Bánki Erik szerint a képviselői fizetésemelés mértéktartó lett, az egészségügyiek és a tanárok többet kaptak

2018. július 18., 07:28

Szerző:

A parlamenti képviselők kedd délután nagylelkűen elfogadták a saját fizetésemelesükről szóló törvénymódosítást, ami után a fideszes Bánki Erik benézett a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő, enyhén szólva kormányközeli Echo TV-be védeni a védhetetlent. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának az elnöke szerint végig kell nézni az egész társadalmat, és akkor kiderül, hogy az átlagbérek több mint ötven százalékkal nőttek.

Ha egyes csoportokat nézünk akkor, a pedagógusok bére több mint ötven százalékkal nőtt, az egészségügyi dolgozók bére pedig több mint hatvan százalékkal fog

- hívta fel a figyelmet. Ezután - fűzte hozzá - már csak az utolsó szektor, a képviselők fizetésemelése maradt hátra, azt pedig, hogy ezeket csak 16,5 százalékkal emelték, nem lehet nem

mértéktartónak

és nem lehet igazságtalannak nevezni. Már csak azért is - vélte -, mert ahogyan a társadalom összes többi rétege számára, úgy a képviselőknek is jár a gazdasági teljesítménnyel arányos fizetésemelés. A képviselők fizetését egyébként évente akarják emelni.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Arról, hogy az egészségügyi dolgozókat az Orbán-kormány hogyan verte át fizetésemelés felkiáltással, ebben a cikkünkben írtunk részletesen. Olyan érintett is akadt, akinek csökkent a bére az egyik állítólagos fizetésemelés után. Ami pedig a gazdasági teljesítmény után járó fizetésemelést illeti Bánki Erik őstermelőként is milliomos, a cége tavaly úgy ért el 140 milliós bevételt a semmiből, hogy egyetlen alkalmazottja sem volt.

(A 444 nyomán)

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.