe vitt.

Ezután Boldog minden polgármesterrel egyeztetett arról, hogy mire pályázzanak, mit fognak megnyerni, és mi az, amit biztosan nem fognak tudni megnyerni. Úgy tudjuk, azokat a polgármestereket, akik esetleg mással, máshogy, más összegben pályáztak volna, mint ahogy megmondták nekik, azzal fenyegettek, hogy el lesz kaszálva a pályázatuk. De más módszereik is voltak: volt, hogy

a cserkeszőlői fürdő termálvizes medencéjében kellett találkozni Boldoggal, aki F. P.-vel várta az érkező településvezetőt.

Itt beszélték meg, hogyan kellene a polgármestereknek ehhez a történethez hozzáállniuk, hogy mindenkinek jó legyen.

Ám az ügy beborult, amikor Boldog István jobbkezét előzetes letartóztatásba helyezték az ügyben. Ezt azóta megszüntették és F. P. házi őrizetben várja a nyomozás fejleményeit. Ezt követően a 168 Órának egy nyomozó azt mondta Boldog István személyére utalva, "körbekerítettük, már csak a kilövési parancsra várunk”. 



Az ügyet kirobbantó Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint nem véletlenül éppen most jött a "kilövési engedély". Mint a 168 Órának elmondta, azért most lépték ezt meg, mert a koronavírus-járvány közepette talán kevesebb figyelem irányul az ügyre. Kifogásolta, hogy az vádhatóság nem helyezi előzetes letartóztatásba a politikust és ezzel már

„a második papírját szerzi meg az ügyészség arról, hogy ő tartja fent a Fidesz kétharmadát.”

Hadházy úgy értékelt, annyira nyilvánvalóak voltak a bizonyítékok, hogy az ügyészség nem tehetett mást, lépnie kellett. A független képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy az ebben az ügyben megfigyelt "mintázatok" más térségekben is előfordulnak, vagyis máshol is működnek hasonló korrupciós gépezetek, nem csak Boldog István körzetében. 

Orbán Viktort mindez nem zavarta különösebben, és idén január végén felhívta a Karmelita Kolostorba egyeztetni választókerületi ügyeiről Boldog Istvánt. 

A képviselő legutóbb csütörtök délután adott hírt magáról: egy videót tett közzé, amin az otthonmaradásra buzdít mindenkiit.

 

Nem Boldog István lenne az egyetlen fideszes politikus, aki viszonylag rövid időn belül a vádlottak padjára ülne. Vélhetően erre a sorsra jut Simonka György - akit szintén korrupciós bűncselekményekkel gyanúsítanak. Ugyan már lehet elfelejtettük, de Mengyi Roland - akinek ügyét a 168 Óra robbantotta ki - már jogerős börtönbüntetését tölti.