Berlusconi megígérte a barátjának, Orbánnak, hogy a pártja nem fogja támogatni a Fidesz kizárását

„Mindig védtelek, és mindig melletted fogok állni.”

2019. március 8., 19:24

Szerző:

Silvio Berlusconi telefonon is megerősítette Orbán Viktornak, hogy az általa vezetett jobbközép Hajrá Olaszország (FI) párt nem szavazza meg a vezető magyar kormánypárt, a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP). Erről az FI pénteki közleménye számolt be. 

Az olasz hírügynökségekhez eljuttatott közlemény szerint Berlusconi hívta fel Orbán Viktort. A "hosszú és szívélyes" beszélgetés során a korábbi olasz miniszterelnök, a FI elnöke közölte Orbán Viktorral, a FI nem szavazza meg a kizárásodat. Mindig védtelek és mindig melletted fogok állni. Berlusconi ezzel egy időben azt tanácsolta a magyar kormányfőnek, hogy fogadja el az EPP által előterjesztett kéréseket. – A telefonbeszélgetés során Orbán Viktor szintén megerősítette, hogy pártja továbbra is az EPP-tagja kíván maradni – áll a FI közleményében. Az állásfoglalás szerint Silvio Berlusconi mélységes meggyőződése, hogy a Fidesz kizárása nagy politikai tévedés"lenne. Ezért Berlusconi nem csupán Orbán Viktorral, hanem az EPP vezetőivel is egyeztetett a közös és pozitív megoldás érdekében, Orbán Viktornak az Európai Néppárt nagy családjában való maradásáról.

BELGIUM-FINANCE-ECONOMY-PUBLIC-DEBT-EU-GREECE-SUMMIT
Fotó: AFP/Eric Feferberg

A FI korábbi bejelentése szerint Silvio Berlusconi Joseph Daullal, az EPP elnökével is telefonon beszélt, és "politikai hibának" nevezte a Fidesz esetleges kizárását. Berlusconi hozzátette, hogy ez az európai parlamenti választások küszöbén negatív hatást gyakorolhatna az EPP más tagjaira is. kijelentette, megérti az EU egyes tagállamainak érzékenységét, de a FI nem szavazhatja meg a Fidesz kizárását, Orbán pedig évek óta jó barátja is.  Megjegyezte, meggyőződése, hogy az EPP missziója és egyben ereje is az, hogy az összes olyan liberális és demokratikus erőt összefogja, amelyek alternatívát képviselnek a baloldallal szemben".

A Fidesz esetleges kizárását az EPP „mazochista lépésének” nevezte Michaela Biancofiore, a FI képviselője, az olasz alsóház külügyi bizottsága tagja. Közleményben hangoztatta, a Fidesz kizárása "az egységes Európát szétzülleszteni akaró erőket támogatná.