Ráomlott a NER-közeli bánya a recski falura

70-80 ember veszítette el az otthonát, amikor az esőzések következtében a házuk felett nyitott NER-közeli bányát az utcájukra mosta a lezúduló víz.

2023. június 14., 11:06

Szerző:

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, újabb bányát nyitottak Recsken a Valéria-hegyben található andezit miatt. A fákat eltüntették, jelentős tájsebet okozva. Már akkor arról beszéltek a bánya alatt lévő utca lakói, hogy fejükre fog omlani az egész, hiszen már a próbarobbantásoknál is kövek gurultak le a kertjeikbe. A lakott területről mintegy 600 méterre nyitott bányából sárlavina zúdult az ott élők nyakába a múlt hét csütörtöki felhőszakadás után. A 444 úgy tudja, hogy az utcából ki kellett menekíteni 70-80 embert, akiknek egy része rokonoknál, más része a település kisebbségi klubjában vagy a lepusztult falusi sportcsarnokban húzta meg magát.

Egyértelműen látszik, hogy ott omlott le a sárlavina, ahonnan kitermelték az erdőt. A Hunyadi útiak közül sokan vissza sem akarnak költözni, mert bármikor jöhet egy újabb zivatar, ami tovább bonthatja a bányából odatúrt földet.

„Tegnap akkora eső volt, hogy a patakunk is ki akart lépni a medréből. Ugyanekkora vizet kap a depó a fejünk felett, nem tudom, mennyi ideig bírja a puszta földsánc, nincs rajta bokor, fa, ami megállítja. Nem kell mondani, mi marad az utcánkból, ha a földtároló megindul lefelé” – nyilatkozta Blikknek még januárban az a férfi, aki a legközelebb lakik a bányához. A bánya főmérnöke azonban alaptalannak nevezte akkor a félelmeket.

A Heves Megyei Kormányhivatal 2021 decemberében adta meg 5 évre a környezetvédelmi engedélyt Andezit-Bau Bányászati Kft-nek, aminek az egyik tulajdonosa Kósa Lajos ügyvédje, Fiák István.  Az innen kitermelhető évi 400-500 ezer tonna követ zúzva, vasúti töltésekhez használnák fel, egy testületi jegyzőkönyv szerint Paks II.-höz, valamint a Belgrád–Budapest vasútvonalhoz szállítják a itteni köveket.


Bár a hatásvizsgálatot elrendelő határozat még előírta, hogy csapadékvíz elvezetéséről is oldják meg, a kiadott engedélyen csak a munkagépek mosását tiltották meg, illetve zárt tartályos, konténeres vécéket kell telepíteni. A helyiek elmondása szerint a fent dolgozó munkagépek csak akkor ástak gyorsan egy vízelvezető árkot, amikor a földsánc már ráomlott a házakra.

A sárlavina után járt egy statikus a helyszínen, aki szerint a házak épségben maradtak, de ezt a szakvéleményt sem a lakók, sem az önkormányzat nem fogadták el. A lakók rettegnek.

„Ki megy oda vissza az életveszélyes házba? Ki akar rettegésben élni? Mert a bányában nem fogják abbahagyni a munkálatokat” – mondja egy nő, akinek most a sportcsarnokban kell laknia, mivel nem tudott rokonokhoz menni a hegyomlás után. „Adjanak másik házat. Mert hogy én oda vissza nem megyek, az biztos. Inkább saját magamat húzom fel. Ahány szobás volt a házam, annyit kérek vissza. Engedjék meg, hogy kihozzam a kis bútorainkat, amikért megszenvedtünk” – kesergett egy utcában lakó férfi.

A sportcsarnokban lakik egy fiatal nő is, aki 2 hónap múlva szülni fog, a másfél éves kisfiát a földre terített matracon kell ellátnia. Ő már arról sem akar hallani, hogy akár csak ideiglenesen visszaköltözzön: szerinte annyira beázott a házuk, hogy rájuk fog szakadni a mennyezet. Ha valamire szükségük van a házukból, a rendőrök csak igazolvánnyal engedik vissza őket pár percre.

A károsultakat jelenleg az önkormányzat látja el, és bár a bányatulajdonos családonként 100 ezer forintos gyorssegélyt osztott ki, a falu vezetése a kormánytól vár átfogóbb megoldást. A polgármestert hétfőn fogadták a Belügyminisztériumban, elképzelhető, hogy már a héten születhet valamiféle döntés.

 

(Fotó: Youtube)