Bizonytalan helyzetben

- Főpolgármester úr! Ön a végtelenségig elbizonytalanodott?

– Nem vettem észre, hogy így lenne.

– Észrevette viszont az ön helyettese, György István, aki ezt közleményben tudatta országgal-világgal, miután ön megnyirbálta a jogköreit.

– Nézze, ő bizonyára jót akart. Nagyon régi barátok vagyunk, talán meg akart óvni attól, hogy a jövőben valamikor elbizonytalanodjak. Tudja ő, hogy mi a helyzet.

– A főpolgármester-helyettes azt is írta, hogy helyteleníti, ha a döntéseket hangerővel és arroganciával próbálják alátámasztani.

– Nem emlékszem rá, hogy ilyesmi történt volna.

– Öntől távol áll az arrogancia?

– Nem tudok olyan alkalomról, amikor szakmai vitát bérmelyikünk érvek helyett pökhendiséggel akart volna lezárni.

– Kálmán Olgának ön csütörtökön azt mondta: nem tud értelmes kérdéseket feltenni, és olyasmit sem ért, amit 91-es IQ-val már szoktak. Ez nem arrogancia?

– Nézze, én nagyon furcsának tartom, hogy Kálmán Olga életében először azzal védekezik, hogy ő nő. Elsősorban a liberálisoktól húsz éve azt hallom: újságíró hölgyek esetében illetlen és bunkó dolog női mivoltukra célozni, hiszen nem nőként, hanem riporterként kell rájuk tekinteni. Én Kálmán Olgával most a város ügyeiről akartam beszélni, ezért is hívott meg. Előre tisztáztuk, hogy tárgyszerűek és elfogulatlanok leszünk, hiszen nagyon fontos témák vannak terítéken. Ehhez képest ő megszegte a megállapodást, újra és újra személyeskedő kérdéseket tett fel, bár én többször megpróbáltam visszatérni Budapest ügyeihez. Amikor körülbelül nyolcadszor tette fel ugyanazt a kérdést, akkor szaladt ki a számon, hogy 90 feletti IQ-val meg szokták érteni: nem így szeretném folytatni a beszélgetést. Nem azt mondtam, hogy ennyi az ő IQ-ja, azt mondtam: csodálkozom, hogy nem érti meg a helyzetet. Én annyit tettem, hogy nem engedtem magamat megalázni.

– Szerkesztőségünk álláspontja szerint az ön hangneme olyan volt, ami újságíróval szemben megengedhetetlen.

– Én az említett kettős mércét tartom megengedhetetlennek politikusokkal szemben. Az újságírónak meg kell adnia a kötelező tiszteletet interjúalanyának.

– Ön azt mondta, hogy azért nem szavazta meg a 150 Mercedes busz bérlésével kapcsolatos tendert, mert nem látja a finanszírozás fedezetét. Egyébként is olyan megoldást szeretne, amely fellendíti a hazai autóbuszgyártást. Ez szép dolog, csak a BKV-nak manapság 235 olyan busza van, amely ki sem tud állni a garázsból. Vitézy Dávid azt mondja: sürgős döntésre van szükség. Amíg az ön támogatásával újraindítják a magyar buszgyártást, leállhat a BKV.

– A szolgáltatás megrendelését azért elleneztem, mert a BKV működési finanszírozása a mai napig teljesen bizonytalan. A 140 milliárdos működési igényből egyelőre forrásoldalon csak a jegybevétel 50 milliárdja biztos. Amíg ekkora a hiány, meggondolatlanság olyan szolgáltatást venni, amely növeli a működési költségeket. Érthetetlen, hogy miért nem volt egyeseknek türelmük kivárni azt a néhány hetet, amíg a kormánydöntésre sor kerül.

– Mikor kerül rá sor?

– Nem tudom, nem én döntök.

– Legutóbb augusztus végén beszélgettünk. Akkor arról volt szó, hogy az első vagy a második szeptemberi kormányülésen várható a megnyugtató döntés. Most novemberre tippelünk?

– Mi lenne, ha erről megkérdeznék az illetékes szaktárcát?

– Az, hogy szokás szerint kitérő választ kapnánk. Tudja, az embernek olyan érzése volt a busztenderről szóló szavazás után, hogy önt kihagyták valamiből. Hogy azok, akik a legfontosabb döntéseket szokták meghozni, már régen határoztak, csak önnek elfelejtettek szólni. Lehet, hogy akkor, amikor gombot kellett nyomni, Vitézy Dávid és György István tudott valamit, amit ön nem?

– Ez egy gondolatkísérlet, amire én nem tudok mit reagálni. Elméletileg akár így is történhetett volna. De legalább ennyi valószínűsége van annak, hogy nem így volt. Az én kollégáim bizonyosan jót akartak. Gyors sikert. Csak nekem más a feladatom. Én egy másik székben ülök, nekem az is feladatom, hogy a város költségvetését megpróbáljam egyensúlyban tartani.

– Apropó, székek. Inog-e Vitézy Dávidé? Leváltja?

– Nem tartom szükségesnek, hogy a nagy nyilvánosság előtt folyamatosan elemezzem Vitézy Dávid teljesítményét vagy személyiségét. Képzett, tehetséges embernek tartom, a szakmai teljesítményét jónak ítélem, azonban gazdálkodási, vállalatvezetési téren még valószínűleg nem áll a megkívánható szinten. De négy vagy öt év múlva nyilván ebben is javít.

– Korábban híre kelt annak: a fővárosi Fidesz-frakció szeretné elnyerni a szocialisták támogatását ahhoz, hogy megnyirbálja az ön hatásköreit. Azért ez elég érdekes helyzet.

– Mulatságos és szomorú helyzet – ha igaz. Mert az én fideszes barátaim teljes erővel és elszántsággal cáfolják, hogy ilyesmi megtörténhetett. Szánalmas volna, ha igazak lennének ezek a híresztelések. Nem-csak a fideszes, de a baloldali és a liberális választók előtt is védhetetlen lenne, ha az elvileg legerősebb párt képviselői az ellenzékhez szaladgálnának saját főpolgármesterük ellen: jaj, nagymamuska, a Tarlós verekszik! De azt is hallottam már, hogy valójában a szocialistáktól indult ilyen kezdeményezés. Az egészet nem érdemes komolyan elemezgetni, mert semmi sem történt. Nyilvánvaló képtelenség, hogy hónapok óta mindenki nyirbálná a főpolgármester hatáskörét, aztán csak nem történik semmi. Spekuláció, bulvárkacsa az egész.

– Kétségtelen, hogy a Tarlós versus Fidesz viszony politikai szappanopera lett. De van mögötte egy igazi kérdés, amelyre igazi választ kell adni. Elég erős-e ön ahhoz, hogy a politikai csetepatékon túl megőrizze az ország fővárosának működőképességét?

– Sajnos nem mondhatom, hogy bizonyosan. Nemcsak rajtam múlik. Budapestnek én sokkal többet szeretnék kérni, mint amennyit kap. Ebből adódnak a vitáim saját politikai oldalammal. Ez a város termeli meg az ország GDP-jének 42 százalékát. Ebből azonban csak egyetlen százalékot kap vissza. Én meg örökké azt hallom, hogy a vidéktől viszi el a főváros a pénzt. Ez az én meglátásom szerint nem így van, hanem épp fordítva. Itt negyvenéves metrókocsik tömegét kell kicserélni, ötvenéves HÉV-kocsik tömegét, villamosokat és buszokat. A főváros közösségi közlekedésének biztosítása elsődleges állami érdek is. Én ezért küzdök. A miniszterelnök tavaly gondoskodott arról, hogy a BKV ne omolhasson össze, és biztos vagyok benne, hogy ezt az évet is át fogjuk hidalni. Ezzel együtt is azt mondom: ha Budapest a jövőben nem jut több forráshoz, és nem kapja meg az országban az őt megillető szerepet, annak szomorú következményei lesznek a jobboldal, a mi politikai közösségünk számára.