Bayer Zsolt újabb cigányozós ámokfutása
A Magyar Hírlap szerkesztősége tiltakozik Gyurcsány Ferenc pártállami múltat idéző utasításai ellen - olvasható a napilap ma közzétett állásfoglalásában. "Megelégeltük, hogy a baloldali hatalom fizetett sajtómunkásaival félrevezeti az országot! Igenis, a hír szent, a vélemény szabad. Bayer Zsolt Betelt a pohár című publicisztikája nevén nevezi az iszonyatot. Az írásában foglaltakkal egyetértünk" - írja a napilap.
A miniszterelnöknél betelt a pohár Bayer Zsolt Betelt a pohár című írása miatt és felszólította az állami cégeket, intézményeket, hogy ne hirdessenek az azt közlő Magyar Hírlapban.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt kéri, hogy az állami tulajdonú vállalatok, az állami intézmények mondják le előfizetéseiket, és ne hirdessenek, reklámozzanak a Magyar Hírlapban, a napilapban hétfőn megjelent Betelt a pohár című publicisztika miatt - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő az MTI-vel kedden. A napilap főszerkesztője ezt ellehetetlenítési kísérletnek nevezte.
A kormányszóvivő közleménye szerint Gyurcsány Ferenc arra utasítja Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy készítse elő a megfelelő sajtóetikai vagy jogi eljárást az írással kapcsolatban.
Uszító cikk a Magyar Hírlapban
Az ominózus publicisztikában Bayer Zsolt főmunkatárs "gyilkos állatoknak" nevezi a vasárnap hajnali veszprémi késelés elkövetőit. Az írás szerint ,,sajnos a cigány etnikum rengeteg tagja felmondta az együttélést, és felmondta az emberséget".
Stefka István, a napilap főszerkesztője az MTI-nek nyilatkozva alkotmányellenesnek, a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságát sértő, a Rákosi- és a Kádár-rendszert idéző ellehetetlenítési kísérletnek nevezte a kormányszóvivői közleményben foglaltakat. Közölte: "száz százalékig Bayer Zsolt mögött állunk, semmi kivetnivalót nem találunk abban, amit leírt."
A nap folyamán a Munkáspárt 2006 bejelentette, hogy elnöksége büntető feljelentést tesz Bayer Zsolt és a Magyar Hírlap ellen az "uszító cikk" miatt. "Nem engedhetjük meg, hogy bárki is embertársaink megölésére buzdítson, tovább növelve ezzel a társadalmi robbanás veszélyét" - áll közleményükben.