A meggyilkolt Csenge édesanyja: Az én lelkem már soha nem gyógyul meg

2020. március 17., 09:45

Szerző:

Kikerült a zárt osztályról, de neki teljesen mindegy, hol van - mondta a Blikknek a 17 évesen meggyilkolt K. Csenge édesanyja, aki azután omlott össze, hogy a lánya megölésével vádolt férfit a Miskolci Törvényszék gondatlan emberölés miatt négyévnyi börtönre ítélte.

„Én már sosem keveredek ki ebből a lelki pokolból. Az orvosok és a nővérek mindent megtesznek értem, de az én lelkem már soha nem gyógyul meg. Minden pillanatban Csengén jár az eszem. Szétmarja a fájdalom a szívemet. A másik fő gondolatom ez az aljas gazember, aki elvette a kislányom életét. Képtelenség, hogy ő szabadon járkál, miközben megölt egy embert” - mondta az asszony. Hozzátette, hogy

szerinte semmiféle garancia nincsen arra, hogy B. Roland nem teszi meg még egyszer, mert „ahol ő megfordul, ott potenciális veszélyben van minden nő.”

A gyászoló anya a lapnak azt mondta, a végsőkig harcolni fog azért, hogy a férfi hosszú évekre börtönbe kerüljön.

A bíró indoklása szerint B. Roland gondatlanságból elkövetett emberölésben bűnös, azt ugyanis nem sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy ő bántalmazta Csengét, mielőtt a vízaknába dobta.

A gyanúsított korábban azt állította, valóban találkozott a lánnyal a tragédia estéjén, de Csenge egyszer csak közölte vele, hogy mennie kell. Elváltak, később azonban B. Roland saját elmondása szerint egy erdős részen megtalálta az eszméletlenül fekvő lányt.

Azt hitte, halott, és biztos volt benne, hogy őt gyanúsítják majd a megölésével. Ettől annyira megijedt, hogy Csengét a vízaknába dobta.

B. Rolandot az előzetesben töltött évek miatt el is engedték, kisétálhatott a bíróságról, csak a holmijáért megy vissza a börtönbe.