Becsületbeli ügyek
Az utóbbi idők antiszemita felhangjai, a radikális és „úri” zsidózások, az ellenszenv megnyilvánulásai (kik érezhetik itthon magukat), valamint a közélet szereplőinek közönyös viselkedése több kérdést keltett bennem.
Miért pont nálunk van így? Franciaország, Csehország miben különbözik!? Vajon miért választották az anyai ágról zsidó gyökerekkel rendelkező Sárközyt elnöknek? Vajon miért állta útjukat a neonáciknak Prága érseke és a szenátus elnöke, Svoboda? Miért nem bízták kizárólag a rendőrségre a rendcsinálást?
Nézzünk e két ország történelméből egy-egy epizódot!
Alfred Dreyfus francia zsidó tisztet a 19. század végén ítélték életfogytiglanra, azzal a hamis váddal, hogy Németországnak kémkedett. Émile Zola Franciaország gyalázatának tartotta Dreyfus elítélését. A hazafiság természetes reflexe és a francia író becsülete késztette az elitélt melletti kiállásra. Meg is vádolták, perbe fogták, tüntettek ellene.
Zola világosan megfogalmazta, mit művel a csőcselék:
– embereket hallgattatnak el, kétségbeesést plántálnak a szívekbe, megzavarják az elméket.
– A megszállottság és az ostobaság eszelősen fonódik össze cselekedeteikben.
– Bűnös módon megtévesztik a közvéleményt, szítják a türelmetlenséget, gyűlöletkeltésre használják a hazafiságot.
Zola küzdelmével a demokratikus, toleráns, és tisztességes Franciaország szimbólumává vált.
Szokatlan dolgot cselekedtek tavaly Prágában is a politikai, vallási vezetők, értelmiségiek, akik a nacionalisták útját állták a zsidó temető előtt. Hogy is van ez!? Nálunk inkább a masírozó csoportok élére szoktak állni, megszentelik zászlójukat, választási szövetséget kötnek velük. Errefelé nem jellemző az efféle szembefordulás!
Vajon miért nem bízták a csehek a hatóság gondjaira ezt a megmozdulást? Borzasztó szaftos cikkeket lehetett volna belőlük fabrikálni rendőri túlkapásokkal, szemkilövésekkel, nemzeti érzelmek, ilyen-olyan jogok sárbatiprásával, országrombolással fűszerezve. Ám Prágában a fasizmus ügyében nincs megalkuvás. Vita sincs!
Miért? Én Masaryk személyében találtam meg a választ, aki Zolához hasonló megaláztatásban és felmagasztalásban részesült. 1899-ben Leopold Hilsnert azzal vádolták meg, hogy megölt egy fiatal lányt. A nemzeti csőcselék kikényszerítette a bíráktól a halálos ítéletet. Masaryk, Zolához hasonlóan védelmébe vette Hilsnert. Többször is elítélte a nyilvánosság előtt a per miatt kitört antiszemita hisztériát, és rendíthetetlenül hajtogatta, hogy Hilsnert ártatlanul vádolták. Ez később komoly erkölcsi tőkének bizonyult. A demokratikus társadalom emlékezett Masaryk becsületességére és bátorságára.
Két kiváló, bölcs, bátor hazafi, akik felemelték hangjukat a vallási, faji, etnikai megkülönböztetés és az igazságtalanság ellen, befolyásolták országuk morális, szellemi atmoszféráját. Õk nem burkolóztak konformista hallgatásba, nem mondták, hogy a munkaköri leírásukban ez nem szerepel. Nem bízták az ügyet kizárólag a „független” csőcselék által terrorizált bíróságra! Nem némultak el, amikor szólni és cselekedni kellett. A dolgok lényegét látták!
Ilyen értelemben egyetértek azokkal, akik az értelmiség árulásáról beszélnek hazánkban. Politológusok, írók, közgazdák hőzöngenek, kampányolnak, port hintenek vagy csak diszkréten elhárítják a felelősséget, mondván nem folynak bele két ember vitájába. A „végtermék” ugyanaz: lecsúszás, barbarizmus, a normális élet vége. Õk tudják, és mégis úgy tesznek, mintha nem tudnák. Látják a lényeget, mégis mellébeszélnek. (Tisztelet a kivételnek.)
Szalay Piroska
Győr
