Bíróság mondta ki, hogy hazudtak Hollik Istvánék Demeter Mártáról

Államtitoksértéssel vádolták a Jobbikos politikust.

2021. október 21., 16:41

Szerző:

„A bíróság ma másodfokon is kimondta, hogy hazudtak rólam a fideszesek. Államtitoksértéssel vádoltak, hogy megpróbáljanak megfélemlíteni” – közölte Demeter Márta közösségi oldalán. A már Jobbik frakciójába tartozó politikus felidézte, hogy Hollik István, Kocsis Máté és más fideszes politikusok is azzal vádolták Demetert, hogy minősített adattal élt vissza politikai előnyökért.

Demeter Márta ellen még 2018 indítottak büntetőeljárást, ugyanis megosztott egy nyilvános bejegyzést, amiben arról érdeklődött a honvédelmi minisztériumnál, hogy miért katonai repülővel hozták haza Orbán Viktor lányát Ciprusról. Az esetről utólag kiderült, hogy valójában egy névazonos magyar katona kislánya utazott a repülőn. Hollik István akkor azt állította, hogy Demeter Márta minősített adatokat szivárogtatott ki a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnökeként, pártpolitikai előnyökért.

(Kiemelt kép: Demeter Márta, az LMP képviselője napirend előtti kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. június 8-án.
Bruzák Noémi / MTI)