Bajnai nem vesz részt Gyurcsány fesztiválján
Lemondta a részvételét a Demokrácia sziget nevű, kétnapos gyulai fesztiválon a Haza és Haladás Alapítvány, azaz sem Bajnai Gordon volt miniszterelnök, sem Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, sem Szigetvári Viktor nem vesz részt az eseményen.
Az alapítvány
Indexhez eljuttatott közleménye szerint őket hónapokkal ezelőtt a Kobak Klub nevű gyulai civil szervezet kereste meg, az ő felkérésükre vállalták a részvételt és a rendezvény támogatását.Azt, hogy a Demokrácia sziget időközben Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójának a rendezvényévé alakult, csak az Index csütörtöki cikke alapján tudták meg.
"Továbbra sem kívánunk politikai rendezvényeket támogatni, illetve azokon előadói szerepet vállalni, így mind a támogatást, mind a részvételt a mai napon visszavonjuk" - írták közleményükben.
Az alapítvány "továbbra sem kíván pártpolitikai tevékenységet folytatni, célja a jó kormányzás szakpolitikai támogatása Magyarországon" - írta Schmidt-Hegedűs Dóra kuratóriumi elnök, aki Bajnai miniszterelnöksége idején a miniszterelnök kabinetfőnöke volt.