Tizenegy millió forintos büntetést szedett össze a MÁV-nál, de a bíróság szerint a bliccelés nem bűncselekmény

2019. október 24., 12:50

Szerző:

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság megváltoztatta a Nagykátai Járásbíróság ítéletét annak a férfinak az ügyében, akit nagyobb kárt okozó folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében, mint különös visszaesőt mondtak ki bűnösnek és egy év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítéltek - olvasható a törvényszéki közleményben. 

A férfi 2011 szeptembere és 2016. augusztusa között

legalább 760-szor utazott jegy nélkül a Nagykáta-Budapest vasúti vonalon. Ezzel 870.460 forint, pótdíjazása alapján 11.059.555 forint kárt okozott a MÁV Zrt.-nek.

A bliccelőt a jegyvizsgálók is jól ismerték, tudták, hogy jegy nélkül utazgat. Mindig együttműködött, kitöltötte és aláírta az utasleadási lapot, amivel vállalta, hogy a jegy árát és a pótdíjat utóbb rendezi, vagyis kifizeti a büntetéseket, de ezt nem tette meg.

Okosan csinálta, mert azzal, hogy mindent aláírt, sosem kellett leszállnia, mehetett tovább.

A másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék úgy döntött, a férfi cselekménye nem értékelhető csalás bűntetteként, mert „a menetjegy megváltásának elmaradása jelen esetben a MÁV Személyszállítási Üzletszabályzatában írt feltételek megszegése, ami polgári jogi szerződésszegés és nem értékelhető büntetőjogi kategóriaként.”

Ezért a bliccelőt felmentették, vagyis a bliccelés nem bűncselekmény.