Bántalmazással vádolják a Csillag három börtönőrét

A Szegedi Fegyház és Börtön három tiszthelyettesét vádolta meg bántalmazás és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés miatt a Szegedi Katonai Ügyészség.

2010. március 10., 14:35

Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt vádolták meg a Szegedi Fegyház és Börtön három tiszthelyettesét február elején. Az ügy a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa előtt van – közölte a

delmagyar.hu-val Lele András ezredes, a Szegedi Katonai Ügyészség vezetője.

A Dorozsmai úti büntetés-végrehajtási intézetben a gyanú szerint egy 29 éves szegedi férfi bántalmazott a három börtönőr. Az előzetes letartóztatásban lévő férfit azzal gyanúsítják, hogy köze van ahhoz az autólopáshoz, ami tavaly június közepén történt az egyik Petőfi Sándor sugárúti autókereskedésben. Ennek udvaráról két nagy értékű BMW-t, egy Audit és egy VW Passatot vittek el ismeretlenek. A három börtönőr Palánki Zsolt, az előzetes letartóztatásban lévő férfi ügyvédje szerint az elrejtett kocsik hollétét akarta megtudni védencétől.

Az igazságügyi orvosszakértő szerint a fogvatartott sérülései akkor keletkezhettek, amikor az említett 3 börtönőr volt szolgálatban, és bement a cellájába. A meggyanúsított tiszthelyettesek tagadnak, az igazság kiderítése a bíróság feladata – mondta Lele András. A tárgyalást április közepére tűzték ki.