Többet ajánlhat a BKV vezetése a dolgozóknak, talán mégsem lesz totális sztrájk
Talán elkerülhetővé válik a BKV-sztrájk, mivel a cégvezetés várhatóan többet fog ajánlani a béremelésért harcoló szakszervezeteknek. Bolla Tibor BKV-vezérigazgató eddig mereven tartotta magát a 8 százalékos értékhez, de a cég DK által delegált igazgatósági tagja a 168 órának elmondta:
ennél mindenképpen többet kell majd javasolnia.
Nemes Gábor szerint ez azért várható, mert az érdekképviselet az eddigi ajánlatot nem fogja elfogadni. Jelezte azt is, hogy a főváros egyelőre nem avatkozik be, mivel ezt belső bérvitának tekinti. A probléma kiváltó okát a BKV alulfinanszírozottságában látja, ez pedig szerinte elsősorban a kormány felelőssége. Nemes Gábor ugyanakkor nem akart jóslatokba bocsátkozni a tárgyalások végkimenetelét illetően.

Mint nemrég megírtuk, a BKV menedzsmentje és a cég szakszervezetei közötti legutóbbi egyeztetés sem vezetett eredményre, ezért utóbbiak beadták a kollektív munkaügyi vitáról (kmv) szóló kezdeményezésüket — ez a sztrájk előszobáját jelenti, ugyanis a vonatkozó jogszabályok értelmében a dolgozók legkorábban hét nap múlva már beszüntethetik a munkát, ami jelentősen megzavarná a fővárosi tömegközlekedést.

Legutóbb egyébként éppen tíz éve, 2010-ben fajult munkabeszüntetéshez a BKV-nál a bértárgyalás, akkor azonban csak a buszos és a troli üzemág egy része nem vette fel a munkát. Ezúttal viszont teljes leállás jöhet a lap szerint, miután a három nagy szakszervezet (a BKSZSZ, a VTDSZSZ és az EKSZ) mellett szinte az összes kisebb tömörülés is aláírta a kmv megkezdésére irányuló javaslatot.