Böjte Csaba legyőzte a koronavírust

2021. január 7., 14:14

Szerző:

A dévai gyermekotthon alapítója arra biztatja az embereket, hogy vegyék komolyan a koronavírust, mert "nehéz tőle megszabadulni". 

Böjte Csabát csütörtökön Budapesten fogadta hivatalában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Ezt követően közös sajtótájékoztatót tartottak abból az okból, hogy a ferences szerzetes felépült a koronavírus-fertőzésből.

A dévai gyermekotthon alapítója elmondta, hogy novemberben nagyon köhögött. Kásler Miklós felhívta, és észlelte, hogy beteg, ezért intézkedett a magyarországi kezeléséről. December elején jöhetett ki a Szent László-kórházból.

Azért látogatott most el a miniszterhez, hogy személyesen is megköszönje neki a segítségét. Szép, hogy valaki úgy is számíthat a magyar egészségügyre, hogy nem él életvitelszerűen az országban - mondta Böjte Csaba.

Kásler Miklós felidézte, értesült arról, hogy a szerzetes beteg. Hallotta a telefonban, hogy a dévai gyermekotthon alapítója komoly légzési nehézségekkel küzd.

A miniszter beszámolt arról is, Böjte Csaba látogatása alkalmat adott arra, hogy megbeszéljék a koronavírus-járvány összefüggését az emberek életmódjával, a szolidaritással, a segítőkészséggel.

 

 

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.